Önkéntes és szociális börzét szerveztek hétfőn az ELTE Savaria Egyetemi Központ C épületének aulájában. A Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága, a H+ Média és Kulturális Egyesület és a Vas Megyei Civil Információs Centrum együttműködésében létrejött rendezvényt a Miniszterelnökség támogatta, és egyes programelemei a szociális munka napja alkalmából rendezték meg.
A Napsugár Közhasznú Egyesület programján fiatalok többek között Oscar Wilde A boldog herceg című művéből adtak elő részletet, majd ezt követően kerekasztal-beszélgetés következett a szociális munkáról. A beszélgetésen Vass Péter szociális munkás, Bangó Mária Mira, a MOA Alapítvány elnöke és dr. Pallósiné Toldi Márta, a Zonta Club Szombathely elnöke vett részt. A diskurzus során a szervezetek bemutatkozása mellett szociális szférában fellelhető hivatástudat és önkéntesség is szóba került.
A rendezvényt Vass Péter Bexter Hajléktalan portrék c. kiállításával is színesítették a szervezők.
Fotó: Csóka Dóra
Fotó: Hornyák Emőke