Miért éppen a hastánc, mit is jelent az Amaya, de szó van az általános közérzetről és társadalmi kérdésekről is – interjú Kiss Aletta Amaya hastáncossal.
Miért pont a hastáncot választottad, hogyan jött?
Gyermekkorom óta vonz a zene és a tánc, számos műfajban próbáltam ki magam. Voltam zeneiskolás, kórustag, tanultam néptáncot, mazsorettet, latin és standard táncokat, kortárs táncot, belekóstoltam a zsonglőrködésbe, akrobatikába, míg 2011-ben rátaláltam a hastáncra.
Egy izgalmas, új mozgásformát kerestem, mellyel kifejezhetem önmagam, és úgy érzem, ebben a táncban benne van a nőiség minden aspektusa, a lehetőség önmagam legteljesebb megismerésére és kibontakoztatására.
Amint belekezdtem, azonnal éreztem, mennyi lehetőség rejlik benne, feszegettem a határokat, új utakat kerestem, végül 2015-ben Danse du Mal néven indítottam el saját stílusomat, mely azóta számos neves táncművész elismerését vívta ki.
Hogyan viszonyul ehhez a tánctípushoz a közvélemény, a körülötted lévők?
Az általános vélekedés a hastánccal kapcsolatban sajnos az, hogy
„ezt én is meg tudnám csinálni”,
és valljuk be, néhány táncos, vagy csoport is csak tovább erősíti ezt az elképzelést az emberekben. Volt olyan élményem, hogy fellépés előtt a szervező hölggyel egyeztettem, és mondta, hogy igen, látott ő már hastáncot, annyira nem szereti. Végignézte a fellépésemet, mikor pedig lejöttem a színpadról, már azt kérdezte, mikor táncolok legközelebb. Természetesen hatalmas öröm ilyet hallani, örülök, ha tehetek valamit a sztereotípiák ellen, hiszen ez egy különleges és gyönyörű tánc, és nagyon sok kiemelkedő művész dolgozik annak érdekében, hogy végre a közvélemény is eszerint értékelje.
A körülöttem lévők pedig megszokták már, hogy mindenhol csillámport találnak, hogy a legkülönbözőbb helyeken tudok nekiállni fellépő ruhát díszíteni, hogy több tucatszor hallják ugyanazt a zenét, egyszóval: elfogadták, hogy ez az életem, és teljes mértékben támogatnak benne, amiért végtelenül hálás vagyok nekik.
Miért éppen Amaya?
Az orientális tánc világában gyakori a művésznév használata, ezzel is tudjuk jelezni, hogy épp szakmai vagy civil oldalról vagyunk-e jelen egy adott eseményen.
Az Amaya név arab eredetű, éjszakai záport jelent, és több szempontból is nagyon közel áll hozzám. A név hangzása valami finom, játékos eleganciát sugároz, jelentése pedig mindenkinek mást mond. Én imádom az éjszakai esőt, a hangját, az illatát, van benne valami titokzatos és inspiráló. Talán ezért is tetszett meg ez a név: kifejezi, amilyen lenni igyekszem.
Fontos ma (bármilyen) tánc? Kinek ajánlod?
Természetesen. Fontos, hogy foglalkozzunk magunkkal, mozogjunk, és véleményem szerint a tánc ennek a legkellemesebb módja. Tökéletesen átmozgat, miközben szinte észre sem vesszük, hogy jólesően elfáradunk. Pozitív élettani hatásai mellett pontosságra is tanít – hiszen senki sem szeret késni a próbákról -, valamint kitartásra. Ez utóbbi főleg igaz a hastáncra, ahol a technikai alapozás hosszadalmasabb, mint sok más műfaj esetében.
Szerintem sosem túl kora vagy késő elkezdeni (has)táncolni.
Fontos viszont, hogy nagy gonddal válasszuk ki a megfelelő tanárt magunk vagy gyermekünk számára, hiszen ő adja kezünkbe az egészséges és örömteli táncolás kulcsát.
A fiatalabb korosztályok számára vonzó ez a tevékenység?
Szerencsére azt látom, hogy egyre többen szeretnének mozogni, igényük van az embereknek a táncra. Szerintem ez a mozgásforma remek lehetőség a fiatal lányoknak, hogy nőiesebbek legyenek, egy közösség tagjaivá váljanak, ahol támogató környezetben bontakozhatnak ki. Örülök, hogy ezt kezdik észrevenni, és egyre többen tanulnak hastáncot már akár tizenéves korban. Amit viszont nem lehet eléggé hangsúlyozni: nagyon fontoljuk meg, kinek az óráit kezdjük el látogatni, hiszen gondos választással rengeteg lelki és egészségügyi problémát elkerülhetünk.
Mit gondolsz, a mai fiatal korosztálynak mi a legfőbb erényük és hibájuk?
A kitartás hiányzik szerintem nagyon sok emberből, ami pedig az egyik leglényegesebb tulajdonság volna, rengeteget számít majd a jövőjük szempontjából is. Ami ellenben véleményem szerint hatalmas pozitívum, hogy kreatívak, energikusak, megtalálják az új lehetőségeket és élnek is velük.
Meglátásod szerint milyen az általános közérzet a világban?
