Máskép(p) fotó- és filmpályázat eredményhirdetése a Berzsenyi Könyvtárban

A Berzsenyi Dániel Könyvtár és a Szombathelyi Szépítő Egyesület az OTP Bank Nyrt. támogatásával helytörténeti fotó- és filmpályázatot hirdetett általános és középiskolás, valamint főiskolás és egyetemista diákok részére Máskép(p) címmel.
Arra kértük a pályázókat, hogy fényképezőgéppel vagy kamerával rögzítsék a megyeszékhely számukra legérdekesebb helyeit, városrészeit, nevezetes és rejtett épületeit, épületrészleteit, utcáit, kulturális és természeti értékeit, neves rendezvényeit, esetleg közéleti személyiségeit. A lényeg az volt, hogy olyan alkotások szülessenek, melyek a szokásos ábrázolásoktól eltérő módon, más nézőpontból, egyéni látásmóddal mutatják be várost.
A december 10-i határidőig 49 fotó és 22 film érkezett a pályázatra. A beérkezett pályaműveket fotósokból, filmes szakemberekből álló zsűri értékelte. Kategóriánként a három első helyezettre és két különdíjasra tettek javaslatot, mely alapján kialakult a végeredmény. Ennek ismertetésére, vagyis a díjátadóra 2017. január 31-én 15 órakor kerül sor a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. A rendezvény keretében kiállítás nyílik a beérkezett fényképekből, valamint bemutatásra kerül a filmek közül az első három helyezett alkotás.
A pályázat további támogatói voltak: A-Z Net Kft, Libri, Hírlevél Plusz, Vaskarika.hu és Nyugat.hu.

