Felvette tagjai közé és etikus adománygyűjtővé nyilvánította az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványt az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testülete (ASZÖT). A szervezet célja, hogy a Magyarországon működő civil szervezetek pénzügyi működését átláthatóvá tegye.
Az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testülete (ASZÖT) januárban beválasztotta az Etikus Adománygyűjtők közé az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványát.
Az Etikus Adománygyűjtő címet azok a szervezetek kapják meg, amelyek megfelelnek az ASZÖT Etikai kódexében meghatározott alapelveknek, és a szervezettel kapcsolatos hivatalos iratok is könnyen hozzáférhetőek az érdeklődők számára. Így többek között a közhasznúsági, könyvvizsgálói, adománygyűjtési továbbá ügyfélkezelési és közgyűlési dokumentumok legfeljebb három kattintással elérhetőek az adott szervezet honlapján, így az UNICEF-én is.
Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta: „Az UNICEF-nél fontosnak tartjuk, hogy mindenki számára érthető és átlátható legyen a munkánk. Ezért külön öröm számunkra, hogy bekerülhettünk az etikus adománygyűjtő civil szervezetek közé! Ez a cím is azt jelzi, hogy fontos számunkra a támogatók bizalmának megőrzése.”
Az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületét (ASZÖT) 2012-ben alapította meg több civil szervezettel együtt a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány. Az alapítók célja az volt, hogy erősítsék a civil szervezetek gazdálkodásának és adománygyűjtő tevékenységének átláthatóságát, növeljék a szervezetek hitelességét. Az Etikus Adománygyűjtő címmel olyan szervezetek büszkélkedhetnek, mint például a Greenpeace Magyarország Alapítvány, a Habitat for Humanity Magyarország, az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány és a Transparency International.