Bemutatkoznak a 2016-os Karneváli Civil Korzó résztvevő szervezetei! (folyamatosan frissül)

Fotó: VCIC

Folyamatosan frissülő cikkünkben a 2016-os Savaria Történelmi Karnevál Civil Korzójának résztvevő szervezeteit mutatjuk be röviden.

[toggle title=”SZOMBATHELYI TÁVHŐSZOLGÁLTATÓ KFT.” state=”close” ]

AZ ÖN SZOLGÁLTATÓJA, A KÖRNYEZETTUDATOS TÁVHŐSZOLGÁLTATÓ

szomtav_logo_rgb

Vállalatunk a 2000-es évek elején – sikeres nyugat–európai példák tanulmányozása után – döntött úgy, hogy a hagyományos hőtermelési eljárások mellett a megújuló energia felhasználás irányába tesz beruházási lépéseket.

Ezeknek a lépéseknek az eredménye mára, a 85 szombathelyi otthon nyári melegvíz igényét ellátó napkollektor és a Joskar-Ola lakótelepen élő családok hőellátását biztosító faapríték tüzelésű kazánház, amely cégünk teljes hőtermelésének mintegy 10 % – át biztosítja. Mindezen új utak egybevágtak cégünk társadalmi felelősségvállalásáról alkotott alapelveivel is, miszerint szolgáltatásunk értéke abban az esetben növekszik, ha a gazdasági fejlődés környezettudatos gondolkodásban valósul meg.

Ezért ma már büszkén mondhatjuk el magunkról, hogy: Szolgáltatásunk biztonságos, mivel azzal összefüggésben szén-dioxid, szén-monoxid, illetve nitrogén-oxid kibocsátására nem kerül sor városunkban. Szolgáltatásunk óvja városunk levegőjét, mivel az égéstermékek mindig az uralkodó széliránynak megfelelően, magas kéményeken és nagy hígulás mellett távoznak a légkörbe.

Energiatudatos_Vallalat_logo_2016_evszammal_uj

Cégünk további fejlesztési terveiben határozott célként szerepel a zöld energia felhasználást biztosító beruházások indítása, annak érdekében, hogy szolgáltatásunk által ügyfeleink tisztább, egészségesebb környezetben élhessenek.

További információk: www.szomtav.hu[/toggle]

[toggle title=”DELPHI” state=”close” ]

A DELPHI AUTOMOTIVE elektronikai alkatrészek és technológiák piacvezető szállítójaként ismert világszerte az autóiparban, a haszongépjárművek piacán és más piaci szegmensekben.

A cégcsoport, mely nagyobb technikai központjaival, termelőüzemeivel és ügyfél-kapcsolattartó központjaival 32 országban van jelen világszerte, olyan, a mindennapi életben hasznosítható újításokat fejleszt, amelyek intelligensebbé és biztonságosabbá teszik az autóipari termékeket, miközben növelik azok teljesítményét és hatékonyságát. Cégünk immár 25 éve működik sikeresen Magyarországon, ahol jelenleg három gyárat működtet – mintegy 3600 munkavállaló alkalmazásával -, melyek autóipari termékeket állítanak elő vezető, elsősorban európai autóipari cégek számára.

A szombathelyi gyár 1991 óta működik; jelenleg csatlakozórendszereket, elektronikai és biztonsági alkatrészeket, motorvezérlőket, fedélzeti vezérlőegységeket és aktív biztonságtechnikai berendezéseket gyárt.

A Civik Korzón óriásszínezővel, logikai- és ügyességi játékokkal várjuk az érdeklődőket, ahol egyben betekintést nyerhetnek szombathelyi gyáraink működésébe is.
[/toggle]
[toggle title=”SZOMBATHELYI CIVIL KEREKASZTAL” state=”close” ]

A Szombathelyi Civil Kerekasztal 2007 óta szövetségként működik. Célcsoportja a város és városkörnyék   egyesületei, alapítványai.  Jelenleg 102 civil tagszervezetünk van. Fő tevékenysége az önkormányzat és a civil szervezetek közti kapcsolattartás mellett a civil szféra minél szélesebb körű megismertetése a lakossággal. A Civil Kerekasztal tevékenységét a csatlakozott szervezetek bevonásával elsősorban – szociális, egészségügyi – kulturális, – környezet-természetvédelem területeken végzi. A szövetségünkhöz csatlakozott szervezeteknek rendszeresen segítünk jogi, pénzügyi, könyvelési tanácsadással, a szervezetek saját  programjainak népszerűsítésével a honlapunkon és a facebookon keresztül.

