Pávé Kálmán Szombathelyen született, 1939. október 13-án. Általános iskolai tanulmányait a szombathelyi Dózsa György Általános Iskolában végezte. 1954-től szövőnek tanul, segédmester lesz. 1966-71 között a Latinka Sándor Gépipari Technikumban, vele párhuzamosan 1971-től a Lenin utcai Szakmunkásképző Intézetben végezte tanulmányait elektronikai műszerész szakon, valamint megszerezte a felsőfokú szak technikusi végzettséget is.
Zenei tanulmányait 1946-52 között Szombathely Állami Zeneiskolájában kezdte csellistaként.
Pávé Kálmán zenei pályafutását 1947-ben kezdte – ki gondolná – csellistaként. Zenei indulásakor az összes országos versenyt megnyerte csellósként. Az alap- és középfokú zenei tanulmányok mellett játszott – az akkori (1954)- szombathelyi szimfonikus zenekarban, saját szorgalomból klarinétozni, szaxofonozni kezdett. Majd felvételt nyert Svájcban a Losan-i zeneakadémiára, melyért onnan hazatérve 1957-ben ezért fél évre az ÁVH börtönébe zárták.
Zenei pályája során játszott a Szombathely Városi Tanácsának zenekarában, 1959-62 között sorkatonai szolgálatot tett, az aszódi Katonazenekar tagja, hivatásos katonazenész, a hatvani szimfonikus zenekarban, és a Vasút Jármű zenekarában is zenélt.
1963-tól tagja a városi fúvószenekarnak, mely alakulása idején a Művelődési és Sportházhoz tartozott. A zenei munka mellett 1980-85 között elnöke is volt az együttesnek. Eredményes zenekari munkájáért 1985. augusztus 20-án a Művelődési Miniszter miniszteri dicséretben részesítette.
Sokat fáradozott az zenekar önállósodásáért, melyet 2001-ben jegyzett be a bíróság, mint Szombathely Város Fúvószenekar Egyesület.
A zenekar egyesületté válásától 2011 márciusáig a tagság elnöknek választja. Ugyanebben az évben a zenekar munkáját segítő FÚVÓSMUZSIKÁÉRT ALAPÍTVÁNY kuratóriumi elnöke is lesz.
Működése alatt magas szinten biztosította a zenekar működési feltételeit, irányította az évente megrendezett szombathelyi fúvószenekari fesztiválok szervezését, melyen Európa számos országából vettek részt zenekarok, együttesek. Segítségével a 10 év alatt mintegy 5000 zenész meghívását, fogadását, ellátását szervezték meg.
Közvetlen, barátságos jellemével mindenki tiszteletét kiváltotta, és példát mutatott zenésztársainak. Az egyesület – 2011 évi elnöki posztról való lemondását követően a közgyűlés örökös tiszteletbeli elnöki címet adományozott számára, azóta is kiemelkedő és oszlopos tagja a zenekarnak. Ugyanakkor az alapítványnál betöltött tisztségéről is lemondott.
2012. november 10-én (régi hagyomány), hogy Márton-napja alkalmából ünnepi gálaműsor keretében adják át a város legmagasabb rangú elismeréseit. Szakmai és életműdíjakat vehettek át azok, akik tevékenységükkel évtizedeken át szolgálták a várost. A “Szombathely Kultúrájáért Életmű-díjat” ebben az évben Pávé Kálmán Szombathely Város Fúvószenekar Egyesület tiszteletbeli elnöke vehette át.
2013-ban az alapítvány 20 éves jubileuma alkalmából rendezett koncerten a jelenlegi kuratórium egy emlékéremmel köszönte meg a 10 éves munkáját.
H+/BL