Megrongálták és szeméttelepnek nézték az Oladi Kilátót

A Szombathelyi Szépítő Egyesület tájékoztatta hírportálunkat a szomorú eseményekről.
A Szombathelyi Szépítő Egyesület már több alkalommal felhívta a figyelmet Szombathely egyik eldugott, ám annál fontosabb építményére, az Oladi Kilátóra: a szervezet nyári táborainak és éves programjainak egyik kiemelt eleme a kilátó környezetének rendbetétele, valamint az épület állagának megóvása – ennek érdekében nemrég kívül-belül egy emelet magasságban újrafestették a falakat, kicserélték az ablakokat. Ezekben a munkákban középiskolás diákok voltak az egyesület segítségére.

A Szépítő Egyesület a napokban hívta fel szerkesztőségünk figyelmét és adott hírt a Facebookon arról, hogy
ismeretlenek a nemrég festett falat szétfirkálták, valamint a kilátó bejáratát szemétlerakónak használták.
Nem kicsinyeskedtek, hiszen a háztartási hulladék mellett
egy autó ajtaja is elfért a szemétkompozíció díszítéséül.
Jó hír, hogy az egyesület jelzését követően gyorsan eltüntette a szemétkupacot a SZOVA, és a civil szervezet tervei szerint rövid időn belül a falfirka is eltűnik a falról.
Az Oladi Kilátó információink szerint 2017. május 1-jétől várja a látogatókat, 10 és 18 óra között.
H+/SZSZE/BL
