A szombathelyi vasútállomás mai épületének építését nagy várakozás előzte meg a helyi sajtóban. Korabeli újságcikkeken keresztül mutatjuk be, hogyan számoltak be a helyi lakosságnak az építkezés terveiről, menetéről a Szombathelyi Újság és a Vasvármegye hasábjain keresztül.
Városunk rohamos fejlődésére nézve roppant fontosságu kérdés lépett a végleges megoldás, a megvalósulás stádiumáába. A modern technika legujabb vívmányainak felhasználása mellett, a 30 év óta megtizszereződött forgalomnak megfelelő, oly nagyszabásu vasúti pályaudvar épül városunkban, melynek párja nem lesz az egész országban
Értesülésünk szerint az uj teher-pályaudvar helyéül szolgáló telkek megvétele tárgyában már megkötötték az adás-vevési szerződéseket, még pedig gróf Erdődy Ferenczczel közel 14 és a Szent-Domonkos renddel mintegy 10 katasztrális hold megszerzése iránt.A raktárak nem ugy, mint eddig fordító koronggal lesznek ellátva, hanem a fogas rendszer szerint épülnek, ugy hogy egyszerre 4, illetve 8-felé raktározhatnak, kocsikat is kivonhatnak, anélkül, hogy a többi raktározást zavarnák, mint az most történik.
Az egész állomás önműködő villamos szerkezettel lesz blokkirozva, úgy, hogy minden egyes bejáró vonat biztonsági tekintetben önmagát födözi, s e szerint az összeütközésnek lehetősége teljesen ki lesz zárva. Ilynemű berendezés Németországban is csak 2 helyen: Kölnben és Drezdában, Ausztriában pedig csak Prerauban van alkalmazva, hazánkban kisebb arányban egyedül még a fehérmegyei polgárdi állomáson nyert alkalmazást. Egy ilyen védjelző kísérletképpen a mi állomásunkon is működik a Sopron felé ágazó vágányon.
A teheráru kezelésétől mentesített jelenlegi pályaudvart ezentul kizárólag a személyforgalom számára gyökeresen átalakítják, mely czélra egyuttal a felvételi (állomási) épületet is tökéletes átalakításnak fogják alávetni (…) A közlekedés biztosítása szempontjából megszüntetik a pályatesten való átjárást s helyébe alagutat építenek.”
Vasvármegye, 1898. aug. 14. 31. évf. 65. sz. p. 4.
Az akkori olvasók még nem tudhatták, hogy ilyen gyönyörű épület fogadja majd a városba vonattal érkezőket
Az uj pályaudvar.
Mint lapunk olvasói előtt ismeretes, a helybeli vasuti indóház helyett, mely kicsinek bizonyult a nagy forgalom lebonyolítására, uj felvételi épületet emelnek, melynek terveit a napokban hagyta jóvá a kereskedelemügyi miniszter (…) Az (…) épület (…) a Szelestey – utcza tengelyvonalába fog esni. A 167 m hosszu és 25 m széles, olasz reneszánsz – stylben tervezett épület közepén hatalmas, 23 m magas, két emeletes, kupolás csarnok emelkedik 4 toronynyal, melyhez jobbról-balról földszintes szárnyépületek csatlakoznak, melyek mindkét oldalon emeletes pavillonokkal záródnak le…
A pályaudvar felőli oldalon egy 5 méter széles, üvegfedéllel ellátott perron vonul végig az épület egész hosszában, elől pedig 3 m széles aszfalt-járda fogja szegélyezni (…) A világítást villamos fény fogja eszközölni.
Szombathelyi Újság, 6.évf.15.sz. (1900.ápr.15.) p.7-8.
Az akkori olvasók még nem tudhatták, hogy ilyen gyönyörű épület fogadja majd a városba vonattal érkezőket
Örömmel jelentjük (…), hogy a fölvételi épület alapkövét (…) f.hó (1900 májusa – a szerk.) 1-én le is tették s az építkezési munkálatok javában folynak. (…)
Az ünnepélyen egybegyűltek zajosan éljenezték Éhen Gyula polgármestert és Kosztka Árpád déli vasuti főfelügyelőt, akik meginditói és főtényezői voltak annak az eredménynek, hogy a szombathelyi régi állomás kibővitésének eszméje elejtetett s a nagyszabásu uj állomás kiépitése elhatároztatott. (…)
Az alapkőnek ünnepélyes letétele után Müller Ede vállalkozó az egész társaságot meghivta az építkezés szinhelyén levő irodájába, hol vidám pezsgőzés mellett estig maradtak együtt.
Vasvármegye, 33. évf. 36. sz. (1900. Május 6.) p. 4.
H+ összeállítás