Amióta végzős vagyok megtapasztaltam, hogy az embereket sokszor csak a kíváncsiság vezérli egy- egy kérdés feltételekor. Ezeket a kérdéseket nem lehet elkerülni, szinte már hagyomány lett belőlük.
- „Na… és hova tovább?” – Egyik pénteken, 3 témazáró után kérdezték ezt tőlem. Kétszer állítottak meg a folyosón, mint ha legalább az ő jövőjük múlna rajta.
- „Milyenek a jegyeid?” – Ezt nem csak végzősként kérdezik, nyilván más iskolástársam is megkapta ezeket. Nagyon frusztráló kérdés tud lenni, ha éppen valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnéd.
- „Olyat kéne keresni, ami jól fizet, nem?” – erre csak azt tudom mondani, hogy: Tényleg?
- „Jó döntés volt ebbe az iskolába jönnöd?” – Ha a jövőmről nem szeretek beszélni, akkor elképzelhető, hogy ettől sem fog megeredni a nyelvem.
- „Hiányozni fognak az osztálytársak?” – Végül is csak évekig voltunk együtt egybezárva, egyáltalán nem nőttek a szívemhez.
- „Nem félsz elköltözni?” – DE!
- „Nem nehéz az iskolatáska?” – ezt anyukám szokta feltenni, meg a buszmegállóban unatkozó nénik, miközben elszörnyedve nézik végig, ahogy lekésem a buszom.
- „Hogy állsz az érettségi tételekkel?” – erre generációk óta nem változik a válasz: sehogy!
- „Mennyit alszol egy héten?” – Alvás? Az mi? Süti?
- „És mi lesz ha nem vesznek fel?” – Hát azt én is szeretném tudni.
Írta:Takács Flóra
