A mai nap több országban is különleges, mivel ma van a 275. évfordulója a híres lengyel-litván hős, Kościuszko Tádé születésének.
Nekünk magyaroknak azért lehet ismerős a neve, mert Budapesten az I. kerületben el van nevezve róla egy utca, holott magyar vonatkozása nem igazán volt neki. Viszont több nemzet is hősként tiszteli, többek között a volt Lengyel-Litván Unió területén élő népek (lengyelek, litvánok, fehéroroszok), és még az USA lakossága is, hiszen jelentős szerepet játszott a függetlenségi háborúban.
A családja nemesi származású, és történetük visszanyúl egészen az 1500-as évek elejére. Édesapja ezredes volt a litván hadseregben, de nem érte meg hogy a fia felnőjön. Ezek után anyjuk nevelte a 4 utódot, akik közül ő volt a legfiatalabb. Már kiskorában kitűnt az éles eszével, az iskola legjobb tanulója lett. Apja halála után félbehagyta az iskolát, de nem sokkal később folytatta tanulmányait katonai pályán. Az 1765-ben alakult új Kadétiskolába (Varsóba) nyert felvételt, ahol egy évvel később kitüntetéssel vizsgázott. Pár év múlva elment Párizsba tanulni építészetet, erődépítészetet és festészetet.
1776-ban elindult Amerikába, mivel nem talált magának hazájában katonai állást, és értesült a függetlenségi háborúról. Ott George Washington mellett harcolt ezredesi rangban. Mivel erődmérnök is volt, többször is megbízták azzal a feladattal, hogy erődök vagy katonai táborok megerősítését tervezze meg. Mindezek mellett természetesen segédkezett abban is, hogy mindig megfelelő területeket válasszanak meg az amerikaiak csatatérként. Tehetsége elismeréseként 1778-ban megbízták azzal a nagy feladattal, hogy készítse el a West Point erőd tervrajzait. A háború befejezése után hatalmas tisztelet övezte, és a Kontinentális kongresszus előléptette őt az amerikai hadseregek dandártábornokává. Ezek mellett saját földbirtokot is kapott, és amerikai állampolgárságot is, valamint nem kevés pénzösszeget, amit éves részletekben kapott volna meg, de végül nem telepedett le Amerikában. Azt, hogy mennyire nagyra tartják őt az is megmutatja, hogy a Fehér Ház közelében áll egy őt ábrázoló szobor.
Amikor hazatért, szörnyű belső válság fogadta, de nem sokkal később, mivel megemelték a hadsereg létszámát, sikerült elhelyezkednie, és vezérőrnagyi rangot kapott. Az 1792. évi lengyel-orosz háborúban többször is sikerült a túlerőben lévő oroszok ellen győzelmet aratni, amiért a király a Fehér Sas renddel akarta kitüntetni, amelyet végül elutasított. Viszont győzelmei elismeréseként Franciaország tiszteletbeli állampolgári címet adományozott neki.
Mivel a király csatlakozott a targowicai konföderációhoz, neki és még sok más lengyelnek is menekülnie kellett, és Lipcsébe akartak eljutni. Kościuszko az emigráció alatt szervezkedett, annak érdekében, hogy egy esetleges lengyel felkelést tudjon kezdeményezni, persze ehhez támogatókra volt szüksége. Otthon nem volt túl rózsás a helyzet, Kościuszko úgy döntött, hogy cselekednie kell, ezért 1794-ben elindult Krakkóba. A krakkói piactéren ünnepélyesen esküt tett, ezáltal formálisan elvállalta a felkelés vezetését. A felkelés nem túl volt hosszú életű, mindössze pár hónapig tartott. A felkelés bukása előtt nem sokkal Kościuszkot Szentpéterváron börtönbe zárták. Ezután több helyre is emigrált. Élete utolsó éveit Svájcban töltötte, ahol 1817-ben elhunyt a sebesülései okozta rossz egészségügyi állapota miatt.
Véleményem szerint nem véletlenül ilyen népszerű történelmi alak külföldön, mivel hasonló nagyja a lengyel és litván történelemnek, mint nálunk Rákóczi. Ő egy jó példa arra, hogy hogyan hasznosítsuk tehetségünket. Korunkban is ráférne a világra pár olyan személy, aki hasonlóan lelkiismeretesen vezeti a népet.
Honfi Áron