Az ünnepek előtti hetekben rengeteg programmal vár valamennyi korosztályt az AGORA-Szombathelyi Kulturális Központ.
December 12. hétfő 18.00, AGORA – MSH
SZÁNTÓ DÁNIEL: REVANS – könyvbemutató
Alig pár év telt el Magyarország történetének legbrutálisabb gyilkosságsorozata óta, most mégis egy újabb borzalmas üggyel néz szembe az Országos Rendőr-főkapitányság. Egy fiatal nőt különös kegyetlenséggel gyilkoltak meg a saját otthonában.
Az egy éves eltávozásból külföldről hazatérő Várnay Benett kénytelen csatlakozni a különítményhez, és a deviáns viselkedéséről elhíresült nyomozó hamar egy szövevényes bűncselekmény-sorozat útvesztőjének kellős közepén találja magát. Nincs gyanúsított, sem indíték, és nem egészen öt nappal az első után történik egy újabb gyilkosság, ami kísértetiesen hasonlít az előzőhöz.
Szántó Dániel 1989-ben, Szombathelyen született. Az érettségi után az ország szívébe, Budapestre költözött, ahol közgazdászként szerzett diplomát. Életerős, öntörvényű fiatalként megjárt két kollégiumot, három felsőoktatási intézményt, dolgozott több multinacionális cégnél, mígnem egy saját vállalkozást alapított, mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Vállalkozó szellemének köszönhetően saját bőrén tapasztalta valamennyi társadalmi réteg negatív és pozitív hozadékát – nélkülözés, gazdagság, összetartás, széthúzás, gőg és sznobizmus. Az ezekből merített ismeret és a kreativitás kettőse adta meg első regényének alapjait, mely egy lebilincselő krimit eredményezett.
A programon való részvétel ingyenes!
December 13. kedd 9.30 és 10.45
December 14. szerda 9.30 és 10.45
AGORA – MSH
ÉCSI GYÖNGYI: BETLEHEMES JÁTÉK
Napraforgó – mesék határon innen és túl…
Gyermek kamaraszínházi előadások 3-10 éves korig
Egy igazi mesemondó betlehemi történetet is mesél. Écsi Gyöngyi pedig a legkiválóbb mesemondóink egyike, Advent idején is érdemes hallgatni őt. Vidám, játékos előadás gyermekeknek és felnőtteknek, amelyből megtudjuk, hogy miért is látta jónak a Jóisten, hogy Ádám tévedéseit és engedetlenségét helyrehozza azzal, hogy karácsonykor kinyitotta az ég ablakát és letekintett mireánk, a világra. A betlehemes hangulatú előadás örömteli közös játéknak ígérkezik.
Részvételi díj: 900 Ft/előadás
A programon való részvétel korlátozott, csoportok részvétele előzetes jelentkezést igényel!
AGORA – Művelődési és Sportház (Szombathely, Március 15. tér 5.)
Telefon: 94/312-666/113 mellék
December 13. kedd 19.00, AGORA – MSH
BANGÓ MARGIT – 50 év a színpadon – életmű koncert
Bangó Margit zenei pályáján a legfontosabb tényező talán a hitelesség. Ez a kulcsa annak a csodás érzésnek, ami elfogja az embert, ha dalait hallgatja. Nem számít a közeg, ami lehet egy pici étterem, vagy a világ legnagyobb, leghíresebb koncertarénái, a magával ragadó előadás soha nem felejthető élményt nyújt. Ugyanez a hitelesség érezhető stúdiófelvételein is. Számos lemez őrzi, az 50 évnyi zenei munkásságot, olyan dalokkal, amelyeket talán mások soha nem énekeltek lemezre. Bangó Margit zenei repertoárja egy „hungarikum zenetár”, amely megőrzi a jövő nemzedék számára mindazokat a sok száz éves magyar és roma értékeket, amelyeket bűn lenne magára hagyni.
Az 50 éves jubileum alkalmából országos turnéra indul Bangó Margit.
Jegyárak: 4.900 Ft/ 5.500 Ft
Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351, Nyitvatartás: H–P 9.00–17.00 és Szo 9.00–13.00).
December 14. szerda 18.00, MMIK konferenciaterem
FÉRFI-NŐ KORSZAKVÁLTÁS – LIFE SHOW BY JOÓS ISTVÁN
Az egyik legnagyobb probléma napjainkban a férfi-nő egyenlősdi. Az azonos érték elismerése helyett azonosítunk, amiből következően azonos “sikerkritériumok” mentén, “egyformára” erőszakoljuk az embereket. Tévedés. Férfi és Nő különbözik, erősségeink máshol vannak, boldogok másképp lehetünk – amihez legelőször is újra kell tehát egymást, sőt magunkat is tanuljuk. Siker, Társ, Boldogság JÁR, igen, mindenkinek, azonban ehhez előbb az alapokat, tehát a másik nemet és a saját működésünket KELL immár jobban megértened!
“Life Show“ = az életből vett, felnagyított képek audiovizuális szimfóniája, ami az értelmedre és az érzelmeidre is hat.
Az este folyamán érintett témák közül:
- a párkapcsolati modellünk hibás, megbukott
- a férfi-nő kapcsolódás új és hatékonyabb módja
- munka-magánélet egyensúlya nem, de harmónia lehet
- a férfiak vélt “töketlenségének” gyógymódja
- így működhetünk hatékonyan együtt
- szeretői viszonyok megoldása
- a sikeres Harc titka
Bővebb információ: www.enakademia.net
Jegyár: 2.500 Ft
Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely., Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, Nyitva: H–P 9.00–17.00 és Szo 9.00–13.00), illetve a rendezvény előtt a helyszínen.
December 14. szerda 20.00, AGORA – MSH
ZAPOROZSEC – Szerda esti akusztik
Az osztálytársakból alakult szentgotthárdi Zaporozsec zenekar motorját 2004 nyarán Varga Bence (ének, gitár), Papp Dávid (basszusgitár), és Hoffman Máté (dob) indította be.
A kezdeti szárnypróbálgatások közepette hamar fény derült Bence szerzői és előadói tehetségére, s ez erősen meghatározta a gépkocsi további menetirányát és sebességét. Az együttes 2007 tavaszán megnyerte az Átjáró Tehetségkutató versenyt, s még az év júniusában elkészült a Zaporozsec első demófelvétele. Saját hangjukat – elmondásuk szerint – a 2011-es Buborék című albumukkal találták meg.
A trió ma már ismert név szűkebb pátriája, Vas megye könnyűzenei koncertjein, fesztiváljain. Többek között olyan zenekarok társaságában lépett már színpadra, mint a Kispál és a Borz, a PUF, a Quimby, Péterfy Bori vagy a 30Y.
A zenekar több dala is rotációban hallható a Petőfi Rádióban, 2014-ben az “Év felfedezettje” kategória jelöltje a banda a Fonogramon.
Belépő: 1300 Ft
Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H–P 9.00–17.00 és Szo 9.00–13.00), online a jegy.agorasavaria.hu oldalon és a koncert előtt a helyszínen.
December 16. péntek 18.00, MMIK
BAGDY EMŐKE – A hit, remény, szeretet és megbocsátás pszichológiája
Dr. Bagdy Emőke mindig is fontosnak tartotta a társadalommal folytatott párbeszédet, a lélektani ismeretek terjesztését, a szakmai közvélemény formálását. Média szereplései, ismeretterjesztő könyvei tették a hazai klinikai pszichológia királynőjévé. Bagdy Emőke mint ember titka a munka, a szorgalom. Nem ismeri a körülményeket, nem igényel feltételeket. Kedvenc tárgyai a kedves és fontos könyvei. Pozitív, és mindent azzá formál. Nem mereng az akadályokon, a megoldást keresi. Folyton mozgásban van, előre néz. Múltja a művei, a számtalan betű, szó és mondat. Jelene az alkotás, és a jövője minden, ami megalkotható, felépíthető, elindítható szellemi, szakmai áramlat, kutatás vagy eszmei hatás. Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, a pszichológiatudomány kandidátusa, professor emeritus.
Jegyár: 2.700 Ft
Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H–P 9.00–17.00 és Szo 9.00–13.00).
December 17. szombat 9.00–12.00, AGORA – MSH
KÉZMŰVES KUCKÓ
Május végéig szombat délelőttönként újabb és újabb bütykölési lehetőséggel várjuk az ügyes kezű óvodásokat és iskolásokat, akik a hagyományos és az újabb keletű kézműves technikákkal változatos alapanyagokból készíthetik el saját alkotásaikat – legyen az akár játék, dísz- és ajándéktárgy vagy hasznos használati tárgy.
Téma: Karácsonyfadísz készítése
Részvételi díj: 400 Ft/fő
December 17. szombat, NymE SEK Zenei Tanszék (Szombathely, Géfin Gyula u. 28.)
SZÉKI BÁL „PALI MARCI” BANDÁJÁVAL
17:30 Gyermektáncház
19:00 Széki táncok oktatása és táncház
Táncházvezetők: Molnár Péter és Györke Eszter
Muzsikálnak: Filep Márton „Pali Marci” és Sipos Márton (Szék), Havasréti Pál
Belépődíj: 700 Ft
Gyermektáncház: 400 Ft/1 gyermek, több gyermek esetén 300 Ft/gyermek
December 17. szombat 20.00, AGORA – MSH
HALOTT PÉNZ, SOULWAVE
Kapunyitás: 19.00
Magyarország legnépszerűbb zenekara hosszú idő után ismét Szombathelyen ad koncertet. Vendégzenekar a Soulwave.
Jegyár: 3.000 Ft
Jegyek elővételben válthatók: online a tixa.hu webáruházában, illetve a Pelikán Hotel recepcióján.
December 18. vasárnap 10.00–13.00, AGORA – MSH
KARÁCSONYI JÁTSZÓHÁZ
Családi játszóház népzenével, tánctanulással, kézműves foglalkozással, interaktív játszóházzal
Színházi előadás:
Teveli Fiatalok Egyesülete: Csobánolás – bukovinai székely betlehemes játék
További programok:
- mézeskalács sütése
- gyertyaöntés
- apró ajándéktárgyak készítése
Belépő: 500 Ft/fő
December 18. vasárnap 16.00, MMIK
UNGARESCA – KARÁCSONYI MŰSOR
December 18. vasárnap 16.00 és 19.00, AGORA – MSH
MESEKARÁCSONY
A Savaria TSE Gálaműsora a Szent Márton Emlékév alkalmából
A Savaria Táncsport Egyesület 13 ismert rajzfilm zenéjére készült produkcióval repíti táncos utazásra a mesék birodalmába a gyermek és a felnőtt nézőket egyaránt.
A Szent Márton Emlékév alkalmából egy különleges karácsonyi gálaműsorral készül a Savaria Táncsport Egyesület. Idei gálaműsoruk keretében egy zenés-táncos utazásra hívják a nézőket a mesék birodalmába, mivel a csodák világ ma elsősorban a meséken keresztül jut el a gyermekekhez és a felnőttekhez.
A „Mesekarácsony” c. előadás a társastánc elemeit felvonultató produkció lesz, melyben a tánc, a zene, a próza egyaránt szerepet kap, és az eszközöknek, kellékeknek is fontos jelentéstartalma lesz. A zenei anyag a rajzfilmek fülbemászó betétdalaira épül.
A műsorban többek között az Aladin, a Szépség és a szörnyeteg, a Hófehérke, a Csipkerózsika, a Shrek… c. híres mesék elevenednek meg a tánc nyelvén.
A gyermek, azonosulva a mesefigurákkal, saját problémáit éli meg a mesével, és – a legfontosabb – a mesehős diadalával ezeknek a problémáknak, és szorongásainak oldására is rátalál.
Jegyárak:
- felnőtt: 2.000 Ft
- gyermek (3-14 éves korig): 1.500 Ft
Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351, Nyitvatartás: H–P 9.00–17.00 és Szo 9.00–13.00), vagy rendelhetők az info@savariatse.hu e-mail címen.
December 21. szerda 19.00, AGORA – MSH
A SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR KARÁCSONYI HANGVERSENYE
Műsor egyeztetés alatt!
Vezényel: Madaras Gergely
Jegyár: 2.500 Ft
Szólójegyek válthatók a Bartók Terem jegyirodájában (Szombathely, Rákóczi u. 3., Tel.: 94/313-747).
December 22. csütörtök 18.00, AGORA – MSH
WESTSIDE GÁLA
Fellépnek a Westside TSE összes tanítványa és 4 vidéki tánciskolájuk növendéke. Közel 250 táncos, 2 órás tánc show, meglepetések.
Jegyek 1.900 Ft-os áron válthatók december 1-től a központi tánciskolában, illetve Kőszegen, Gencsen, Táplánban, Zalaegerszegen az oktatóknál, vagy az előadás napján a helyszínen.
December 28. szerda 17.00, AGORA-MSH
ÓÉVBÚCSÚZTATÓ ROCKBULI
Fellépők: Ossián, Kárpátia, Lord
December 31. szombat, Fő tér
VÁROSI SZILVESZTER
22.30–23.45 ODETT-koncert
24.00 Himnusz
00.05 Polgármesteri Köszöntő
00.10 Tűzijáték
00.20–01.30 BALKÁN FANATIK – koncert
01.40–03.00 KOMÁR LÁSZLÓ EMLÉKZENEKAR koncert