A Képeslevelezőlap – gyűjtők Egyesületének Dalárdája kedden a Bogáti Szociális Otthon lakóit örvendeztette meg egy könnyed koncerttel.

A dalárdások már az adventi időszakban is jártak az otthonban, akkor egy ünnepi hangulatú műsorral lepték meg a lakókat. A keddi napon ismét kilátogattak az intézménybe, ahol nagy örömmel várják a lakók az ilyen rendezvényeket, hiszen ilyenkor egy kis vidámság költözik a falak közé.

Kovács Ferencné Vera – a dalárda szakmai vezetője – köszöntötte az otthon lakóit, aki elmondta, hogy nagy örömmel készültek a mai előadásra, és aki ismeri a dalokat, az énekeljen velük. Az idő előre haladtával egyre többen kapcsolódtak be az éneklésbe. Majd a vezető arra kérte a hallgatóságot, hogy mondjanak dalcímeket és azokat is énekeljék közösen. A dalok stílusa széles skálán mozgott, hiszen a régi népdaloktól a slágereken keresztül még operett részletek is belekerültek a kalapba.

Az egy órás műsor után nagy tapsot kapott a dalárda. Az egyik idős lakó odament minden daloshoz és egy – egy puszival köszönte meg a számukra oly kellemes órát. Elhangzott az is, hogy a lakók szívesen vennék, ha máskor is – és ha lehet gyakrabban látogassa meg őket a dalárda.

Bődi Lívia
(cikk)
Kőszegfalviné Pajor Klára
(kép)