Egyértelműen túl sokat szorongunk. Mindennapos, hosszútávú stressznek vagyunk kitéve, aminek eredményeképp szorongási zavarok és pánikbetegség léphetnek fel. Ideje megtanulnunk, hogyan oldjuk meg higgadtan a problémáinkat, hogyan tegyünk a céljaink érdekében, hogyan lépjünk ki megszokott helyzetekből, ha azok nem szolgálják a javunkat többé. Egyszóval:
ideje felszabadultabban élnünk.
Milyen értékek fontosak számodra a mindennapokban?
Az egyediség mindenképp az, amit elsőnek kiemelnék. Semmi jó nem származik véleményem szerint abból, ha a másoknak való megfelelési kényszer irányítja az éltünket. Nem mellesleg pedig a világ egyik legszórakoztatóbb dolga különcnek lenni! (nevet)
Nagyra értékelem a kitartást is, a szenvedélyt, ha valaki igazán szerelmes tud lenni abba, amivel foglalkozik.
Meglátásod szerint jó irányba haladnak a dolgok a világban?
Nehéz ezt megmondani. Az emberek nagyon különös lények: minél többet tudok róluk, annál inkább rádöbbenek, milyen kevéssé ismerem őket. Szerintem ez csodálatos és rémisztő is egyben. Öröm látni, hogy sokan munkálkodnak egy élhető világ megteremtésén, és remélem, erőfeszítéseik eredményre vezetnek majd – én hiszek benne, hogy lehetséges.
Hogyan készülsz egy fellépésre/versenyre?
Mindennek az alapja, hogy sosem gondolhatom, hogy eleget tudok – mindig van mit tanulni, mindig lehet még többet gyakorolni. Nem szégyellem, hogy nem vagyok minden pillanatban hastáncos hercegnő, hiszen ahhoz, hogy egyre jobb legyek, tréningruhára és izzadságra van szükség, a csillámpor csak utána lényeges. Fellépések és versenyek előtt, tehát mikor célzottan készülök egy eseményre, még többet szoktam gyakorolni, külön figyelmet fordítok az adott közönség igényeire, összeállítom a műsort, aztán táncolok, míg kifulladok – és kicsit még azután is. (nevet)
Mi inspirál?
Lehet az szinte bármi: egy zene, egy érzelem, de szeretek klasszikusokat is újraálmodni. Sajátos gondolkodásmódom van, általában szokatlan, sokak számára furcsa szemszögből közelítem meg a témákat. Igyekszem az emberek gondolkodására hatni, új perspektívát mutatni nekik, melyből talán még érdekesebben és színesebben láthatják a világot, mint addig.
Mit szeretnél, s mit tudsz átadni a táncoddal a nézőknek?
Valami egészen új érzést szeretnék megmutatni a nézőknek, kicsit beengedni őket a saját furcsa, szürreális kis világomba, megrémíteni, elgondolkoztatni, megnevettetni őket. A lényeg mindig az, hogy kiváltsak valami reakciót. Hogy
elinduljon a nézőkben valami, miközben a táncomat nézik.
Milyen a jövőképed: a táncra helyezed a hangsúlyt, vagy van valamilyen szakma, vagy terület, amiben szeretnél elhelyezkedni?
Jelenleg Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia szakán tanulok, és ahogy haladnak előre a tanulmányaim, egyre inkább látom, mennyire hasznosak az ilyen irányú ismeretek a táncos szakmai életem során is. A későbbiekben táncterapeuta végzettséget szeretnék szerezni, amire a pszichológia alapképzés elvégzése után mesterképzésben lesz lehetőségem. Nagyon érdekel a pszichológiai kutatás, de elsősorban még mindig táncosként, oktatóként képzelem el az életemet. Véleményem szerint egy jó tánctanár gyakran pszichológusként is funkcionál tanítványai számára, így különösen hasznosnak érzem, hogy ezen a területen bővítem az ismereteimet, hiszen szeretném tanítványaimnak a legmegfelelőbb légkört biztosítani a kibontakozáshoz és az önmegvalósításhoz.
Mit érzel, amikor fellépsz a színpadra és táncolni kezdesz?
Nagyon különleges érzés, megszűnik körülöttem a világ. Utólag emlékszem arcokra, mosolyokra, csodálkozó, hatalmas gyerekszemekre, fényekre, és persze a zenére, ami egészen elvarázsol. Teljesen hatalmába kerít az érzés, amiről a koreográfiám szól, én magam is átélem a szerelmet, gyötrelmet, boldogságot vagy épp lemondást. Hiszem, hogy ez a teljes átélés az oka, hogy a közönséghez is eljut az érzelem, a mondanivaló, és ha egyetlen pillanatra bárki is átérzi azt, amit mondani szeretnék, már megéri.
Mit üzensz a Hírlevél Plusz olvasóinak?
Soha ne hagyják elveszni a szenvedélyt!
Ez mindennél fontosabb. Szenvedély nélkül hiábavaló minden – hiábavaló az élet. Felvehet egy táncos gyönyörű ruhát, ha nincs benne élet, nincs benne semmi. Én minden alkalmat megragadok, hogy táncolhassak: legyen az egy gálaműsor nagyszínpadon, vagy csak lerúgom a cipőm, ha valaki dobol egy parkban. Hiszem, hogy a szenvedély, kemény munka eredményre vezet. Elindultam egy úton, amin olyan csodálatos haladni, hogy nem is gondolkozom, mi lesz a végén. Élünk, táncolunk – ilyen egyszerű.
H+
Címlapkép: Arrabona Bellydance Festival
