Az Új elmélyedés – Gondolkodók társasága újabb előadással várja az érdeklődőket az ŐrvidékHázban, ÜLJ LE MELLÉM ÉS TANÍTSUK EGYMÁST TISZTESSÉGRE ÉS SZERETETRE! – címmel.
Napjainkban egyre inkább követendő az az erkölcsi út, mely az ember és természet egyesültségét, együtt létezésének elkerülhetetlen szükségszerűségét tanítja. Mert minden lény, így az ember is a természet elemeiből való. Ha Egyek vagyunk a világgal, és ezt képesek vagyunk tudatosítani, akkor nem bántunk senkit és semmit sem, hanem megértésre és szeretetre fogunk törekedni. Az ember legfőbb feladata, ennek elsajátítása és alkalmazása. De azt is tudni kell, hogy minden tettnek, sőt vágynak, és gondolatnak is elkerülhetetlen következményei vannak.
Felelősek vagyunk az Univerzumért és egymásért, és ebben az ősi, szent tudatban kell, kellene építenünk saját morális világunkat, mely eleddig nem nagyon sikerült… Mindehhez nagy segítséget nyújtanak az Upanisadok, mert önuralomra, a létezéshez való szelíd viszonyra oktatnak, melyre egyre nagyobb szüksége lesz az önmaga lényegétől eltávolodó embernek. Tapasztalja meg végre az ember, önmaga szellemiségének nagyszerűségét! Úgy tűnik, hogy mai, elvadult világunk számára rendkívüli jelentőséggel bírnak e szent szövegek, melyek fordításában Baktay Ervin, Vekerdi László, Tenigl-Takács László és Rácz Géza – rendezvényünk vendége – úttörő jelentőséggel bírtak.
Upanisadok: indiai szent szövegek és egyetemes jelentőségük a XXI. század emberére.
Az Upanisadok, mint legősibb szent szövegek, a bölcsesség és tökéletesség felé vezető utakat mutatják meg a tévelygő ember számára. Világmagyarázatuk szerint, az egész mindenséget egyetlen örök, végtelen, változatlan szellemi tényező, a világlélek hatja át, melyből minden létező részesül. Ezért minden élő és élettelen létező, pusztán ennek megjelenési formája. Az „upanisad” kifejezés, eredendően „mellételepedést” jelentett; mester és tanítvány bensőséges együttlétérre utalva.
A szent szövegekben egy misztikus, ősi világ és filozófia bomlik ki előttünk, ugyanakkor örök érvényű, az emberi mivolt lényegét, életének értelmét is megmutatja, ami nem más, mint egymás megbecsülése, meghallgatása és a folyamatos tanulás. Európa, sajnos relatív későn, 1657-ben kezdte megismerni ezeket a tanokat, amikor Dárá Sakóh, a delhi nagymogul fia, 50 upanisadot fordított le perzsára. Érdekesség, hogy tartalmi és időbeni egyezések mutatkoznak az upanisadok és a korai görög filozófia között, különösen az ión természetbölcselőkkel. Az upanisadok első természetfilozófusai megközelítően i.e. 8. század körül működtek.
„Ha felismerte, hogy minden létező nem más; ő maga,
nem gyötri bánat és kétség, ha az Egységet ismeri.”
(Isa Upanisad – részlet.)
A rendezvény időpontja: 2019.november 7. (csütörtök) 17 óra
Helyszín: ŐrvidékHáz Szombathely, 11-es Huszár u. 40.