A szombathelyi önkormányzat “Vigyázzunk együtt Szombathelyre!” címmel szemléletformáló programot indított nemrég. A projekt keretében indult útjának a “Fogadj örökbe egy parkot” is, amelyhez a város egyik legrégebbi civil szervezete, a Szombathelyi Szépítő Egyesület is csatlakozott, az általuk és a város által közösen, a századfordulón létrehozott Szent István parkot örökbefogadva.

A szombati tisztítási akción több, mint negyvenen vettek részt – nyilatkozta Bődi Lívia, a Szombathelyi Szépítő Egyesület elnöke a H+ Média kérdésére.

Hozzátette: a Szépítő Egyesület mellett a Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubja, a Szombathelyi Határőr Nyugdíjasok Egyesülete és a Vas Megyei Nyugdíjas Rendőrök Egyesülete is részt vett az akcióban. 

Ilauszki Tiborné, a Szombathelyi Határőr Nyugdíjasok Egyesületének elnöke kiemelte: boldog és büszke, hogy a szervezetből 13-an vettek részt az akcióban, voltak, akik Sárvárról és Szentgotthárdról utaztak Szombathelyre a megmozdulásra. Mint mondta:

A határőrökre most is lehet számítani!

Szalainé Bodor Edit, a Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatóhelyettese, a BDK helytörténeti klubjának egyik szervezője elmondta, hogy a klub 15 fővel képviseltette magát a programon. Aláhúzta: a helytörténeti klub fontosnak tartja, hogy társadalmi munkákban is részt vehessenek a tagok, főleg ha az a városszépítést célozza. Korábban is már segítettek hasonló munkálatokban.

Simon Ádám
Fotó: Vörös Valentin