Utolsó adásához érkezett a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amelyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalszerző-énekesek munkálkodnak – egymástól függetlenül – otthoni környezetben egy-egy új dal születésén.
A Berzsenyi Dániel Könyvtár 2014-ben indította útjára a Bájoló irodalmi, zenés sorozatot, amelyben bemutatkozási lehetőséget teremtett gondolataikat, érzelmeiket, kreativitásukat zenében, dalban, versben kifejező fiatal tehetségek számára. Hét év alatt közel harminc fiatal mutatkozott be a könyvtárban, akik Boros Ferenc könyvtáros koordinálásával meséltek önmagukról, érzésekről, példaképekről, zenéről, irodalomról, alkotási folyamatokról, miközben saját szerzeményeiket adták elő az érdeklődő közönségnek.
A Bájoló kreatív című műsorban a szerzők fizikailag egymástól távol, a másik fél ismerete nélkül munkálkodnak egy-egy új dal megszületésén. Mindezt otthoni környezetben teszik, a saját technikájukkal dolgozva, miközben az alkotási folyamatot videóra rögzítik.
A negyedik műsor alkotói:
Lutor Katalin újságíró, slammer, a SEK Irodalmi Műhely és az f21 kulturális portál egyik alapítója, a Savaria Slam Poetry tagja, a Paragvári Utcai Általános Iskola magyartanára. 2016-ban mutatkozott be a Bájolóban, emellett számos könyvtári kötetbemutatót színesített szavalataival. Szövegeiben az emberi pillanatok és érzelmek megjelenítése, valamint társadalomkritika is megférnek egymás mellett. A Fűzfa Balázs irodalomtörténész és Pusztay János nyelvészprofesszor által összeállított 12 legszebb magyar verset az ország különböző pontjain volt lehetősége elmondani.
A Háklár testvérek közül Dóri énekel, Péter gitározik és dalszöveget ír. 2014-ben kezdtek zenei téren tevékenykedni, 2017-ben mutatkoztak be a Bájolóban. A Háklár Banda a karácsonyfa alatti közös családi zenélgetésekből alakult, azóta már számos fesztiválon, kávézóban, szórakozóhelyen megfordultak. Dalaik zenés költemények, mély gondolatisággal és őszinte, intim, bohém érzelmekkel. A testvérek között az apró-cseprő összekülönbözések ellenére nagy az egyetértés, mondhatni egy húron pendülnek.
Bájoló kreatív – Lutor Katalin, Háklár Dóri, Háklár Péter
Utolsó adásához érkezett a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amelyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalszerz…