A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2020. június 22-én időszaki kiállítás nyílt a második emeleti olvasóteremben Könyvtári plakátok fesztiválja címmel. A Savariensia helyismereti gyűjtemény dokumentumainak felhasználásával azoknak a nagyrendezvényeknek a posztereiből készült az összeállítás, amelyek több éves, esetleg évtizedes múltra tekintenek vissza.

Az ötletgazda, Molnár Andrea helyismereti könyvtáros kérdésünkre elmondta, hogy

a kiállítás apropóját egyrészt a vírusjárvány miatt kialakult helyzet, a rendezvények elmaradása adta, másrészt a helyismereti állomány egy rendkívül különleges, olvasóktól elzárt részlegét, a plakáttárat szerették volna megismertetni az érdeklődőkkel.

A könyvtár a Vas megyei vonatkozású plakátokat, aprónyomtatványokat kötelespéldány-szolgáltatás révén gyűjti, ám ezek ritkán, leginkább különböző tárlatok alkalmával kerülnek bemutatásra.

A több mint 70 ezer tételt számláló gyűjtemény dokumentumait tömörraktárban, speciális fémszekrényekben őrzik, kérésre helyben használhatóak, megtekinthetőek.

Szombathelyen 1964-ben tartottak első alkalommal operaelőadást az Iseum falai között.
Az épületegyüttes felújítását követően, 2011 augusztusában éledt újjá a hagyomány, és ezt követően minden évben megrendezték az egyre bővülő programkínálattal jelentkező nívós kulturális rendezvényt, az Iseumi Szabadtéri Játékokat. 

A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál 1977 óta kerül megszervezésre évről évre. A rendezvény 1985-től fesztivállá bővült, az ország egyik legjelentősebb komolyzenei eseményévé vált. 

1966-ban rendezték meg először a Savaria Nemzetközi Táncversenyt, az ország legrégebbi és egyik legrangosabb társastánc megmérettetését, amely az 1960-as évek óta folyamatosan jelen van a város életében. 

A lamantin szó eredetileg egy, az óceánban békésen éldegélő tengeri tehenet jelent, de nekünk – szombathelyieknek – ez a szó 2000 nyara óta egyet jelent azzal az időszakkal, amikor a Fő tér egy kis időre a régió „jazz fővárosává” válik. 2002 óta a program része a Lamantin Improvizációs Tábor is. 

Összességében tehát olyan nagyszabású események plakátjai kerültek kiemelésre, amelyek mind rendezésükben, mind programkínálatukban nagyban hozzájárulnak a város kulturális életének sokszínűségéhez. Bár országos hatókörű esemény a minden évben megvalósuló Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok, de a város mindig csatlakozik helyi rendezvényekkel a programsorozathoz, így poszterei szintén láthatóak a tárlaton.

A kiválasztásnál szempont volt még a kiadványok grafikája, hangulata is.

A helyismereti gyűjtemény e különleges állományegységéből válogató kamarakiállítás dokumentumait reményeink szerint nosztalgiával nézik meg majd az érdeklődők, visszaemlékezve a fesztiválok hangulatára, híres fellépőire, színvonalas koncertjeire, színházi előadásaira. A könyvtárosok célja egyfajta kutatói inspiráció nyújtása is volt: az egyes rendezvényekhez kapcsolódó, a napi sajtóban megjelent cikkek adatbázisunkban visszakereshetőek. A tudósítások elolvasása közben újra átélhetjük a sikereket, fülünkben hallhatjuk a szonátákat, lábunkban érezhetjük a ritmust. Ha tehát a közeljövőben nosztalgiázni támadna kedvük, keressék fel a könyvtár olvasótermét és merüljenek el az emlékekben. 

A kiállítás 2020. szeptember 24-ig megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében.