A Smidt Múzeumért Alapítvány 2014-ben fogalmazta meg „Életre kel(l) a múlt!” című programját, melynek kiemelt eleme az esélyegyenlőség.
Az alapítvány célja, hogy a Smidt Múzeum gyűjteményét és kiállítását fogyatékkal élő embertársaink számára is elérhetővé és megismerhetővé tegye.
E cél eléréséhez első lépésként az alapítvány együttműködési megállapodást kötött a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Vas megyei Szervezetével, valamint a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Szövetségével is. Az elmúlt évek során a szervezet elindította akadálymentesített weboldalát (melynek fejlesztése jelenleg is zajlik), illetve megkezdte azon videóanyagok elkészítését, melyek a múzeum kiállítását feliratozva, míg az egyes műtárgyakról szóló információkat jelelve mutatják be a siketek és nagyothallók számára.
Az esélyegyenlőségi program újabb elemmel bővül: a MOL Új Európa Alapítvány KÖSZ! programja keretében 5 tanuló kerül bevonásra a fogyatékkal élők segítésébe az iskolai közösségi szolgálaton keresztül.
A diákok a program keretében megismerkedhetnek a Smidt Múzeum kiállításával, emellett a szakmai partnerszervezetek érzékenyítő előadásain keresztül a vakok és gyengénlátók, valamint a siketek és nagyothallók mindennapjaival. Az projekt keretében szervezett tárlatvezetéseken segítik a fogyatékkal élőket, valamint a számukra is elérhető audiovizuális anyagok elkészítésében is közreműködnek majd.
A projekt a KÖSZ! program támogatásával valósul meg.
A programról friss információkat az alapítvány weboldalán, a www.smidthirlevel.hu/kosz2016 oldalon találhatnak az érdeklődők.