Interjút készítettünk Tóth Dániellel, aki fiatalon nyerte meg a közönség szívét. Az évek során egyre magasabb szintre jutott el. “Az a jó, ha valaki felér egy kisebb csúcsra, megünnepli, felnéz és látja a következő, már nagyobb csúcsot.”
- 13 éves korodban már egy komolyabb versenyen nyertél el első helyezést. Nagyon fiatalon „robbantál be” a köztudatba, ennek a versenynek a hatására. Hogy fogadtad te és a családod azt, hogy ilyen sikert értél el?
Én arra emlékszem, hogy ez az én döntésem volt. Ritkán hallgattam rádiót, csak azt a 20 másodperces részletet hallottam meg valahol, amikor éppen a versenyt hirdették. Felkaptam a fejem. Automatikusan rákerestem az interneten és jelentkeztem rá. A szüleim is mondták, hogy próbáljam meg, mert egy lehetőséggel több. A válogatáson továbbjutottam, a döntőbe pedig úgy mentem, hogy a maximumot fogom nyújtani. Lesz, ami lesz. Hála Istennek, megnyertem. Nagy boldogság volt. Ez volt az, ami jobban elindított a zenei pályán.
- Mindig is ez a pálya volt az álmod? Nem szerettél volna mást is kipróbálni?
Pont pályaválasztás előtt voltam, amikor megnyertem a versenyt és akkor még nem voltam abban biztos, hogy művészeti vagy más jellegű iskolába menjek tovább. Így visszagondolva jó döntés volt. Ez a verseny megerősítette bennem azt, hogy a művészeti pályán induljak tovább.
- Kit/ Kiket tekintesz példaképednek a zenei világban, az életben?
Igazán példaképem nem volt soha, inkább voltak minták, akiket szerettem hallgatni. Mindig az volt a célom, hogy önmagamat adjam. Olyan emberekre néztem/nézek fel, akiktől tanulhattam, tanulhatok. Szeretek olyan könyveket olvasni, amelyekből tanulhatok az emberi személyiségről és fontos számomra az, hogy önmagam legyek minden szituációban. (Egyik kedvenc könyvem: Oprah Winfrey: Amit biztosan tudok)
- Bécsbe mentél továbbtanulni, Jazz-re. Miért a jazz irányába?
Ha megnézzük a Magyarországi lehetőségeket, akkor van a klasszikus irány, ezen kívül a népzene, valamint a jazz. Más gyakorlatilag egyetemi szinten nem tanulható és így van ez külföldön is. A jazz viszont egy nagyon jó alapot ad, mivel nehéz zene, és innen visszafelé mindig egyszerűbb az út a könnyebb műfajok irányába. Ugyanígy nagyon fontosnak tartom a klasszikus alapokat hangszeresek és énekesek esetében is.
- Mikor volt az első olyan felkérésed, koncerted, amin előadóként léptél fel?
Nem is biztos, hogy elsőt emelnék ki, hanem néhány nagyobb lehetőséget az életemben. Nekem mindig boldogság az, amikor fúvószenekarok kíséretében lépek fel. 2 éve nagy lehetőség volt a Hollywood Classic koncertsorozat keretében a Savaria Szimfonikus Zenekarral fellépni. Valamint ilyen élmény számomra a körmendi újévi koncert, amin most már 5. éve voltam meghívott vendég. Most volt a nyáron egy olyan alkalom, amikor Détár Enikővel duettet énekelhettem. Mindig hálával tölt el, ha visszagondolok ezekre az élményekre.
- Mit jelent számodra a zene?
Igazából számomra az egész életet jelenti. Nekem mindig könnyebb volt zenén keresztül kifejezni az érzelmeimet. Ha bármi érzés volt bennem leültem és írtam egy dalt, vagy csak szimplán elénekeltem, aminek a szövege azt fogalmazta meg, ami bennem van. Zene terén szeretném átadni az embereknek a fényt, a boldogságot, azt az érzést, amit én belül érzek. Azt szeretném, hogy amikor a koncertemről hazatérnek úgy érezzék, hogy többek lettek azáltal, amit adtam nekik.
- Amikor a színpadra állsz milyen érzések vannak benned?
Ez az adott koncerttől függ. Nagyon sokat tud dobni a teljesítményemen, ha látom azt, hogy sok érdeklődő van. Mindig nyitott vagyok a koncertekre, mert bármikor megismerhetek új embereket. Nagy öröm volt az, amikor például az utóbbi fellépéseken többen odajöttek fotót készíteni. Apró dolog, de nekem ez sokat jelent.
- Milyen hangszereken játszol? Amikor játszol rajtuk milyen gondolatok fogalmazódnak meg benned?
8 éves koromban kezdtem el gitározni. A zongora kötelező tárgyam az egyetemen, ezt is fejlesztem minden nap. Október 18-án lesz egy koncert sok nagyszerű művész kíséretében a szombathelyi Művelődési és Sportházban, „Halhatatlanok” címmel. Itt zongorán is játszom majd.
- Van olyan dal, ami megmutatja, hogy ki is vagy igazán? Miért?
Van egy dal, aminek a szövege talán az egyik legszebb, amit valaha hallottam. “What Are You Doing The Rest Of Your Life?” a címe, Michel Legrand írta a zenéjét, Alan és Marilyn Bergman a szöveget. Szerintem egy szerzemény nem elég ahhoz, hogy jellemezzen, hiszen az esetek többségében a pillanatnyi gondolataim határozzák meg azt, hogy milyen dalt érzek legjobban magaménak. Amikor a színpadon állok arra törekszem, hogy az éppen akkor előadott mű mutasson meg egy darabot abból, aki vagyok.
- Van olyan szám, amit jobban szeretsz énekelni, játszani? Miért?
Voltak olyan pillanatok, amikor egy dalt nagyon közel éreztem magamhoz. Erre előfordult, hogy csak akkor döbbentem rá, amikor fent álltam a színpadon. Minden dal, amit átadok a közönségnek szeretném, hogy úgy hangozzon, mint a kedvenc dalom.
- A jövőre nézve milyen terveid vannak? Koncertek, fellépések akár tanulás terén?
Nyitott vagyok minden lehetőségre. Legyen szó bármiről, szeretnék több dolgot is kipróbálni a zenében. Úgy gondolom, hogy mindig kellenek újabb célok. Az a jó, ha valaki felér egy kisebb csúcsra, megünnepli, felnéz és látja a következő, már nagyobb csúcsot. Szívből kell tennünk azt, amit szeretünk. A jövőben szeretnék több saját számot is publikálni.
Ha valaki kedvet kapott a fiatal, feltörekvő zenész, énekes meghallgatására, felkérésére:
