A duális képzés kettős felvételi eljárásának végére kerül pont a céges szerződésaláírással, amelyre idén szeptember 20-án, szerdán délelőtt 10 órakor kerül sor az ELTE Savaria Egyetemi Központ B épületének aulájában.

Szombathelyen a duális gépészmérnöki képzés ad példát először arra, amikor „a hallgató már az iskolapadból elkel”. Az egyetem és a partnervállalatok között létrejött együttműködési megállapodás keretében indult a duális képzés három éve, így a legidősebb gépészmérnök hallgatók már harmadévesek.

A felvételi eljárásában először a cégek válogatnak interjúk keretében – jelentkezni a szombathelyigepesz.hu oldalon kell november végétől január közepéig -, majd be kell jelentkezni az egyetemi felvételi eljárásba is – a felvi.hu oldalon február 15-ig.

A mindkét helyre sikeresen felvételizett diák nemcsak az egyetemmel kerül hallgatói jogviszonyba, hanem hallgatói munkaszerződéssel a képzésben résztvevő cég munkavállalója is lesz a képzés időtartamára. A végén – ha a munkájával már bizonyított –

akár állásajánlatot is kaphat a diák attól vállalattól, amelynél gyakorlatot szerzett.

Ezeket a céges szerződéseket írják alá szerdán a most szeptemberben bejövő új elsősök, akik között laptopokat is sorsolunk.

Az aláírási ceremónia minden évben nagy ünnep az egyetem és a hallgatók életében. Köszöntőt mondanak: Dr. Hende Csaba miniszter, országgyűlési képviselő, Harangozó Bertalan, kormánymegbízott, Vas Megyei Kormányhivatal, Majthényi László, a Vas Megyei Önkormányzati Közgyűlés elnöke, Dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Németh István, egyetemi docens, ELTE SEK koordinációs rektorhelyettes, Dr. Horváth Zoltán dékán, tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE Informatikai Kar. Az ünnepség után pohárköszöntőt mond prof. dr. Horváth Béla szakvezető egyetemi tanár, ELTE IK Savaria Műszaki Intézet.

Merklin Tímea