Győrújfalu megtelt önkéntesekkel

Elegendő az önkéntes Győrújfalun, így egyelőre nem engednek be újabb csoportokat az árvíz által leginkább veszélyeztetett szigetközi településre – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton délután az MTI-vel.

Dobos Viktória hadnagy közlése szerint emberből is, élelmiszerből is van elég helyben, ezért nem engednek be újabb segítőket a pénteken este kiürített, azóta lezárt másfél ezres településre.
A szóvivő kiemelte: arra kérnek mindenkit, hogy mielőtt a gátakhoz indulna, jelentkezzen be a 96/529-539 vagy a 96/515-729 telefonszámok valamelyikén, vagy az igazgatóság honlapján; ott adataik mellett azt is rögzítik, mennyi ideig és milyen eszközökkel vonhatóak be a védekezésbe az önkéntesek.
Széles Sándor kormánymegbízott pár órával korábban azt közölte az MTI-vel: tartósan nyolcszázan dolgoznak a Mosoni-Duna-part legveszélyeztetettebb települése, Győrújfalu gátjain.
“Tegnap este is nyolcszázan dolgoztak a gáton, ezt ma délelőttre is meg tudtuk szervezni, és már tudjuk, hogy este is ugyanez lesz a helyzet” – fogalmazott. Elmondta, abban bíznak, hogy kora délutánra beállhat a tetőzés ezen a folyószakaszon, ahol már most is lassul az Öreg-Duna által a Mosoni-ágba visszafelé tolt ár.

[icon name=”icon-info-sign”] MTI
[icon name=”icon-picture”] Árvíz 2013 Összefogás