Mária Terézia királynőt jól ismeri az utókor – nem csak uralkodói tevékenysége, hanem házassága és hatalmas családja révén egyaránt. Nem egészen 20 év leforgása alatt tizenhat gyermeknek adott életet, amely valóban elképesztő létszám, ismerve, hogy a királynő munkáját is komolyan vette családi kötelezettségei mellett.
Tizenhat gyermek közül voltak kedvencei az uralkodónőnek, a második gyermekként 1738-ban született Mária Anna (családja körében Mariannának hívott) főhercegnő nem tartozott közéjük.
Pedig Marianna – ha nem is feltétlenül szépségével – intellektusával, hatalmas tudásvágyával és szerteágazó tehetségével rászolgált volna édesanyja elismerésére és szeretetére. Mária Terézia azonban jobban kedvelte szép és szellemes leányait – főként Mária Krisztina főhercegnőt – és természetesen a trónörökös József főherceget, mint a könyvekbe temetkező, művészlelkű és nem különösebben szép Mariannát.
A főhercegnő már korán megmutatta jó érzékét a művészetek iránt, tehetségesen énekelt, rajzolt és a természettudományok is érdekelték. Ebben partnerre lelt édesapjában, Lotharingiai Ferencben, aki szintén nagy hódolattal fordult a tudomány felé, így a család – a királynő által kissé elhanyagolt – két tagja egymásra talált.
Marianna élete azonban 19 éves korában megváltozott, amúgy is gyenge egészségének nem tett jót az alig fűtött, rideg Hofburg, és egy különösen súlyos tüdőgyulladás hatalmasodott el a főhercegnőn. A halál szele megérintette, az utolsó kenetet is feladták neki, mégis életben maradt, teljesen azonban sosem épült fel. Maradandó testi – és ezzel összefüggésben lelki – problémákkal kellett szembenéznie, amelyekre családtagjai sem voltak tekintettel. Öccse, Lipót visszaemlékezése szerint időnként szülei és testvérei is gúnyt űztek belőle és kirekesztették. A TBC miatt csontjai, főként gerince eldeformálódott, púpossá vált, amely egész életében kellemetlenné tett számára olyan alapvető folyamatokat is, mint a levegővétel.
A fájdalmak, valamint a látható testi elváltozás miatti elkeseredettségén csak édesapja tudott segíteni, ő nyújtott támaszt Marianna számára, a közös tudományos munkájuk során. Nyolc évvel később azonban Ferenc elhunyt és a leány magányossá vált. Figyelme a tudomány és a művészetek mellett az apácák csendes élete felé fordult. Egyre mélyebbre ásta magát apja egykori érmegyűjteményében,valamint folyamatosan bővítette egyre nagyobb, közel tízezer darabos ásvány-és rovargyűjteményét is. A természettudományokra Mária Terézia felkérésére a gyulafehérvári születésű Born Ignác tanította, aki egyébként a világ első nemzetközi tudományos társaságát is megalapította.
Miután betegsége látványos, akkoriban nyilvánosan szinte vállalhatatlan tünetei miatt nem számíthatott rangjának megfelelő házasságra, egy prágai apácakolostor főapátnője lett, mely pozíciót gyakorlatilag nem töltötte be, de az címet és jövedelmet biztosított számára. Miután Mária Terézia királynő 1780-ban elhunyt – aki gyakran akadályozta a főhercegnőt céljai elérésében – a 42 éves Marianna végre saját kezébe vehette sorsát és korábbi vágyának megfelelően Klagenfurtba költözött, ahol tudósokkal, művészekkel, és apácákkal vette körül magát és itt szabadkőműves páholyt is elneveztek róla.
51 éves volt, mikor a betegsége elhatalmasodott rajta és már a mozgás és a levegővétel is borzalmas fájdalmat és nehézséget okozott számára. Klagenfurtban hunyt el 1789. november 19-én. Vagyonát a klagenfurti Erzsébet-nővérekre hagyta, otthona azóta is püspöki palotaként funkcionál. Körülményei ellenére elmondható, hogy rendkívül tartalmas, értékes életet élhetett a főhercegnő.
