Kilátó 80 – A harmincas évektől napjainkig – az Oladi Kilátó története (4. rész)

„Hova menjünk május 1-én kirándulni? Az Oladi Kilátóhoz!” – olvashatjuk a Vasvármegye hír rovatában, 1938-ban.

Az egyesület meglepetésben részesítette mindazokat, akik május elsején felkeresték a kilátót. Hajnali 5 órától este 7 óráig minden 10. látogató ajándéktárgyat kapott, amelyeket szombathelyi kereskedők bocsátottak az egyesület rendelkezésére. A belépőjegy ára felnőtteknek 20 fillér, gyermekeknek 10 fillér volt akkor.

112671_kirandulas_1970_ben

1939-ben az egyesület mindezt még tovább akarta fejleszteni. Felmerült ugyanis az a gondolat, hogy az oladi kilátó mellett, a város által megvásárolt területen egy különleges tájkertészetet hozzanak létre, amely Vas vármegye természeti értékeit mutatná be. Így az iskolások és a nagyközönség egy helyen láthatnák a tájat és annak növényvilágát, egyszerre szerezhetnének földrajzi, várostopográfiai és botanikai ismereteket. A kilátóhoz még egy másik létesítményt is kívántak kapcsolni: egy ródli- és sípályát a téli sportok idejére, melynek szegélyét különleges fenyők alkotnák, a egyúttal a kilátóhoz vezető utat.

112672_kirandulas_1970_ben

Az 1940-es közgyűlésen Biczy Elemér ügyvezető igazgató adott tájékoztatást az elmúlt év eseményeiről. A kilátótornyot 900-an látogatták, sajnos a szombathelyi iskolák nem használták ki kellőképpen a torony adta lehetőségeket. Az állandó rongálásokra is felhívta a figyelmet, egy év alatta kilátó ablakait 13 alkalommal törték be, pedig toronyőrt is foglalkoztattak saját költségükre. Javasolták, hogy a bevételek fokozására „tárgysorsjátékkal egybekötött népmulatságot rendezzen az egyesület a kilátótorony mellett.”  A torony átadásától különös figyelmet szenteltek az építménynek és minden további tervükben szerepelt, pl. a toronyhoz autóbuszjáratot akartak indítani.

A kilátó 1985-ben (Fotó: BDK képeslap-; és fotótára)
A kilátó 1985-ben
(Fotó: BDK képeslap-; és fotótára)

Az oladi kilátót a szombathelyi honvéd állományparancsnokság bizonytalan időre és díjtalanul kérte a várostól „ a demokratikus honvédség törekvéseinek segítésére.” Határozat született, mely szerint a Szombathely közönségének tulajdonában lévő kilátót a fenti feltételek szerint átengedték részükre. Itt hangzott el, hogy

„a kilátót a Szombathelyi Szépítő Egyesület építette, amely egyesületet a Belügyminiszter úr feloszlatott. A feloszlatott egyesület vagyonjogi kérdésében a Belügyminiszter úr ezideig nem határozott.”

1985-ben működésének 100 éves évfordulójához érkezett a Szombathelyi Szépítő Egyesület. Az évfordulóra felújították a városi tanács segítségével és széleskörű társadalmi összefogással az egyesület megalakulásának 50. évfordulójára készült oladi kilátót. Kicserélték a tetőszerkezetet, időálló vakolattal látták el, villamossági berendezéseit felújították. A kilátóhoz két bekötőút, gyalogos feljáró készült, közelében új padokat helyeztek el.

Feldolgozás Vigh Kornél, a Szombathelyi Szépítő Egyesület ifjúsági tagozatának tagjának Város – és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) “Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” című, 2014. évi pályázatra készített anyagából.

11665423_1613819355523567_8697082257987550147_n

Manapság az Oladi Kilátó:

Az Oladi Kilátó a Facebookon!

Kép: a Berzsenyi Dániel Könyvtár képeslap- és fotótára