Az ember akkor lesz ember, ha átvilágítja mélységig önmagát, s a benső világosságból környezetére sugarat bocsát.” (Weöres Sándor: Protohomo) Meggyőződésem, hogy az életünk során összegyűjthető legnagyobb értékeink a kapcsolataink.
A vágy, hogy közösséghez, valakihez, valakikhez tartozzunk, hogy mások elfogadjanak és szeressenek, génjeinkben kódot ösztönös késztetés. Olyan alapvető szükséglet, amelyet tárgyakkal, anyagiakkal, szórakozással, pótszerekkel nem elégíthetünk ki. Egyedül önmagunk és az emberi kapcsolataink megismerésével, értékelésével és fejlesztésével élhetünk teljes életet.
A teljes élet – a tévhittel ellentétben – nem jelent egyben problémamentes életet, folytonos elégedettséget és állandó örömérzést.
Jelenti viszont azt, hogy tudjuk kik vagyunk, mik az értékeink, céljaink, és kik azok, akikre életünk során számíthatunk. Hiszem, hogy ez a tudás nyújt igazi biztonságot a mindennapokban.
Családi kapcsolataink pszichológiájáról beszélgettem dr. Pachner Orsolya pszichológus, egyetemi adjunktussal.
