Novák Katalin: már nyolcezer regisztrált szervezetnél végezhető közérdekű önkéntes tevékenység

Nyolcezer közérdekű önkéntes tevékenységet végző, önkénteseket fogadó szervezet regisztrált az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által vezetett hatósági nyilvántartásba, amelynek adatai a civil információs portálon találhatók meg – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az MTI-nek.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az utóbbi négy évben az önkéntesség népszerűsítését szolgáló kormányzati intézkedések eredményeként ötszörösére nőtt a regisztrált szervezetek száma, hiszen 2010-ben mindössze 1600 szervezet szerepelt az adatbázisban.
Mint mondta, a nyilvántartás célja kettős: egyrészt a fogadó szervezeteket szeretné nyilvánossághoz és kedvezményekhez juttatni, másrészt az önkénteseket “védi”. A regisztráció törvény által meghatározott feltételekhez van kötve. Egyéb önkéntes tevékenység a törvény hatályán kívül is végezhető, szervezhető, a nyilvántartás azonban garanciát jelent arra, hogy megbízható partnerek találnak egymásra.
Az államtitkár kitért arra is, hogy 2015 tavaszára készül el egy olyan honlap, amely azt segíti, hogy az önkénteskedni akarók könnyen és gyorsan megtalálják a számukra leginkább megfelelő lehetőségeket, a fogadó szervezetek pedig széles körben tájékoztathassanak az önkéntesség lehetőségeiről. Az adatbázisban regionális és tematikus bontásban lesznek kereshetők a szervezetek, tényleges segítséget nyújtva az önkénteseknek.
Az Emmi november 24-én indított és ma, az önkéntesek világnapján záródó kampányában a minisztérium vezetői az ország több településén végeznek önkéntes tevékenységet. Novák Katalin úgy fogalmazott: a kampány célja a szemléletformálás, a figyelemfelhívás, és reményét fejezte ki, hogy a minisztérium vezetőinek példája képes ösztönző erőként hatni.
Magyarázatként Novák Katalin hozzátette: az önkéntes tevékenység sajátossága, hogy többnyire nem a kamerák kereszttüzében, a nyilvánosság előtt zajlik, ezért gondolták a tárca vezetői, hogy jelenlétükkel és a nyilvánosság bevonásával fel tudnak karolni egy-egy már jól működő programot. Elmondása szerint ő Miskolcon járt egy fogyatékossággal élők számára fenntartott református szeretetotthonban, ahol a Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjai végeznek önkéntes tevékenységet.
Novák Katalin hangsúlyozta, hogy az érettségi megszerzéséhez szükséges kötelező közösségi szolgálat nem önkéntesség, hiszen az önkéntesség egyik legfontosabb és alapvető jellemzője a saját döntésen alapuló részvétel. Ugyanakkor – tette hozzá – a közösségi szolgálat az önkéntesség “előszobája”.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a minisztérium számos civil szervezetet, programot támogat, mert – mint mondta – bizonyos programok “a civil szférának állnak jól”. A jó civil kezdeményezések mellé az állam “oda tud állni” – fogalmazott, példaként említve a kifejezetten az önkéntességet népszerűsítő, 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű akciót, valamint az állami finanszírozással, de zömében civil fenntartók által működtetett család, esélyteremtési és önkéntes házak országos hálózatát.
Az államtitkár elmondása szerint 2014 tavaszán készült el egy országos, reprezentatív kutatás az önkéntesség magyarországi helyzetéről, amelyből az derült ki, hogy 2013-ban a 18 év feletti magyar lakosságnak közel egyharmada végzett legalább egyszer önkéntes tevékenységet.
Kiemelte azt is, hogy önkéntességgel kapcsolatban “nem kell nagy dolgokra gondolni”. Az is segítség, ha valaki vásárlás előtt megkérdezi idős szomszédjától, hogy hozhat-e neki is valamit – mondta.
Fontosnak nevezte, hogy a társadalom is elismerje az önkéntességet. A minisztérium ezért hozta létre az először 2013-ban átadott Pro Voluntarius Díjat – emelte ki. Megemlítette a Vásáry Tamás Ösztöndíjat is, amellyel évente egy önkéntest támogatnak azért, hogy dokumentálja tevékenységüket.
Az Emmi kampányát Balog Zoltán miniszter indította el november 24-én, amikor ellátogatott egy budapesti idősek otthonába.

MTI