Folytatódik a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amelyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalszerző-énekesek munkálkodnak – egymástól függetlenül – otthoni környezetben egy-egy új dal születésén.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár 2014-ben indította útjára a Bájoló irodalmi, zenés sorozatot, amelyben bemutatkozási lehetőséget teremtett gondolataikat, érzelmeiket, kreativitásukat zenében, dalban, versben kifejező fiatal tehetségek számára. Hét év alatt közel harminc fiatal mutatkozott be a könyvtárban, akik Boros Ferenc könyvtáros koordinálásával meséltek önmagukról, érzésekről, példaképekről, zenéről, irodalomról, alkotási folyamatokról, miközben saját szerzeményeiket adták elő az érdeklődő közönségnek.

A Bájoló kreatív című műsorban a szerzők fizikailag egymástól távol, a másik fél ismerete nélkül munkálkodnak egy-egy új dal megszületésén. Mindezt otthoni környezetben teszik, a saját technikájukkal dolgozva, miközben az alkotási folyamatot videóra rögzítik.

Poócza “Nonsense” András szövegíró, dalszerző, énekes, az egykori Manuphanktura és az Andersen meghalt együttes, jelenleg pedig az Eticatt zenekar frontembere, a Hetedik ég gitárosa.  Kétszer volt a Bájoló vendége. Dalaiból, amelyekkel az emberi lét sokszínűségét boncolgatja, múlttal és jelennel kapcsolatos személyes pillanatok, érzések, vívódások köszönnek vissza. Sokrétű zeneisége a versesebb alternatívtól a popos kézzelfoghatóságon át, a szókimondó dub/hiphop- ig mindent igyekszik lefedni. 2020-ban az Öröm a zene tehetségkutató második helyezettje volt az Eticatt zenekarral. Szövegeiben igyekszik rávilágítani magára az “Emberre”, és feltárni, megszeretni, megszerettetni legbelsőbb világát, annak minden jó és rossz tulajdonságával együtt.

Czirók András a Red Rockets, a Galeri és az Apex zenekar frontembere, gitárosa. 2014-ben Hargitai Andrással közösen alapította meg az Ndrew’s Acoustic együttest, amelyben kezdetben hazai és külföldi előadók dalait dolgozták fel akusztikus pop-rock stílusban, majd belefogtak saját szerzemények megírásába. 2014-ben elnyerték az Átjáró Másként Könnyűzenei Tehetségkutató Fesztivál különdíját. Az idei évben mutatkoztak be a Bájolóban. 2019-ben jelent meg a Red Rockets zenekar első nagylemeze Túl a horizonton címmel.  Dalaikat a Petőfi Rádió is játszotta. Ciri élete a színpad, a fények, a hangerő és a Rock’N’Roll.

A teljes műsor itt megtekinthető:

Bájoló kreatív – Poócza András, Czirók András

Folytatódik a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amelyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalszerző-énekesek mu…