A Herényi Kulturális és Sportegyesület hagyományaihoz híven idén is megrendezi Herényi Adventi Esték című programsorozatát, melynek első alkalma november 30-án, szombaton volt.
A program keretében Devecsery László József Attila-díjas költő tartott zenés-irodalmi foglalkozást a Rózsabors Műhely közreműködésével, majd ezt követően Szekér Tamás, az egyesület elnöke mondott köszöntőt. A karácsonyi hangulatot tovább erősítette a Perenyei Hagyományőrző Egyesület betlehemes játéka. A délután folyamán gyerekfoglalkozással, kávékóstolóval és forralt borral vártuk az érdeklődőket. Legközelebb december 7-én, délután 15 órától várunk mindenkit a Herényiek Házában.
Fotó: Csóka Dóra