A Berzsenyi Dániel Könyvtár jelen programsorozattal hagyományt kíván teremteni, mely nemcsak a város kultúrafogyasztóit, hanem a megye irodalomkedvelőit is várja a legkisebbektől a legnagyobbakig. A kortárs irodalom sokszínűségének népszerűségét megcélzó író-olvasó találkozók, irodalmi témájú estek alkalmával kívánjuk irodalmi közösségeinket erősíteni, illetve újak létrejöttét inspirálni.
Új utakat kívánunk építeni a fiatal generáció csoportjai és a kortárs irodalom között – többféle téma és megközelítési mód segítségével. A rendezvénysorozat ideje alatt helyi kiadók és a Líra könyvesbolt együttműködésével könyvek árusítását szervezzük meg. Könyvtárunk kiemelten fontosnak tartja a helyi és regionális civil szervezetek munkáját, ezért rendezvényünkkel bemutatkozási lehetőséget kínálunk a helyi önkénteseknek, emellett lehetőséget biztosítunk kiadványaik árusítására. Aki szereti az irodalmat, szeret olvasni, az a programsorozatnak köszönhetően minden évben megörvendeztetheti szeretteit a hazai kortárs irodalom kiválóságainak egy-egy kötetével, így erősítve a könyvajándékozás kultúráját.
A karácsonyi ünnepek közeledtével a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti tereiben felállított könyves standokon a Líra könyvesbolt és helyi kiadók kínálatából válogathatnak a szeretteiket vagy önmagukat könyvvel meglepni kívánók.
A II. Könyvtári Könyvvásár és Civil Workshop facebook eseménye itt érhető el: https://www.facebook.com/events/1014155822257937/
Rendezvények
2019. november 26.
10.00 Verses-mesés utazás
Devecsery László – oktatási tapasztalattal is rendelkező – József Attila-díjas költő, a modern kor kihívásainak megfelelve olyan irodalmi foglalkozást dolgozott ki, amely során az általános iskola alsó tagozatos gyermekei játszva ismerkedhetnek meg az irodalom szépségeivel.
Szervező: H+ Média Kulturális Egyesület Helyszín: BDK, földszinti előadóterem
17:00 Ünnepélyes megnyitó, majd
Olvasásnépszerűsítés másként
Kocsis Marcell pedagógussal és Vincze Bencével az f21 online újság egyik alapító tagjával beszélget Waldinger Dóra könyvtáros, blogger. Bepillantást adnak a mai fiatal generáció olvasási szokásaiba, ismertetik az olvasásnépszerűsítés új útjait, mint például a könyves témájú videók, blogok, Instagram, podcastok.
Szervező: Berzsenyi Dániel Könyvtár Helyszín: BDK, földszinti előadóterem
2019. november 27.
11.00 Szerethető-e a komolyzene?!
Horváth Imre karnagy interaktív, rendhagyó zenei tanórája középiskolás diákok számára. A karmester a komolyzenei élmény befogadására egy rendkívül sajátos és egyéni módszert dolgozott ki, melynek segítségével hozzájárul a diákok klasszikus zenéről alkotott pozitív véleményének formálásához.
Szervező: H+ Média Kulturális Egyesület Helyszín: BDK, földszinti előadóterem
17:00 Mintha muszáj lenne
Szendrői Csaba szombathelyi származású énekes, dalszerző, az Elefánt zenekar frontembere mutatja be első verseskötetét, mely a Scolar Kiadónál jelent meg, Mintha muszáj lenne címmel. Beszélgetőtársa Boros Ferenc médiatáros.
A versekre rímelő Elefánt dalokat Tóth András kíséri gitáron.
Szervező: Berzsenyi Dániel Könyvtár Helyszín: BDK, 4. emeleti előadóterem
2019. november 28.
10.00 Mesék a bőröndből
A “Mesék a bőröndből” című előadás a “Szivárványos” című verses-zenés kötet és a “Vas megyei manóságok” meséinek átdolgozása, interaktívvá tétele.
A program rengeteg zenét, együttzenélést, közös játékot, verselést és mesélést tartalmaz. A játékok közben a gyermekek megismerkednek a mesék apró manóival, tündéreivel és néhány Vas megyei településsel is. A mesék, versek Galambos Berni alkotásai, melyeket Bujtás Ervin dallamai kísérnek.
A program végén átadjuk a Könyvélmény 2019 könyvgyűjtő akcióban összegyűlt adományokat a Szombathelyi Hétszínvirág Óvoda képviselőinek.
Szervező: H+ Média Kulturális Egyesület Helyszín: BDK, földszinti előadóterem
17:00 Kapcsolatok
Fűzfa Balázs irodalomtörténész beszélgetőtársai Stekovics Gáspár képzőművész, fotográfus, Szabó Tibor, Bálint Éva és Kelemen Zoltán színművészek.
Vendégeink olyan személyek, akiket az irodalom saját művészi pályájukon nap mint nap inspirál, sikerre emel. Barátságok, találkozások, személyes hangvételű emlékek idézése során derül fény a kortárs irodalom sokszínűségére, szerethető értékeire. A rendezvényt Stekovics Gáspár kortárs írókról készült vetített portréfotói színesítik.
Szervező: Berzsenyi Dániel Könyvtár Helyszín: BDK, 4. emeleti előadóterem
2019. november 29.
13:00 Rendhagyó irodalomórák
Szabó T. Anna foglalkozása 1. és 2. osztályosoknak
A vers: játék. Előbb velünk, azután helyettünk beszél, segít megérteni az érzéseinket. Szabó T. Annának mindenről ritmusok és dalok jutnak eszébe, klasszikus és kortárs költők versei, mert az irodalom számára nem kötelező feladat, hanem a nyelv örömét és szépségét közvetítő élmény és ajándék. Batyujából képeket, szövegeket, váratlan tárgyat varázsol elő, gyerekkori történeteket oszt meg, beszél a műfordításról, meg arról, hogyan írhatunk magunknak saját kötetet.
Dragomán György foglalkozása 7. és 8. osztályosoknak
A fehér király című regény hatalmas sikert aratott, rengeteg nyelvre lefordították, ahogy Dragomán György azóta megjelent könyvei is egyre több nyelven látnak napvilágot, erről tart előadást és kötetlen beszélgetést az író.
Szervező: Berzsenyi Dániel Könyvtár Helyszín: Paragvári Utcai Általános Iskola
17:00 Ketten és külön
Szabó T. Anna és Dragomán György önálló irodalmi estje.
Egy pár, közel harminc év. Együtt körülbelül huszonöt könyv, na és persze színdarabok, meg sok-sok műfordítás. Utazások ketten és külön, fejben és a nagyvilágban. Két dudás, két gyerek, egy csárda. Vajon hogy férnek meg együtt, hogy osztják el, meg, be, ki, szét? Vannak-e trükkjeik? Tippjeik? Na és receptjeik? Szópárbaj, anekdoták, felolvasás, jóízű beszélgetés!
Szervező: Berzsenyi Dániel Könyvtár Helyszín: BDK, 4. emeleti előadóterem