Március 21-én a Civil Idő rendkívüli kiadásában ismét összefoglaltuk az eddigi legfontosabb információkat a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban: az első két részben Dr. Nemény András, Szombathely polgármesterének bejelentéseit hallgatják meg olvasóink; míg a harmadik részben Lovass Tibor, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnökét kérdeztük a civil közösségek szerepéről a járvány idején. A negyedik részben a szombathelyi önkormányzat és a szakmai civil szervezetek civileket érintő intézkedéseiről lesz szó, valamint Bődi Lívia, szombathelyi civil referens felhívását közöltük, az utolsó műsorblokkban pedig a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap pályázataival kapcsolatos tudnivalókról számolunk be.