„Önkéntes pont”-ként is működünk.  2012. évben közel 1000 óra volt az önkéntes munkaórák száma, mely elsősorban programok szervezésénél jelentett nagy segítséget.

A Szövetség irodájában  az önkéntesek és a főfoglalkozású adminisztrációs ügyintéző folyamatos ügyfélszolgálatot biztosítanak egész évben. A pályázati  és adóbevallási időszakban naponta  6-8 szervezet képviselője is megkereste irodánkat,  de a személyes tanácsadás mellett jelentős  a telefonos kérdések, információadások száma is.

Számos kulturális rendezvényen vettünk – és veszünk részt.  A civil szervezetekkel kapcsolatos rendezvényeket aktívan látogatjuk.

„Sajtófigyelő szolgálatunk” a   megjelent sajtóanyagokat  naprakészen rendezzük, tároljuk. A  Savaria Karnevál „Civil Korzóján”   népszerűsítjük a civil szervezetek tevékenységét.

Idén is csatlakozunk az Állampolgárság Részvételi Hete programhoz.

Továbbra is aktívan  segítjük tagszervezeteink munkáját,  a beszámolási időszakban, az elszámolások készítésében. Partneri kapcsolatot alakítottunk ki a Nagykanizsai  Civil Kerekasztallal.  Részt vállalunk az “iskolai közösségi szolgálat”  gyakorló helyi biztosításában.

Elkészítettük a 2013-2016 évekre vonatkozó civil stratégiánkat, mely alapján végezzük munkánkat.
[/toggle]

[toggle title=”SZOMBATHELY VÁROS KOLPING EGYESÜLETE” state=”close” ]

Szombathelyi Kolping Család  – 36 taggal –  többségében a Szent Kereszt Lelkészség híveiként  1993-ban alakult meg Horváth József  plébános úr támogatásával. Még  az évben Kaufbeuren – Szombathely testvérvárosa – Kolping családja együttműködési partneri kapcsolatot ajánlott fel és meghívott bennünk  testvéri látogatásra. A kapcsolat Michael Schneider elnök és Horváth József prézes közreműködésével létrejött , így  októberben 48 fővel  útnak is indultunk Kaufbeurenbe. A meleg emberi fogadtatás, segítőkészséges emberi magatartás felejthetetlen volt számunkra. Zászlószentelésünkön – melyre 1994. június 12-én került sor – a Kaufbeureni Kolping Család is részt vett. Az ő tapasztalataikkal és minden irányú segítségükkel kezdtük meg működésünket. A kapcsolat azóta is tart.

Minden hónap második keddjén tartjuk összejöveteleinket, ahol előadásokat hallgatunk meg és tartunk az élet, a hit és kultúra kérdéseiről.

Rendszeresen túrázunk a kőszegi hegyekben, autóbuszos kirándulások során bejártunk hazánk, Ausztria, Horvátország, Szlovénia közelebbi tájait és Bajorországot. Templomunk restaurálásában anyagilag és fizikai munkával is részt vettünk, és támogattuk egyházközösségünk rendezvényeit. Jó kapcsolatot tartunk a  körmendi, zalaegerszegi, Lenti Kolping családokkal. Farsangi báljaink egyre közkedveltebbek.

2008 októberében tartottuk 15 éves jubileumi rendezvényünket, melyre egy kiadványt is készítettünk magyar – német nyelven.

Anfangen ist oft das Schwerste, treu bleiben aber da Beste!
Legnehezebb gyakran a kezdet, ám hűségesnek maradni a legjobb!

KOLPING KÖZÖSSÉG SZOMBATHELYEN

Horváth József pápai prelátus az 1990-es évek elején megkereste Lang Györgyöt, a Magyarországon szárnyát bontogató Kolping mozgalom akkori vezetőjét, hogy hozza el Szombathelyre is a lángot, remélve, hogy többekben a is meggyullad Boldog Kolping Adolf karizmájának a fénye. A találkozóra templomi hirdetéssel hívott meg mindenkit József atya. Számára is meglepő volt, hogy nem kevesen fejezték ki szándékukat: alapítsunk Szombathelyen is Kolping családot.
Az elhatározást tett követte és 1993-ban 36 taggal létre jött a Kálvária templom bázisán, az egyesületként bejegyzett Szombathely Város Kolping Család Egyesület Horváth József plébános úr – prézes – támogatásával.
A Föld 38 országában működik Kolping mozgalom, a legmeghatározóbb azonban Németországban, ahol 155 éves múltra tekint vissza.
Szombathely testvérvárosa Kaufbeuren Kolping családja ajánlott fel együttműködési kapcsolatot. 1993. október 22-én Michael Schneider elnök úr és Horváth József prézes közreműködésével testvérvárosi látogatásra utaztunk Kaufbeurenbe, mely feledhetetlen élmény volt a résztvevő 48 főnek.
1994. június 12-én került sor a zászlószentelésre a Szent Kereszt – Kálvária templomban, melyen részt vettek a Kaufbeureni Kolping család tagjai is. A kezdeti próbálkozásból jól működő Kolping család lett. Minden hónapban összejövetelt tartunk, ahol előadásokat hallgatunk meg és tartunk az élet, a hit és a kultúra kérdéseiről.
Rendszeresen túrázunk a kőszegi helyekben, autóbuszos kirándulásokon bejáruk hazánk, Ausztria, Horvátország, Szlovénia közelebbi tájait és Bajorországot.
A szombathelyi Kálváriát rendbehozatalán sokat dolgozott tagságunk jelentős része, de többen dolgoztak az Alsópáhoki Kolping üdülő építkezésén is.
Részt vettünk a veszprémi Kolping kulturális fesztiválokon. Jó kapcsolatot tartunk a szomszédos Körmend, LENTI SZOMBATHELY, Győr kolpingosaival.

Német testvérkapcsolatunk mind szorosabb lett. Emlékezetesek a kaufbeureni kirándulásaink, a Tanzelfest ünnepi programon való részvétel. Különösen kiemelkedő esemény volt a 2003-as látogatásunk a kaufbeureni Kolping fennállásának 150 éves – és partnerkapcsolatunk 10. éves évfordulója.
[/toggle]

[toggle title=”Y’S MEN KLUB EGYESÜLET” state=”close” ]

A Y’s Men mozgalom egy olyan karitatív, önkéntes szervezet, amely pártfogolja, támogatja a fiatalokat, a szociálisan rászorulókat. Keresztény értékrend alapján segítséget nyújt a szükséget szenvedőknek, vagy az azokkal foglalkozó intézményeknek. Az egyesület a rászorulók segítését, a nemzetközi kapcsolatok ápolását tűzte ki célul, emellett fontos feladatának tartja a fiatalok felkészítését és bevonását a karitatív, segítő tevékenységbe. A szombathelyi klub a Dunai kerülethez tartozóan szoros kapcsolatot ápol a szlovákiai klubokkal is. A jelenleg 26 taggal működő egyesület anyaklubja Koldingban működő Y’s Men klub, akik rendszeresen ellátogatnak hozzánk. . A nemzetközi Y’s Men mozgalom éves konferenciáját minden év júniusában Dánia más-más városában rendezik meg, melyen egyesületünkből általában 2-2 fő vesz részt.
A saját programjainkon a 26 fős taglétszámból rendszeresen 20-22 fő van jelen. Jó csapatszellem alakult ki. A karitatív tevékenységekre mintegy 200 óra társadalmi munkát fordítanak az egyesület tagjai A klub tagjai saját és munkahelyi levelezéseikről összegyűjtik a borítékokon lévő bélyegeket, melyet átadunk a Dán régióvezetőknek, akik nemzetközi segélyakciókban hasznosítják ezeket, és a klubok között versenyt hirdetnek, mely klub tud több bélyeget összegyűjteni.[/toggle]

[toggle title=”SMIDT MÚZEUMÉRT ALAPÍTVÁNY” state=”close” ]

Életre kel(l) a múlt!

Közel száz program valósult meg pályázati források és rengeteg önkéntes munka segítségével az elmúlt nyolc év folyamán a Smidt Múzeumért Alapítvány szervezésében a Smidt Múzeumban.

A Smidt Múzeumért Alapítványt 2007-ben a Smidt Múzeum országosan is egyedülálló tárgyi-szellemi kincseinek széles körű társadalmi megismertetésére és a Múzeum kulturális célú feladatainak támogatására hoztuk létre.

A múlt megismertetését és megszerettetését célzó tevékenységeinkbe az óvodásoktól az idősekig minden korosztályt sikerült bevonni.

A kisebbeknek gyermekfoglalkozásokon, játékos tárgyi-történeti felfedezőutakon, papírszínházi bemutatókon, kreatív kézműves programokon kelt életre a múlt, míg a fiataloknak és a felnőtt korosztálynak ismeretterjesztő előadásokat, komoly-, és népzenei koncerteket, filmvetítéseket, felolvasásokat, alkalmi mini tárlatokat, tematikus vezetéseket szervezett az Alapítvány.

Önálló kezdeményezéseink, városi és országos fesztiválokhoz kapcsolódó rendezvényeink, történelmi évfordulókról való megemlékezéseink egyaránt nagy népszerűségnek örvendtek.

Előbbiek közül érdemes kiemelni a Villamos – napot, mely a szombathelyi villamosközlekedés történetéből villant fel képeket évről-évre; és a Civil Kurázsi – napot, melynek célja a nagyközönség és a Smidt Múzeum közötti kapcsolat erősítése az Alapítvány önkéntesei és meghívott előadók által. A Savariától Szombathelyig – programunk a megyeszékhely történetét mutatja be a Smidt Múzeum tárgyi emlékein keresztül.

Ezen kezdeményezések összefogásaként került meghirdetésre 2013-ban az „Életre kel(l) a múlt!” elnevezésű projektünk, melynek fő célja a múlt megismertetése, a lokálpatrióta gondolkodásmód kialakítása és közös kulturális örökségünk megóvása. A Múzeumnak helyet adó egykori gimnáziumépület híres tanárait, diákjait és az itt folyó munkát is több alkalommal bemutathattuk. Generációs élménynapjainkon nagyszülők és unokák tölthettek együtt felejthetetlen órákat Szombathely kincsestárában.

2014-től kiemelt figyelmet kapott a fogyatékkal élők kulturális esélyegyenlőségének javítása,

melyben szakmai együttműködő partnerünk a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, valamint a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete. A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés lehetőségek szerinti megvalósítása nemcsak fogyatékkal élő embertársaink, hanem mindenki számára élményszerű, interaktív múzeumlátogatást ígér.

Online felületeink cikkei kulturális és történelmi témákkal, valamint a helyi civil szervezetek tevékenységeinek bemutatásával kínálnak tartalmas böngészést az érdeklődők számára. (Hírlevél Plusz, Smidt Hírlevél)

Alapítványunk 2011-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyilvántartásba vett, regisztrált önkéntes fogadószervezet. Önkénteseink között éppúgy van fiatalkorú, mint megváltozott munkaképességű vagy 70 éven felüli személy. Egyik önkéntesünk 2012-ben a Vas Megyei Önkéntes Centrum által adományozott, az Év Vas megyei önkéntese díjat vehette át munkájáért!

Jó kapcsolatot ápolunk a helyi civil szervezetekkel. Közös projektjeink a történelmi érdeklődés felkeltését szolgálják. A Fúvósmuzsikáért Alapítvánnyal 2014-ben közös kamara-kiállításban mutattuk be a Schola Cantorum Savariensis fiúkórus történetét, amelynek próbatermei egykor a múzeum épületében voltak.

Tevékenységeinket támogatták magánszemélyek adományaikkal és adójuk 1 %-ával, valamint a Nemzeti Együttműködési Alap (korábban NCA) és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. (Köszönet érte!)

Az elmúlt évek során munkavállalókkal, több tucatnyi önkéntessel és közösségi szolgálatos diákkal, összességében több millió forintos pályázati forrásból, közel száz program megvalósításával, múzeumi tevékenységek és kiállítások támogatásával, valamint a technikai és műszaki eszközpark, illetve az online felületek fejlesztésével segítettük a Múzeum munkáját.

A jövőben is mindent elkövetünk azért, hogy a Smidt Múzeum csodálatos műkincs-együttese által hordozott javakból minden érdeklődő minél nagyobb mértékben részesülhessen.
[/toggle]

[toggle title=”FÚVÓSMUZSIKÁÉRT ALAPÍTVÁNY” state=”close” ]

A Fúvósmuzsikáért Alapítványt 1993. augusztus 13-án alapította Horváth László hangszerkereskedő.

Az Alapítvány célja:

  • Hozzájárulni a nemzetközileg elismert magyar fúvószenei mozgalom hírnevének növeléséhez,
  • A fúvószenei kultúra ápolása hazánkban és határainkon túl,
  • Aktív részvétel Szombathely és Vas megye zenei életében,
  • a fúvószenekar működésének korszerű biztosítása
  • szakmai rendezvények tartása, ezeken való részvétel biztosítása,
  • hangversenyek rendezése, ezek kiadásainak fedezése,
  • hozzájárulás a fúvószenekar működési költségeihez
  • utánpótlás támogatása.

