A Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubja és a Szombathelyi Szépítő Egyesület szervezésében 2020. július 10-én újabb sétára került sor a Szent Márton úti temetőben.
Orbán Róbert helytörténész kalauzolásával a legrégebbi síremlékeket néztük meg. A történeti bevezetés során elhangzott, hogy bár a szentmártoni temető egyike hazánk és Európa legrégebbi és egyben legtovább is használt sírkertjének (a történészek szerint már a Kr. sz. 2. században temetkeztek ide), római kori vagy középkori sírok mégsem találhatóak az 1962-ben lezárt területen.
A legrégebbi sírkövek a 18. század végéről és az 1800 körüli időkből származnak. Az érdeklődők ezeket a sírokat járták végig szakavatott vezetéssel. A következő sétára 2020. július 24-én (pénteken) kerül majd sor, amelynek témája az 1920-1930-as évek síremlékei lesznek. Reméljük akkor is ilyen sokan csatlakoznak hozzánk – írja a Berzsenyi Dániel Könyvtár Facebook-oldalán.
Fotó: Nagy Gergely