Második alkalommal szervezte meg új otthonában, a Kőszegi utca 9. szám alatt hagyományos Sajtóreggelijét kedden a Vas Megyei Civil Közösség Szolgálató Központ.
Bődi Lívia, a Szombathelyi Szépítő Egyesület elnöke örömmel tájékoztatta a sajtó megjelent munkatársait arról, hogy ismét vannak temetői séták a Szent Márton temetőben. 2020. július 24-én pénteken „Szimbólumok az 1920-30-as évek síremlékein” címmel szervezik meg; 2020. szeptember 4-én „Facestones”-fényképek a sírköveken lesz a központi téma; 2020. szeptember 25-én papok és szerzetesek, valamint az egyesület által felújított síremlékek tekinthetők meg Orbán Róbert vezetésével. Nem marad el a hagyományos Mindenszenteki kegyeleti séta sem, ezt 2020. október 30-ra tervezik a szervezők. Ha nem kedvez a sétának az időjárás, „esőnapokat” is beterveznek.
Már most nagy az érdeklődés a zsidó temetői (Bercsényi Miklós utca) sétákra, hiszen a július 16-i időpontra már be is telt a létszám. A Berzsenyi Dániel Könyvtár Helytörténeti Klubja, a Szombathelyi Szépítő Egyesület és a Szombathelyi Zsidó Hitközség által szervezett program regisztrációhoz kötött, melynek következő időpontjai: 2020. július 30. (csütörtök) 16:30, valamint 2020. augusztus 6. (csütörtök) 16:30. Jelentkezni a bedit@bdmk.hu e-mail címen, illetve a 94/513-534-es telefonszámon lehet. Eső esetén a séták elmaradnak, azokat későbbi időpontban fogják megtartani. A sétát Mayer László, a Vasi Szemle főszerkesztője vezeti. Kegyeleti okok miatt kérik a szervezők, hogy megfelelő ruházatban (ne mélyen kivágott vagy miniruhában, ne fedetlen testrészekkel, illetve férfiak feltétlenül fejfedőben) érkezzenek a sétára.
Bődi Lívia, mint Szombathely Megyei Jogú Város civil referense beszélt arról is, hogy felhívást intéztek szombathelyi civil szervezetei felé „Fogadj örökbe egy parkot” címmel. A most még igényfelmérést célzó felhívást követően várják helyi civil szervezetek jelentkezését Szombathely köztereinek gondozására, ápolására. A részletekről, feltételekről külön tájékoztatót tartanak majd a program felelősei.
Jövőre lesz 35 éve, hogy városunkban megkezdte működését a Lelki Elsősegély Telefonszolgálat. Szabó Katalin, a szolgálatot működtető Telehumanitás Szombathelyi Mentalhygienes Egyesület elnöke, szolgálatvezetője számolt be arról, hogy e jeles alkalomból városunk 2021-ben országos találkozó helyszíne lesz. Az országban működő telefonos lelkisegély szervezetektől mintegy kétszáz résztvevőt várnak majd a szombathelyi egyesület, a Szombathelyi Hívásfogadó Központ (112) valamint a Szombathelyi Áldozatsegítő Központ közös programjára. Az egyesület elnöke kitért arra is, hogy folyamatosan várják az önkéntesek jelentkezését: 24 és 65 év közötti, legalább érettségivel rendelkező segítőket keresnek. Terveik szerint általános- és középiskolákban is szeretnének tájékoztató előadásokat tartani a szolgálat működéséről, munkájáról, mivel megszaporodott a fiatal és gyermekkorú telefonálók száma.
A sajtóreggelin bemutatkozott a LÉT (Lépj, élj, tégy!) Szombathelyért Egyesület. Nagy Róbert egyesületi tag elmondta, egyesületük fő célja a szombathelyi és környékbeli fiatalok szociális-környezetvédelmi érzékenységének kialakítása, valamint kulturális látókörének szélesítése, egyúttal a zenei szubkultúrákkal való megismertetés. Ehhez kapcsolódóan szerveznek zenei koncerteket, beszélgetéseket, stand up előadásokat, de táboroztatást és könyvbemutatókat is tartanak.
Részletes programjaikról a https://www.facebook.com/letszombathelyert/ oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők, a helyi, feltörekvő zenekarok pedig lehetőséget kaphatnak a bemutatkozásra, bátran keressék az egyesület képviselőit.
Egyesületek, családok régiós lövészversenyére invitálja az érdeklődőket Piri I. Tamás, a Szabadidősportok Egyesülete Püspökmolnári elnöke. Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke által védnökölt programot 2020. július 25-én 13:00 órától rendezik meg, ahová 8 tagú csapatok jelentkezését várják az alábbi összeállításban: 4 felnőtt férfi, 2 felnőtt nő, 2 junior versenyző. További információ kérhető a piriitam@gmail.com e-mail címen, valamint a 06-30/204-9676-os telefonszámon.
Kovács Magdolnae
Fotó: Hornyák Emőke