Berzsián és Dideki, Szegény Dzsoni, Bab Berci, Vacskamati és még számos kedvenc meseszereplőnk atyjára, Lázár Ervinre emlékezünk születésének nyolcvanötödik évfordulóján.
A Kossuth- és József Attila-díjas szerző otthonának az apró Alsórácegrespusztát tekintette, s tanulmányainak egy része is Tolna megyéhez kapcsolódott. Szekszárdon folytatott gimnáziumi tanulmányait követően Budapesten újságírónak tanult, majd magyartanári végzettséget szerzett. Életéről monográfia is íródott, illetve saját, önelemző gondolataiba Napló című műve is betekintést nyújt.
Ezek a művek számos kedves, elgondolkodtató vagy épp megmosolyogtató anekdotát rejtenek a szerző életével kapcsolatban, ezekből válogattunk:
1.) Miért, több is van?
Lázár Ervin fia, Zsigmond általános iskolás volt, mikor az órán édesapja egyik meséje került elő. A tanárnő megkérdezte az osztályt, kinek a műve lehet a mese. A gyerekek persze tanácstalanok voltak, de még a kis Zsigmond is. A tanárnő erre mosolyogva elmondta neki, hogy édesapjának meséjét olvasták az imént. A kisfiú hazaérve rögtön édesapjához ment, hogy mutassa a könyvét.
Édesapja visszakérdezett: „Melyiket?” Zsigmond egészen megrökönyödve kérdezte tőle ezután:
Miért, több is van?
2.) A katonaláda
Az író egy katonaládát őrzött, amire a dédszülei padlásán bukkant rá, és bárhová költözött, magával vitte. A ládán Mányoki Sándor neve áll, és főként régi, családi okiratokkal, adásvételi szerződésekkel, tárgyalások anyagaival van tele, de megtalálható benne például ükapjának örökbefogadási szerződése, régi számvetési példatár, tejcsarnokos könyv, és Mányoki Sándor feljegyzései is honvéd korából, lejegyzett morzejelek, térképjelek, versikék.
3.) Vándorló gyermekévek
Édesapja az iskolaválasztás során alaposan átgondolta, honnan, milyen lehetőségek nyílnának meg fia számára jövőjét illetően, és hol élnek rokonok, akik esetleg elszállásolnák. Így kezdte Ervin az első osztályt Sárszentlőrincen, majd szinte minden évben máshol.
Saját elmondása szerint mindig ő volt az új gyerek az osztályban, kiskamaszként különösen nehéz volt számára a folyamatos változáshoz alkalmazkodni. Persze előfordult, hogy egy adott helyre többször is visszatért tanulmányai során, Ercsibe például másodszor is visszakerült, Sárszentlőrincre pedig harmadszorra.
4.) Kamasz-szerelmek
Az író gimnáziumi éveiből több szerelmére is emlékszik. Ezekkel a lányokkal mindig lovagiasan bánt, mi több, el sem árulta a nevüket az őt faggatóknak.
Ennek ellenére persze mindenki tudta, hogy kit „kísérget” éppen. A fent említett katonaládában megőrizte egy kamaszkori szerelmének, Szűcs Juditnak egyik levelét, amelyben azt írja, valójában nem is érdemes szerelmesnek lenni, mert ez csak nagyon ritkán lehet boldog érzés. Ugyanezt a levelet bájos fenyítéssel zárta:
Nehogy még egyszer előforduljon az, hogy két hétig nem kapok tőled még egy lapot sem, mert akkor jaj neked.
5.) Vándorút az országon át
1966 májusától 1976-ig Lázár Ervin átgyalogolt az országon Pécstől Fehérgyarmatig. A tíz évig, szakaszokban folytatott sétát nem mindig egyedül tette meg: K. P.-ként vagy Péterként hivatkozik olykor útitársára, aki állítólag külügyminisztériumi tisztviselő volt.
Naponta körülbelül 15-20 kilométert tettek meg, s egy rendőri motozás során kiderült, hogy
Lázár Ervin csupán egy kabátot, inget, gatyát, törölközőt és egy jegyzetfüzetet vitt magával.
Általában parasztportákon aludtak, s vándorlásairól a “Jegyzetek a gyaloglásról” című kéziratában készített részletes feljegyzéseket. Természetszeretetét édesapjától is örökölhette, s ez igen szépen megmutatkozik “Lovak, kutyák, madarak” című könyvének egy idézetében:
„Okosabban kellene bánni az embereknek a természettel. Úgy, hogy minden élőlény meglelje benne a maga nyugodalmas élőhelyét.”
