Harmincnyolc díj talált gazdára a tizenegyedik Savaria Filmszemle díjátadóján, amelyet pénteken délután rendeztek a szombathelyi AGORA-Savaria Filmszínház nagytermében.
A program kezdeteként az érdeklődők beszélgetést hallgathattak meg Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendezővel. Ezt követően megemlékeztek a nemrég elhunyt Nemzet Művészéről, András Ferencről, aki több szállal is kapcsolódott a rendezvényhez, hiszen többek között a Savaria Filmszemle zsűrijének életműdíjas tagja is volt.
Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke köszöntőjében elmondta, az idei filmszemle több szempontból is sikeres volt, hiszen teltházas médiakonferencia zajlott az ELTE Savaria Egyetemi Központban a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság támogatásával, emellett a közel kétszáz beérkezett film rekord a filmszemle életében.
Koltay Gábor, a zsűri tagja kiemelte, hogy évek óta tartó tendencia folytatódott idén is azzal, hogy az új műfajokat és témákat érintve egyre minőségibb alkotások érkeznek a szemlére.
Halmy György az alkotók témaválasztását dícsérte, mint mondta: különleges érzés azt látni, hogy egy-egy film milyen szempontokból dolgoz fel egy mindannyiunkat érintő ügyet, történetet.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által meghirdetett “Mire jó az on-line tér! Az új digitális jövő! Veszélyek az on-line médiában” kategóriában díjat kapott Szabó Zoltán Bendegúz, Peresztegi Hanna és Fonyó Ábel. A Pannon Business Network Kft. és a Savaria Filmakadémia Egyesület által meghirdetett „Egy életnyi tapasztalat” kategóriában több különdíj mellett az első helyezést „A látogató” című, Balog Gábor jegyezte alkotás nyerte el.
A 11. Savaria Filmszemle Diákfilm kategória legjobbja Farkas Bianka „Szelekció” című filmje, míg az irodalmi kategória győztese a Böll közlegény megmentése című filmalkotás, melyet Szederkényi Olga készített.
Felvonásokon át az idő címmel Pál Melinda, Demeter Levente és Jakab Endre alkotócsapat készített film bizonyult a legjobbnak a színházművészet kategóriában, míg a fotó-; és filmművészet kategóriában a dokumentumfilmek körében az Esterházy János életét és örökségét bemutató film, a fikciós alkategóriában pedig Chilton Flóra és az Északi Támpont Közhasznú Egyesület alkotása hozta el az első díjat.
A Schmidt Éva-díj idén Sipos István részére a Csoóri Sándor világa című filmjéért adta a filmakadémia. A díjat a magyarság sorsát megjelenítő legjobb alkotásáért ítélik oda minden évben.
2024-ben a Savaria Filmakadémia Egyesület a 11. Savaria Filmszemle alkalmából Életműdíjat adományozott Molnár Piroskának, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznőnek, érdemes és kiváló művésznek, a Halhatatlanok Társulata örökös tagjának és Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendezőnek, színigazgatónak, érdemes művésznek, a Savaria Filmszemle zsűritagjának.
