Az Öngyilkosság Megelőzésének Világnapját 2003 óta szervezi meg az IASP (International Association of Suicide Prevention) a WHO közreműködésével. A célja, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy milyen terheket ró egy öngyilkosság az adott személy közvetlen környezetére és a társadalomra egyaránt, illetve miként lehet az esetek számát minimalizálni.
Az IASP minden évben fókuszba helyez egy bizonyos témát, ami idén “Working Together to Prevent Suicide”, vagyis közösen dolgozni az öngyilkosság megelőzésén. Nehéz vállalkozás, hiszen azt, hogy valaki “játszik” a gondolattal, a legtöbb esetben szinte lehetetlen észre venni, nem úgy, mint akár egy kísérletet, vagy egy tényleges, “befejezett” öngyilkosságot – pedig ezek is egy ilyen gondolattal kezdődtek. A legáltalánosabb adat, hogy
évente nagyjából 800 000 ember vet véget önként a saját életének,
azaz minden 40 másodpercre jut egy ember. Ha belegondolunk, hogy hány ember ez körülbelül, míg akár a kedves olvasó ezt a cikket elolvassa, egyeseket kevésbé, másokat nagyon megdöbbent.
Magyarországon ugyan javuló tendencia figyelhető meg,
az öngyilkosságok száma mondhatni stagnál, vagy csökken, de még van hova „fejlődni”…
Egy átlagember mit tehet azért, hogy más ne vessen véget az életének?
A legegyszerűbb válasz az, hogy semmit, azonban ha mégis bővebben ki szeretnénk fejteni, akkor is csak közhelyek jutnak az eszünkbe, mint például:
„figyeljünk a másikra”, vagy „legyünk kedvesek, türelmesek, megértőek, stb. a másikkal”.
Sajnos, vagy sem, tényleg ezek az általánosságban elhangzott mondatok azok, amik egyfajta útmutatást adhatnak nekünk. Az, hogy egyszerűen csak figyelmesek vagyunk másokkal, nekünk nem kerül semmibe, mégis másnak igenis sokat jelenthet. Ismerős az érzés, amikor egy szétcsúszni látszó napon egy ilyen gesztus segített? Lehet nem ez volt az év hasonlata, de valahogy hasonlóképp lehet ez az öngyilkossággal is. Ha látjuk, hogy valakivel valami nincs rendben, ne hagyjuk annyiban. Persze nem kell minden áron segíteni, ha az illető elutasítja, de észrevehetetlen kis apróságokkal is tudjuk támogatni. Ha megfordítjuk az elképzelést, és nem úgy közelítjük meg, hogy mi vagyunk azok, akik másokon próbálnak segíteni, akkor valahogy így néz ki a dolog; legyünk olyan igazságosak, hogy elvárjuk magunktól azt, amit mástól is elvárunk, ez esetben azt, hogy figyelmesek vagyunk a környezetünkkel szemben. Apró hozzájárulás, de van értéke a mai napon szervezett világnap szempontjából, de az életet önmagában is jobbá teheti. Mindent nagy dolog kis dolgokkal kezdődik.
Elég sok közhelyet használtam az írásomhoz, amire nem vagyok annyira büszke, de mégis találónak érzem őket ehhez az íráshoz. Az öngyilkosság nagyon komoly dolog, hiszen nem csak egy emberélet múlik ki, hanem a közvetlen környezet is sérül, ezért nem mehetünk el mellette. Szerencsére azonban mégsem annyira gyakori eset, de még kevesebb azok száma is, akik ez ellen tenni tudnak, így csak annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk a környezetünkben lévő embereket eljutni addig a mélypontig, ahol akár csak megfontolja azt, hogy öngyilkos lesz. Nem nehéz, csak akarat kérdése, hogy odafigyelünk az emberekre, akik körül vesznek minket, és észrevesszük, ha valakivel valami nincs rendben. Ezt, és sok másik problémát megold, ha csak szimplán „jófejek” vagyunk másokkal.
Érdemes kipróbálni!
