A báli időszakhoz igazodva immár hatodik alkalommal volt Egyházmegyei Ifjúsági Farsangi Bál a Szombathelyi Egyházmegye, a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség, az ESTI8 és a II. János Pál Katolikus Szakkollégium szervezésében.
Az első közös szervezésű bálra 2014-ben került sor a Martineum Felnőttképző Akadémia dísztermében. A rendezvény megálmodói már ekkor sem titkolták, hogy szeretnék, ha hagyománnyá válna az egyházmegye fiataljainak szervezett bál, mely időközben a Brenner János Nevelési Központba költözött. Idén százötvenen vettek részt rajta; Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyékből is érkeztek táncolni és kikapcsolódni vágyók.
A szervezési feladatokat főként a II. János Pál Katolikus Szakkollégium igazgatója és lakói láttak el. Közülük tizenketten vettek részt a bohókás stílusú könnyed táncban, melyet farsangi időszakhoz híven jelmezekben adtak elő. A vacsora előtti imádságot dr. Martos Levente Balázs, a Savaria Egyetemi Központ és a szakkollégium lelkésze vezette. Az est folyamán sosem volt üres a táncparkett – erről a Tequila zenekar gondoskodott. A bálozókat fotófal is várta, ahol Márk Martina, az ELTE Online magazin fotósa örökítette meg őket.
A szervezők remélik, hogy a nagy sikerű bál továbbra is nagy népszerűségnek örvend majd a fiatalok körében: jövőre is szeretettel várnak minden érdeklődő fiatalt a keresztény mulatozásra.
A bálról készült fotók megtekinthetőek ide kattintva.
Kardos Laura
Fotó: Márk Martina, ELTE Online (archív)