A Nemzeti Filmintézet támogatta Savaria Filmszemle alkotásait a következő hetekben több Vas vármegyei kistelepülésen is vetítik, a gálaműsor pedig hamarosan elérhető lesz a filmszemle online felületein.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által meghirdetett “Mire jó az on-line tér! Az új digitális jövő! Veszélyek az on-line médiában” kategória díjazottjai
Diákfilm/Film kategória:
MAZE (Útvesztő) – Szabó Zoltán Bendegúz
Diákfilm/Rövidfilm:
Mama és a net – Peresztegi Hanna
Gyermekvédelmi különdíj:
Láttalak… – Fonyó Ábel
A Pannon Business Network Kft. és a Savaria Filmakadémia Egyesület által meghirdetett „Egy életnyi tapasztalat” kategória díjazottjai
A Savaria Filmakadémia Egyesület az „Egy életnyi tapasztalat” kategóriában különdíjban részesíti:
- Életerő – újrahasznosítva, Rejuniva kisfilmek 1-2. – Fábián György, Révi Dániel
- Home video Covid idején 2020 – Az Akkordeon Tánczenekar tagjai
- Luca – Nagy László, Nagy András
- Jankovics Györgyi az „Egy életnyi tapasztalat” kategória terén kifejtett áldozatos szervező munkájáért
„Egy életnyi tapasztalat” kategória díjazottak:
- A látogató – Balog Gábor
- Engem a szél idesodort – Mohi Sándor
- Az Ígéret – Lendvai Dorka
A 11. Savaria Filmszemle Diákfilm kategória díjazottjai
Diákfilm kategória különdíjak:
- Nyugalom megzavarására alkalmas – Dóczé Péter (a Fotó- és Filmművészet kategóriában)
- Titkos társaságok Budapesten – Tamásfalvi Hanna (a Fotó- és Filmművészet kategóriában)
Diákfilm kategória díjazottak:
- Szelekció – Farkas Bianka (a Színházművészet kategóriában)
- Sátán – Csihar Arion, Belső Marcell (a Fotó- és Filmművészet kategóriában)
- Albert vágya – Simó Boglárka (a Fotó- és Filmművészet kategóriában)
A 11. Savaria Filmszemle Irodalom kategória díjazottjai
Irodalom kategória különdíjak:
- A hazatérés – Fodor Sándor emlékezete 2. rész – Daczó Katalin, Bán József, Berszán-Árus György, Kötő Zsolt
- Két hét pihenő – Sívó Júlia, Surányi z. András
- Mozgó világ – Emlékezés egy folyóiratra – Csonka Erzsébet, Kovács Béla
Irodalom kategória díjazottak:
- Böll közlegény megmentése – Szederkényi Olga
- A szembejövő ember – Sylvester Lajos
- A szellem napvilága – Balogh Zsolt
A 11. Savaria Filmszemle Színházművészet kategória díjazottjai
Színházművészet kategória különdíj:
Nem látszani! – Lenni! Hatházi András és változásai – Jakabffy Tamás
Színházművészet kategória díjazottak:
- Felvonásokon át az idő – Pál Melinda, Demeter Levente, Jakab Endre
- Universitas – Sipos István
- Benned és körötted – Keserű Judit
A 11. Savaria Filmszemle Fotó- és Filmművészet kategória kategória díjazottjai
(a zsűri kérésére két műfajban kerülnek a díjak kiosztásra: dokumentumfilmek és fikciós filmek)
Fotó- és Filmművészet kategória, dokumentumfilm alkategória különdíjak:
- A kapus halála – Siflis Zoltán, Kovács Róbert, Szarapka Szabolcs, Miskolcszi Rolland, Czutor György
- Ezüstcsapat és a ’38-as világbajnoki döntő – Borsody István
- Vörös narkó – Jamrik Levente, Fehér Krisztián, Mayer Zoltán, Fekete Balázs, Törköly Róbert
Fotó- és Filmművészet kategória, dokumentumfilm alkategória díjazottak:
- Triptichon – Esterházy János élete és öröksége – Csányi János, Zsigmond Dezső, Jászter Beáta, Faragó Béla, dr. Molnár Imre, Koncz Gabriella
- Vydareny – A fénnyel írott kép – Tóth Péter Pál, Kincses Károly
- Minden kocka érték – Tari János
Fotó- és Filmművészet kategória, fikciós film alkategória díjazottak:
- Széllel szemben – Chilton Flóra és az Északi Támpont Közhasznú Egyesület
- Café Marylin – Reszeli-Soós András, Farkas András Attila, Aurorafilm Kecskemét
- Fotográfiák – Domokos János
Schmidt Éva-díj
Sipos István részére a Csoóri Sándor világa című filmjéért a 11. Savaria Filmszemle a magyarság sorsát megjelenítő legjobb alkotásáért
2024-ben a Savaria Filmakadémia Egyesület a 11. Savaria Filmszemle alkalmából Életműdíjakat adományoz
- Molnár Piroskának a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznőnek, érdemes és kiváló művésznek, a Halhatatlanok Társulata örökös tagjának
- Koltay Gábornak Balázs Béla-díjas filmrendezőnek, színigazgatónak, érdemes művésznek