Így élt József Attila

1964 óta József Attila születésnapján, azaz április 11-én ünnepeljük a Magyar Költészet Napját. E napon országszerte különböző író-olvasó találkozókkal, előadóestekkel és könyvbemutatókkal várják az irodalomkedvelő közönséget. Írásunkból József Attila rövid élettörténetével és néhány versével ismerkedhetnek meg olvasóink.

József Attila 1905-ben született a család hatodik gyermekeként. Apja, József Áron szappanfőző munkás, míg édesanyja Pőcze Borbála mosónő volt. Születésekor csak két nővére, Eta és Jolán élt. Édesapja 1908-ban elhagyta a családot, 1910-ben a Gyermekvédő Liga egy öcsödi családnak adta nevelésre, ahonnan 1912-ben tért vissza. A Ferencvárosban éltek szerény körülmények között. Miután anyja elhunyt, Jolán férje lett a gyámja. 1920-tól a makói gimnázium tanulója lett. Öngyilkossági kísérlete után megismerkedik Juhász Gyulával, s nem sokkal később megjelenik első verseskötete, a Szépség koldusa. 1923-tól a Nyugatban rendszeresen publikál, a harmincas évek végén pedig a Szép Szó egyik szerkesztője. 1924-ben a szegedi egyetem magyar-francia szakára járt, ahonnan egy verse miatt eltanácsolták. 1926-ban a Sorbonne előadásainak rendszeres hallgatója. 1927-ben visszatér Budapestre, majd egy évvel később csatlakozott az ismertségi köréhez Illyés Gyula és Kosztolányi Dezső. 1930-ban belépett a kommunista pártba, ám később a liberális és szociáldemokrata körökhöz került. 1936-ben elvált addigi élettársától, Szántó Judittól, és újra felvette a kapcsolatot régi szerelmével, Vágó Mártával. 1937-ben szerelmes lett Kozmutza Flórába, ám ez a szerelem viszonzatlan maradt. Ezév nyarán beutalták a Siesta szanatóriumba, újabb idegösszeomlása miatt, ahonnan november 4-én Jolán kíséretével Balatonszárszóra utazott. December 3-án és az azt megelőző napokban a költő jó kedvű volt, pályatársai december másodikai látogatásakor jó híreket hoztak számára, és tervben volt, hogy még aznap elutazik Budapestre velük, ám ez – mivel a kocsiban nem volt több férőhely – meghiúsult. Halála napján is jókedvében volt, s halála előtt nővéreinek azt mondta, hogy sétálni megy a faluba. Este fél nyolckor a balatonszárszói állomáson átugrotta a sorompót, és az ott álló, éppen induló tehervonat alá bújt. Egyes szemtanúk szerint öngyilkosságot követett el e cselekedetével, míg mások szerint baleset áldozata lett a költő. A későbbi kutatások – amelyek a MÁV és a csendőrség jegyzőkönyvein alapulnak – szerint valószínűleg baleset okozta József Attila halálát.

TISZTA SZÍVVEL

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

1925. márc.

MAGYAROK

Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,
Nyisson ajtót nekünk a reménység!

Űlünk, űlünk a mindenség szélén,
Tán arra várunk, hogy fölfaljon a bánat?
És várunk, csak várunk szomjasztó várásban,
Átalfolyik rajtunk a világosság,
De elhagytuk valahol kőedényeinket,
Elhagytunk valahol minden akarást
S most minden volt és jövendő szomjúság
Itt van, itt van, ó nagyon itt van bennünk,
Hogy friss kenyereink halomra száradnak!
A négylábúak, melyeket megettünk,
Most előjönnek és kinevetnek minket,
Ezer és harmincegynehány esztendő
Zuhog végtelen szomorú szemünkből
S nem birja elmosni buta bűneinket.

Most nagyon messze van tőlem a föld,
Mégis azt érzem, hogy magyar vagyok,
Keserű számnak ki mutatna cukrot?
Ki hinné még el, hogy élni akartok?
Jöttem, kölcsönkérjek még ezer kezet,
Mert hogy adhatnék eleget kettővel?
Két bárány volt én adó két kezem
S a farkasok elbántak mindkettővel.
Most minden kedvem holtan terül el,
Mert levegőtlen vihar a jajom:

Leszámitva az ostobaságot,
Multunkat, életünket és a gyomraink,
Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,
Nyisson ajtót nekünk a reménység!

1924 első fele

SZÜLETÉSNAPOMRA

Harminckét éves lettem én –
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a “Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

“Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” –
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj –

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

1937. ápr. 11.

kép: magyarteatrum.hu