Július 7. hagyományosan a csokoládé világnapja – ehhez a naphoz kötik az első alkalmat, amikor a csokoládé európai földre érkezett, 1550-ben.
Hogy ez valóban így történt-e, nem egyértelmű, azonban az biztos, hogy több ezer éves sikeres pályafutása után Közép-Amerikából Európába is eljutott ez a különleges étel, hogy aztán itt folytassa világhódító küldetését.
Íme, néhány érdekesség sokunk kedvencéről:
1) A kakaófa akár 200 évig is élhet, de csak 5 éves korától kezdődően, nagyjából 20-25 éven át terem kakaóbabot. Jelenleg a világ legnagyobb termelője Afrika, Elefántcsontpar egyedül a világ kakaóbab-termelésének 33%-át végzi. A brüsszeli reptér a világ legnagyobb csokikereskedője: évente 800 tonna csokoládét vásárolnak itt.

2) Amikor azzal viccelődünk, hogy a csoki növény, tehát egészséges, nem állunk messze a valóságtól, hiszen maga a kakaóbab az örökzöld kakaófán terem. A kakaófa azon növények családjába tartozik, mint a gyapot.
3) A csokoládé első, gasztronómiai szempontból élvezhető formája az azték és maja kultúrákban a forró csokoládé volt, amelynek különböző, spirituális hatásokat tulajdonítottak és különleges alkalmakkor készítették.
II.Montezuma azték uralkodó állítólag kissé túlzásba vitte a fogyasztását, napi 30 kupa csokoládét ivott meg.

4) A forró csoki nagy rajongója volt Thomas Jefferson, Marie Antoinette és Napóleon. Jamaicában már a 15. század végén speciális változatban is készítették a forró csokit: fahéjjal és tejjel keverték. A tejes kakaó a 18.században jutott el Európába.
5) A 18. században a franciák már kísérleteztek csokipasztillák készítésével. A csokoládé további formái a 19. században jelentek meg.Ekkor jöttek létre az első igazán nagy, csokoládékészítő vállalatok Európában, mint a Nestlé, a Cadbury vagy a Lindt.

6) Az első tejcsokit Svájcban készítették, az első csokiszeletet 1847-ben a Fry’s állította elő. A világ első húsvéti csokitojásának készítése 1873-ra tehető.
7) Egy 2013-ban készült tanulmány érdekes megközelítéssel vizsgálta a csokoládé agyra gyakorolt hatását. A tanulmány szerint egy könyvesboltban a csoki illatának hatására az emberek 20%-al nagyobb valószínűséggel vásárolnak könyvet és 40%-al valószínűbb, hogy szakácskönyvet vagy romantikus könyvet vesznek.

8) A csokoládé az agy theta-hullámaira is hatást gyakorol, segít az ellazulásban. Feniletilamin tartalma felelős a csoki kedélyjavító hatásáért. Egy szelet magas kakaótartalmú csoki annyi koffeint is tartalmazhat, mint egy dobozos kóla és több benne az antioxidáns, mint a zöld teában. A szerotonin és az endorfin szintjének emelésével antidepresszáns hatása van.
9) A magas kakaótartalmú étcsokoládé segíthet a fogszuvasodás megelőzésében, antibakteriális hatása által.

10) Azok a bizonyos brit tudósok megállapították, hogy az emberek mintegy 70%-a fedné fel informatikai jelszavát egy szelet csokiért cserébe.
+1) A háziállataink számára a csokoládé teobromin tartalma miatt mérgező. Egy felnőtt embernek legalább 5 kg étcsokoládét vagy 40 kg tejcsokoládét kellene megennie ahhoz, hogy ez számára is mérgező hatású legyen.
Forrás:
20 Sweet Facts About Chocolate
Find out how this sweet treat has influenced our culture and became a favorite of some of history’s most notable figures.
History of chocolate – Wikipedia
The history of chocolate dates back over 5,000 years. The cacao tree is native to the tropics of the Americas. The cocoa bean was first domesticated at least 5,300 years ago in what is present-day southeast Ecuador ( Zamora-Chinchipe Province) by the Mayo-Chinchipe culture, before being introduced in Mesoamerica.
Chocolate bar – Wikipedia
A chocolate bar is a confection containing chocolate, which may also contain layerings or mixtures that include nuts, fruit, caramel, nougat, and wafers. A flat, easily breakable, chocolate bar is also called a tablet. In some varieties of English and food labeling standards, the term chocolate bar is reserved for bars of solid chocolate, with used for products with additional ingredients.
100 Delicious Facts About Chocolate – The Fact Site
Ah chocolate, the first love of every man, woman & child. It’s a temporary solution to any problems we face. Here are 100 delicious facts about chocolate!
https://chocolatecherrykisses.com/interesting-chocolate-facts/