Több, mint félszázan a Civil kurázsin (képriport)

Több, mint félszázan voltak kíváncsiak a Smidt Múzeumért Alapítvány családi élménynapjára, amit a szervezet 2014. október 26-án tartott a Smidt Múzeumban.
A rendezvényen többek között játékos tárlatvezetés, papírszínház és foglalkozás várta a legkisebbeket. A zenéről délelőtt a Tejút együttes, délután a Quattro Vivace gondoskodott. A délután folyamán vetített képes előadáson keresztül bemutatkozott a Smidt Múzeumért Alapítvány, majd az elnök, korábbi múzeumigazgató Dr. Smidt Erzsébet tartott tárlatvezetést, melyen több műtárgy kalandos háttértörténetét ismerhették meg az érdeklődők. Az alapítvány második alkalommal rendezte meg a Civil kurázsit, mely a tervek szerint a következő években is megrendezésre kerül majd.
A programról hamarosan videós összefoglaló készül.
KÉPRIPORT
További képek a Smidt Hírlevélen!

A délelőtti program zárásaként a Tejút együttes zenélt.
(Nagy Kriszta, Dala József)
(Fotó: Smidt Hírlevél)

Dr. Smidt Erzsébet, korábbi múzeumigazgató, a Smidt Múzeumért Alapítvány elnöke tart tárlatvezetést
(Fotó: Smidt Hírlevél)

A program zárásaként a Quattro Vivace kamaraegyüttes koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők a múzeum barokk termében
(Fotó: Smidt Hírlevél)
Kép: Smidt Hírlevél (Tóth Tamás, Simon Ádám)
SH/H+
[ads1]