Az Alapítvány céljainak megvalósítása érdekében pályázati, támogatói és üzleti forrásokat keres.

Az Alapítvány megalakulásától 2015 novemberéig segítette és vett részt Szombathely Város Fúvószenekar Egyesület munkájában. Jelentős szerepet játszott a 15 éven keresztül megrendezett fúvóstalálkozók szervezésében és lebonyolításában is.

Az Alapítvány kezelő szerve egy 5 fős kuratórium. A kuratórium visszautasíthatja azt az adományt, amelyet olyan kikötéssel kívánnak juttatni, amely nem egyeztethető össze az Alapítvány céljaival.

Az Alapítvány a zenekar együttműködésével 2012 októberében a zenekar fennállásának 55. jubileuma alkalmából kiállítást rendezett. „A város fúvószenekarának története” című kiállítás a NYME –SEK könyvtárának aulájában volt megtekinthető.

Ez a kiállítás egyedülálló volt Szombathely város kulturális életében, valamint a zenekar és az alapítvány életében is. A zenekar 55 éves fennállása alatt még nem készült kiállítás a fúvószenekar történetéből.
A kiállításon megtekinthetőek voltak hangszerek, egyenruhák, oklevelek, díjak, fotók és újságcikkek, melyek az alapítás évétől – napjainkig mutatták be a zenekar életét.

2013. október 20-án a Don Bosco Művelődési házban az alapítvány alapításának 20 éves jubileuma alkalmából rendezett koncerten az alapítvány egy olyan ifjú zenészt támogatott, aki szorgalmával, a próbákra járással és a szerepléseken való részvéttelével példa lehet a többi fiatal zenész számára. Ezt a hagyományt alapítványunk folytatni akarja a jövőben is, és talán ezzel egy kicsit hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a fiatalok egy kis ösztönzést kapjanak. 2014 évvégén még 2 ifjú zenészt támogattunk.

2014 augusztusában alapítványunk a XIV. Nemzetközi Fúvósfesztivál megrendezése alkalmából kiállítást rendezett az elmúlt 13 fúvósfesztivál történetéből a Vas Megyei Levéltárban.

A FÚVÓSMUZSIKÁÉRT ALAPÍTVÁNY és a Smidt Múzeumért Alapítvány közös rendezésében nyílott meg 2014. október 07-én „A Zene Mindenkié” című kiállítás a Smidt Múzeumban.

A megnyitó után kerekasztal beszélgetés keretében Marosfalvi Antal egykori Scola Canthorum taggal és Dr. Pem László egyházmegyei igazgatóval,
a Werner kórus karnagyával Dr. Smidt Erzsébet beszélgetett..

2014 májusában a Bartók teremben fúvósmatinét rendeztünk, majd december 20-án délelőtt még egyet, melyre az Aranyhíd Nevelési és Oktatási Központ gyermekeit hívtunk meg. A két matinén közel 200 gyerek vett rész. A májusi matinén egy kis vendéglátásban részesítettük a gyereket, a decemberi matinén pedig karácsonyi ajándékcsomagokat osztottunk szét a résztvevő gyermekek között. A fúvósmatiné lehetőséget biztosított a hátrányos helyzetű, nehéz sorsú, mozgássérült, stb. gyermekek számára, hogy élvezzék a zene örömét. Ezen gyermekek számára a zenekar közelsége, a hangszerek megfogása és kipróbálása mind egy életre szóló élményt jelent.

2015-ös évben alapítványunk elsődleges feladatának a kapcsolatkiépítést helyezte előtérbe. Ennek érdekében igyekeztünk minél több fúvószenekar rendezvényén részt venni.

2011 óta elért eredményeink: 3 kiállítás, 2 térzenei koncert szervezése, 1 jubileumi koncert, 2 fúvósmatiné, 3 ifjú zenész jutalmazása és Szombathely Város Fúvószenekara rendezvényeinek szervezésében való segédkezés.

2015. július 01-től a Fúvósmuzsikáért Alapítvány és a Smidt Múzeumért Alapítvány közös működtetője a Hírlevél Plusz internetes, kulturális hírportálnak.
[/toggle]