Az amerikai elnökválasztást követően összegyűjtöttük az USA történetének tíz legintelligensebb elnökét. A lista tartogat néhány meglepetést, de jól sejthető, hogy a nemrég megválasztott elnök nem került be a top10-be. Még…ki tudja, mit hoz a jövő?
10Chester A. Arthur, IQ: 141,5
Az elnöki posztot betöltötte 1881-1885 között.
A meggyilkolt Garfield elnök alelnökeként került a legmagasabb politikai pozícióba, a Republikánus Párt színeiben. Nem volt túlságosan népszerű, főleg letelepedési politikája miatt, így a következő választáson pártja másik jelöltet indított helyette.
9James Garfield, IQ: 141,5
Az elnöki posztot betöltötte 1881-ben.
Hat hónappal megválasztását követően lelőtte egy elmebeteg, és bár sérülései gyógyíthatók lettek volna, az orvosok hozzá nem értése, rivalizálása és a kor technikai színvonala miatt két hónappal később – inkább a kezelésekbe, mint sérüléseibe belehalt. Zsenialitását mutatja, hogy állítólag míg egyik kezével latinul írt, a másikkal ugyanakkor görögül tudott írni.
8Theodore Roosevelt, IQ: 142,3
Az elnöki posztot betöltötte 1901-1909 között.
Rendkívül intelligens, Nobel-békedíjas politikus volt, aki történészként, íróként és sportolóként is megállta a helyét és a Teddy-macit is neki köszönhetjük. Kedvence volt a Szent Péter esernyője Mikszáthtól.
7John Adams, IQ: 142,5
Az elnöki posztot betöltötte 1797-1801 között.
Az Amerikai Egyesült Államok 2. Elnöke és az egyik alapító atya fia, John Quincy Adams később szintén elnök lett. Az öreg Adams kiváló történész és ügyvéd volt, elnökként kissé megosztó személyiséggé vált. 90 évig élt, utolsó szavai szerint utóda az elnöki székben, Jefferson túl fogja élni, de ez nem vált valóra, mivel Jefferson pár órával megelőzte őt…Mindketten a függetlenség napján, 1826. Július 4-én haltak meg.
6Jimmy Carter, IQ: 145,1
Az elnöki posztot betöltötte 1977-1981 között.
Carter nálunk arról ismerős, hogy 25 év után 1978-ban ő engedélyezte, hogy a Szent Koronát visszaszállítsák Magyarországra. Carter emellett 2002-ben Nobel-békedíjat kapott az évtizedeken át tartó munkájáért, amelyet a nemzetközi konfliktusok enyhítéséért, a békéért, a faji szegregáció megszűnéséért végzett. Az egykori elnök jelenleg 92 éves.
5Woodrow Wilson, IQ: 145,1
Az elnöki posztot betöltötte 1913-1921 között.
Eredetileg tanár volt a Nobel-békedíjas elnök, akinek politikai tevékenysége mellett leghíresebb rendelkezése az alkoholtilalom bevezetése volt. Békejavaslataival, a híressé vált wilsoni 14 ponttal a nemzetközi béke és egyetértés, a diplomáciai kapcsolatok erősítése, a háború lezárása volt.
4 Bill Clinton, IQ: 148,8
Az elnöki posztot betöltötte 1993-2001 között
Sajnos a Lewinsky-botrány tette igazán világhírűvé az egyébként intelligens és művelt egykori elnököt, aki a Yale Egyetemen szerzett jogi diplomát, de a Georgetown-ra és az Oxfordra is járt. 1975-ben vette feleségül Hillaryt, aki nemrég vesztette el az elnökségért vívott harcot Donald Trumppal szemben.
3John F.Kennedy, IQ: 150,7
Az elnöki posztot betöltötte 1960-63 között.
Talán csak Lincoln ismertebb elnök Kennedynél, akiről a legtöbb embernek felesége, Jackie, szeretője, Marilyn Monroe és tragikus halála jut eszébe. Kennedy a Harvardra járt, családja mély nyomot hagyott az amerikai politikai életben. Elnökségéhez köthető az Apolló-űrprogram elindítása, a kubai rakétaválság és a disznó-öbölbeli invázió.
Ha többet olvasna a feleségéről, kattintson.
2Thomas Jefferson, IQ: 153,8
Az elnöki posztot betöltötte 1801-1809 között.
Jefferson, az egyik alapító atya, a Függetlenségi Nyilatkozat megfogalmazója, az Amerikai Egyesült Államok 3. Elnöke. Sokrétű érdeklődési körébe tartozott az építészet, a földművelés, a filozófia, a paleontológia és számtalan más tudományág. Rabszolgatartó gazdálkodó volt, felesége halála után egyik szolgájával, Sally Hemingsszel élt együtt, egészen haláláig. Egy napon hunyt el a sorban 2. elnökkel, John Adamsszel, a függetlenség napján.
1John Quincy Adams, IQ: 168,8
Az elnöki posztot betöltötte 1825-1829 között.
Apjától örökölhette intelligenciáját és sokrétű tehetségét az Adams-családból származó második elnök, aki emellett nyelvész, író és ügyvéd is volt. Érzelmi intelligenciája azonban nem volt túlságosan kiemelkedő, felesége meglehetősen sokat szenvedett mellette, férje apjával viszont, idősebb Adamsszel nagyon jó kapcsolatot ápolt.