Bemutatkozik a Nemzetközi Visegrádi Alap (NVA) (Herényiek Háza, 2013.05.30.)

International Visegrad Fund (www.visegradfund.org) – A közép-európai együttműködés céljából létrehozott Visegrádi Csoport országai – Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia – által immár 10 éve működtetett Nemzetközi Visegrádi Alap célja, hogy elősegítse elsősorban a visegrádi országok, de azon túl a közelebbi és távolabbi szomszéd országok közötti szorosabb együttműködést a kultúra, a versenyképesség fejlesztése terén egyéni vagy közös kulturális és tudományos rendezvények támogatásával, az oktatás és a diákcserék előmozdításával, a kölcsönös turizmus fejlesztésével, a határon átnyúló együttműködések, valamint a tagországok civil kezdeményezéseinek és hallgatói mobilitásának támogatásával. Az Alap az általános gyakorlattól eltérően igen vonzó lehetőségeket kínál: részbeni előfinanszírozást, egy-egy projekt költségeinek 70%-ának fedezését (nyomdai és kiadói, tolmácsolási és fordítási, tervezési és gyártási, az utazási és elszállásolási költségek, szakértői és művészek díjazások stb.);kiszámítható, tervezhető pályázati menetrendet (állandó pályázati és elbírálási határidőket); „egyéb” többletkiadások elszámolását (5%)

 MIRE LEHET PÁLYÁZNI?

Egyéni (mobilitási) programok/ ösztöndíjak

Mesteri (MA) vagy PhD-képzésben résztvevő visegrádi és kelet-európai, balkáni, kaukázusi diákok számára 2-4 féléves tanulmányi lehetőség valamelyik visegrádi vagy kelet-európai, balkáni, kaukázusi ország állami vagy magánegyetemén.

Egyéni vagy csoportos ösztöndíjak a budapesti Közép-európai Egyetem Nyílt Társadalom Archívumában.

Művészeti tanulmányutak (művész rezidens program) – képzőművészek számára 3 havi ösztöndíj egy másik visegrádi országban vagy New Yorkban. 

Támogatási programok (pályázatok)

  1. kis támogatások (6.000 €-ig)
  2. általános támogatások (6.001 €-nál magasabb összeg)
  3. Visegrádi Stratégiai Támogatások

Visegrádi Egyetemi Tanulmányi Program a visegádi országokkal foglalkozó új egyetemi kurzusok és posztgraduális tanulmányi programok támogatására.

VISEGRÁD+ program a Keleti Partnerség és a Nyugat-Balkán országainak állampolgárai részére az illető országok demokratikus átalakulásának elősegítésére.

KIK PÁLYÁZHATNAK?

Az Alap támogatásaira  (az állami költségvetésből közvetlenül finanszírozott intézményeken, szervezetek kívül) gyakorlatilag mindenki pályázhat: nem-kormányzati szervezetek, iskolák, kulturális és kutató intézetek, helyi és regionális önkormányzatok, magánszemélyek, sőt a magánvállalatok.

MILYEN TÉMÁVAL LEHET PÁLYÁZNI?

Bármilyen témával, amely a visegrádi országok polgárainak és szervezeteinek aktív közreműködésével elősegíti az együttműködést a  kultúra, tudomány és kutatás, az oktatás, az ifjúsági csere, a turizmus és a határokon átnyúló kooperáció terén.

a Nemzetközi Visegrádi Alap pályázati lehetőségeiről bővebb tájékoztató előadást tart: 

BEKE Mihály András, az Alap magyarországi megbízottja 

 

Helyszín: 9700 Szombathely, Béke tér 7.
Időpont: 2013.május 30. 16:30

Meghívó és a program: letöltés,szórólap,meghívó

[icon name=”icon-info-sign”] Vas Megyei Civil Információs Centrum (www.vasicivil.hu)