2019. február 21-én este népes közönség előtt mutatkozott be Kendik Péter a Berzsenyi Dániel Könyvtár Bájoló című programsorozatának következő vendégeként. A bő egyórás, zongoraszóval egybekötött beszélgetést Boros Ferenc vezette.

Péter 6 éves kora óta zongorázik, különböző zenei műfajú dalokból készít feldolgozásokat, így törekedve a folyamatos változatosságra, megújulásra és érdekességre. Olyan együttesek és zenészek számait dolgozta már fel, mint a Lost Frequencies, az Imagine Dragons, Elvis, Ed Sheeran, Camila Cabello vagy a Quimby. Ezekből az est folyamán kaptunk is ízelítőt.

A Kiss Sándor Művészeti díjjal kitüntetett zongorista az Imagine Dragons – Believer című számára készített feldolgozására felfigyelt a Universal Pictures is, akik szerződést ajánlottak a fiatal tehetségnek. Ez nem is véletlen: Péter feldolgozásaiba belerakja szívét és lelkét. Ha ez nem lenne elég, youtube csatornáján a feltöltött videói között szemezgetve láthatjuk, hogy már extrém helyeken is zongorázott: a fent említett Imagine Dragons dalt a szombathelyi 14 emeletes tetején játszotta el.

Péter ezek mellett saját dalokat is ír, melyekből kettőt meg is hallgathattunk. Az est végén vastaps fogadta a művészt, valamint rengeteg személyes gratulációval illették.

A képeket köszönjük a Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársának, Zleovszki Andrásnak.

Az est teljes egészében visszanézhető: