Közeledik a 18. Savaria Történelmi Karnevál, ahol ismét külön helyen mutatkozhatnak be a civil szervezetek. A Karneváli Civil Korzó idén először már színpadot is kap, ahol folyamatos programok várják az érdeklődőket 2017. augusztus 25-27. között. Részletes programajánló.

AUGUSZTUS 25. PÉNTEK

13.00 Salsa La Vida Tánccsoport: Vida con corazon

Vérpezsdítő latin életérzés kubai salsa-val és dominikai bachata-val, akrobatikus elemekkel fűszerezve, a szombathelyi Salsa La Vida tánccsoport előadásában. Félszáz sikeres bemutató, hazai versenyeken elért előkelő helyezések garantálják a nívós produkciót.

13.30 Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület “Napsugár Kórusa”: Jókedvű a honvéd!

A kórus 2006-ban alakult. Fő célkitűzésük katonadalok éneklésével a honvéd hagyományok megőrzése és ápolása. Ennek igazolása, hogy 2014-ben megyei dalos találkozót szerveztek a Nagy Háborús Emlékév tiszteletére.

14.00 Vasi Múzeumbarát Egylet Papíripari paripa – Válogatás magyar költők mosolyra fakasztó verseiből

Papíripari paripa – Karnevál karika kara

Ha a nyári melegben üdítő humorra vágyik, látogasson el a Civil Korzóra ahol a Vasi Múzeumbarát Egylet Nyitott Versmondó Köre és a Vivace Kamarazenekar várja „Papíripari paripa” című műsorával. A röpke 30 percben játékos dallamok koszorújában, kortárs és klasszikus magyar lírikusokat ismerhet meg kacagtató, humoros, olykor csípősen gunyoros oldalukról. Az egylet tagjai szeretettel várják a derűs percekre vágyó, költészet- és muzsikaszerető karneválozókat!

14.40 Herényi Kulturális és Sportegyesület Nótaköre: Nótacsokor

A Herényi Kulturális és Sportegyesület 2008 év elején civil közösségi kezdeményezésre segítséget nyújtott egy magyar nóta és népdalkör megalakítására, azzal a nem titkolt céllal, hogy a lassan elfelejtődő hagyományok, népi értékek megmentéséhez szerény eszközeikkel hozzájáruljanak. Az egyesület keretein belül klubszerűen működő kör, – havonta egy alkalommal – élő zenével lehetőséget ad, városunkban a magyar nótát kedvelő embereknek, arra hogy kikapcsolódhassanak, jó hangulatban töltsék szabadidejüket és felidézhessék régi szép emlékeiket, dalaikat. Harmonikán kísér: Kánya László

15.15 Be happy: zumba bemutató

A csoport, már körülbelül 4 éve egy társaságot alkot. Korábban a Zoom-barátok Egyesülethez tartoztak, de idén úgy gondolták a maguk útját járják. Lukács Melinda zumba instruktorral egy új formációt alkotnak, mely a nevét a mindig vidám társaságról kapta, azaz BE HAPPY. Tagjaik fiatalok, idősebbek és mind-mind szeretnek táncolni, mozogni és jókat együtt vidulni. A zumba oktató átmenetileg Solymosi Barbara, hisz Melinda anyai örömöknek nézett elébe és így a háttérmunkát végzi a csoportnak. A zumba szerelmesei Nádasdon és Csákánydoroszlóban találkozhatnak a lányokkal és ott akár csatlakozhatnak is hozzájuk.

16.20 Clap4What

,,Amikor az Álomházon belül Látod a vágyad és rájössz, hogy az Instant mulatság csak Leve az egésznek…” Fogalmazódik meg egy mondatban a 2015-ben alakult electro pop-rock zenét játszó Clap4What Zenekar mondanivalója és életérzése a dalaik által. A fiatal szombathelyi banda 2016-ban sikerrel koncertezett az ország nyugati klubjaiban és fesztiváljain egyaránt. Olyan előadók vendégzenekaraként is színpadra álltak, mint például: Wellhello, Cloud9+, Pál Utcai Fiúk, Kelemen Kabátban.
A formációval kapcsolatban több, médiamegjelenés rádiós és tévés interjú is napvilágot látott. A 2017-es évüket 9 állomásos országos turnéval kezdték melynek első koncertjét a budapesti Akvárium Klubban adták a Kelemen Kabátban zenekar vendégeként. A koncertről profi felvétel készült, amely hamarosan az M2 csatornán adásba is kerül.
A Clap4What októberi klip és dalpremiere után még az idei évben várható a folytatás, a zenekar gőzerővel dolgozik az első lemezén.

Tagok:
Pomper Dorina (ének)
Czetter Gábor (dob)
Tápai Árpád (basszusgitár)
Németh András (gitár)

AUGUSZTUS 26. SZOMBAT

10.00 Be happy: zumba bemutató

A csoport, már körülbelül 4 éve egy társaságot alkot. Korábban a Zoom-barátok Egyesülethez tartoztak, de idén úgy gondolták a maguk útját járják. Lukács Melinda zumba instruktorral egy új formációt alkotnak, mely a nevét a mindig vidám társaságról kapta, azaz BE HAPPY. Tagjaik fiatalok, idősebbek és mind-mind szeretnek táncolni, mozogni és jókat együtt vidulni. A zumba oktató átmenetileg Solymosi Barbara, hisz Melinda anyai örömöknek nézett elébe és így a háttérmunkát végzi a csoportnak. A zumba szerelmesei Nádasdon és Csákánydoroszlóban találkozhatnak a lányokkal és ott akár csatlakozhatnak is hozzájuk.

10.30 Salsa La Vida Tánccsoport: Vida con corazon

Vérpezsdítő latin életérzés kubai salsa-val és dominikai bachata-val, akrobatikus elemekkel fűszerezve, a szombathelyi Salsa La Vida tánccsoport előadásában. Félszáz sikeres bemutató, hazai versenyeken elért előkelő helyezések garantálják a nívós produkciót.

11.00 Auróra Fényszínház: Marionett – zsonglőrbemutató

Az Aurora Fényszínház 2017-ben alakult zsonglőrködés, cirkusz és tánc iránt érdeklődő, művészetre fogékony fiatalokból. A nemzetközi csoport az együttműködésre és magas technikai és művészi értékre igyekszik hangsúlyt fektetni, miközben a szereplők szokatlan, olykor egészen szürreális képeket és jeleneteket tárnak a néző elé.

11.30 Vasi Múzeumbarát Egylet: Papíripari paripa – Karnevál karika kara

Ha a nyári melegben üdítő humorra vágyik, látogasson el a Civil Korzóra ahol a Vasi Múzeumbarát Egylet Nyitott Versmondó Köre és a Vivace Kamarazenekar várja „Papíripari paripa” című műsorával. A röpke 30 percben játékos dallamok koszorújában, kortárs és klasszikus magyar lírikusokat ismerhet meg kacagtató, humoros, olykor csípősen gunyoros oldalukról. Az egylet tagjai szeretettel várják a derűs percekre vágyó, költészet- és muzsikaszerető karneválozókat!

13.00 Napfény Dal-és Tánccsoport: Apáca show – tánc bemutató

A bejcgyertyánosi Napfény Dal- és Tánccsoport 7 éve alakult meg hivatalosan, de tagjainak nagy része már előtte is rendszeres szereplője volt a helyi rendezvényeknek. Repertoárjukon bordalok, karácsonyi összeállítás, örökzöld slágerek szerepelnek, táncaik szórakoztató koreográfiák többféle stílusban. Apáca show című zenés-énekes-táncos műsorukkal, s énekes összeállításaikkal már a megye több települését bejárták, sőt a megye határain kívül is nagy sikerrel szerepeltek. Rendszeres résztvevői a sárvári Posta-téri adventeknek is. 2015-ben elnyerték a Sárvári Kistérségi Társulás Közművelődési Díját.

13.30 Farkas Sándor Egylet (Csepreg) – nép-és népies műdalok, bordalok

A csepregi Farkas Sándor Egylet 1993 tavaszán alakult hagyományőrző és a település kulturális életét fejlesztő céllal. Az egyesület emléktáblákat készíttetett, emlékhelyeket létesített, s helyi újságot és könyveket adott ki. Kezdettől felelevenítettek népszokásokat (Csepregi lakodalmas, pünkösdi lófuttatás, stb.), dalos műsorokat, s azok előadásához citerazenekart szerveztek. Újra indították a Csepregen évtizedek óta szünetelő színjátszást, ikertalálkozókat rendeztek. Előadásokat nem csak helyben, hanem Vas, Győr-Moson-Sopron és Pest megye számos településén, sőt még határainkon túl is tartottak. Ezek egy része jótékonysági rendezvény volt, melyeken idős és beteg embereknek szereztek derűs órákat.

14.10 Burgenlandi Magyar Kultúregyesület Énekköre – népdal feldolgozások

Az énekkör 2003-ban, 14 éve jött létre. Tagjai lányok és asszonyok, akik szabad idejükben, heti egy alkalommal többszólamú kórusművek éneklésére is vállalkoznak, csaknem kizárólag magyar nyelven. A kórus egyik feladata a szép magyar kiejtés, a burgenlandi magyarok kóruskultúrájának fejlesztése. Ausztrián kívül eddig Magyarországon szerepeltek, egy CD-t készítettek F. Zebinger, osztrák zeneszerző magyar karácsonyi énekfeldolgozásaiból, kamarazenekari kísérettel. A Szent Márton évfordulón Szombathelyen kétszer is felléptek magyar egyházi énekfeldolgozásokkal.

14.40 dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészeti Iskola – néptáncbemutató

15.30 Húrfúzió

A csapat a pop rock zenei világát képviseli, melynek tagjai Fazekas Anna és Kozár Kevin. A zenészpáros élete két éve keresztezte egymást, a közös gitártanárnak köszönhetően.  5 hónappal ezelőtt egy Húrfúzió nevű formációvá álltak össze. Bíznak abban, hogy feldolgozásaikkal több korosztályt is sikerül megmozgatniuk és remélik, hogy a későbbiekben saját szerzeménnyel is elő tudnak rukkolni. Feldolgozásaik nagy része a 80-as, 90-es évek rockját idézi fel, de nyomokban tartalmaz populárisabb dallamokat is.

16.30 Instant Infusion

Mint zenekar, már több mint 5 éve zenélnek együtt, de közös fellépésük még nem volt. 4 fővel dob, basszusgitár, szóló és ritmusgitár/ének formában játszanak próbatermükben. 2017 márciusában döntöttek úgy, hogy a korábbi közös zenéléseket ideje lenne olyan formába önteni, amelyet közönség elé lehet vinni. A dalok eredetileg akusztikus alapokkal indulnak, így akár azt is mondhatnák, hogy önmaguk feldolgozásait játszák. Zenéjükben az akusztikus jelleg vissza-visszaköszön. Az improvizációktól sem mentes könnyed, mégis lendületes, néha már-már egészen rockos hangzások mellett megpróbálnak mindenki által fogyasztható és élvezhető, szövegeinkben is mondani akaró zenével megszólalni.

AUGUSZTUS 27. VASÁRNAP

12.30 Képes-levelezőlapgyűjtők Dalköre

A Vasi Honvéd Bajtársi Egyesületből kivált 18-20 fő dalost 2016. szeptemberében  befogadta a Képeslevezőlap-gyűjtők Egyesülete.  A Civil Kerekasztal Civil Bálján és közgyűlésén  már bemutatkozott a csoport. Több alkalommal énekeltek már a Bogáti Szociális Otthon lakóinak. Július 15-én, Szombathelyen a Képeslevelezőlap-gyűjtők Országos Kiállításán és találkozóján is bemutatkoztak.

13.00 Buccsi Rezedák és Bóbiták

A csoport Bucsu községben alakult immár 6 éve. Amatőr csapatként elsősorban a heti rendszeres mozgást tartják fontosnak, de természetesen a hagyományok ápolása és a közösségteremtés is céljuk. A történelmi Magyarország minden tája megelevenedik táncaikban.

13.40 dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészeti Iskola

14.30 Kendik Péter

14 éve zongorázik könnyű zenei stílusban. Leginkább feldolgozásokat készít ismertebb zeneszámokról, melyekbe próbálja a lelkének egy kis darabját is beletenni. Törekszik a változatosságra és érdekességre, azáltal, hogy különböző zenei stílusokban íródott dalokat dolgoz fel.

16.00 Új Nemzedék

A szombathelyi Új Nemzedék zenekar 2015 nyarán alakult, de a jelenlegi felállás tavaly május óta létezik, nevezetesen: ének – Mátyás Richárd, basszusgitár – Pethő Lívi, dob – Csánk Dániel, gitár – Bene Zoltán. Alapvető stílusuk a rock, saját dalokat játszanak és közkedvelt feldolgozásokat. Zenéjükre jellemző a lendületesség és a dallamosság. Dalaik egy-egy témából vett érzéseiket írják le.

17.10 Salsa La Vida Tánccsoport: Vida con corazon     

Vérpezsdítő latin életérzés kubai salsa-val és dominikai bachata-val, akrobatikus elemekkel fűszerezve, a szombathelyi Salsa La Vida tánccsoport előadásában. Félszáz sikeres bemutató, hazai versenyeken elért előkelő helyezések garantálják a nívós produkciót.

17.40 Kiss Aletta Amaya: Amaya showtánc        

Kiss Aletta Amaya szombathelyi származású, jelenleg főként szülővárosában és Budapesten tevékenykedő táncosnő. Több hazai és nemzetközi táncfesztivál győztese, a Jasmine és a Fehér Rózsa vándordíjak, valamint a Connector Arca díj boldog tulajdonosa. A hazai felkérések különösen közel állnak szívéhez, igyekszik közönségét színvonalas előadásokkal megörvendeztetni.
További információ a dansedumal.hu oldalon elérhető.

18.10 Séi Csillagvirág Citerazenekar

A Séi Csillagvirág Citerazenekar 2015. decemberében alakult a Séi Önkormányzat támogatásával. A zenekar tagjai közül többen több éves, illetve évtizedes zenész múlttal rendelkeznek, mások viszont minden zenei előképzettség és tapasztalat nélkül vágtak bele a zenélésbe.
A megyében több fellépésük volt már, többek között láthatóak voltak Sárváron a Simon-Júdás vásáron és a szombathelyi Falumúzeumban a Márton-napi vásáron is. Szerepeltek az ausztriai Felsőlövőn egy jótékonysági rendezvényen, legutóbb pedig idén májusban Abasáron, a Nemzetközi Katona és Bordal Fesztiválon.
Repertoárjukban Vas megyei népdalok mellett megtalálhatóak a Kárpát-medence egyéb tájegységeinek népzenei anyagai is. Zenekarvezető: Orsós Ferenc „Zsiga”.

18.40 BioRitmus Zenekar

Anno együtt kezdtek gitározni tanulni, s onnan jött ez az ötlet. Így már 5. éve zenélnek együtt. Kizárólag magyar számokat dolgoznak fel saját stílusban. Lelkes, örömzenélő amatőr zenekar. Szívesen tesznek eleget a felkéréseknek: sokszor hívják őket falunapokra, fesztiválokra, de házibulikra is.

Minden, amit a Karneváli Civil Korzóról tudni kell – a Hírlevél Pluszon!