A választás óta eltelt száz napot értékelték a szombathelyi városvezetők, akik kitértek az idei évi tervekre, valamint a költségvetés állapotára is. 

Dr. Nemény András, Szombathely polgármestere kijelentette, hogy fontos célkitűzésük az, hogy a lakosság már nyáron lássa azokat a változásokat, amellyel egy tisztább, zöldebb, biztonságosabb városkép jelenik meg mindenki számára. Fontos prioritásként emelte ki programjukban az út-, járda-, játszótér felújításokat és parkolóépítéseket is, valamint a közlekedési koncepció kialakítását, annak keretében új buszok beszerzését, új menetrend kialakítását, valamint a fedett buszmegállók számának növelését.

Az útfelújítási program összeállítása jelenleg is zajlik, ebbe valamennyi képviselő javaslatát kikérték. Külön kitért a nyitott városháza koncepcióra, amellyel a városlakók számára szeretnék közelebb hozni a hivatali környezetet, emellett szó esett még a civil szervezeteket érintő intézkedésekről valamint a szociális csomag fejlesztéséről is. Bejelentette, hogy a régi strand területén, egy TOP-os program keretében, 460 millió forint értékben 48 férőhellyel bővül a bölcsődei ellátottság, ezzel mintegy 13 új munkahelyet biztosítva. 

A sport területén a város törekszik a teljesítmény alapú támogatásra, példaként említette a Falco – Vulcano Energy KC csapatot, valamint aláhúzta, hogy a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia a hazai meccseit már a sportkomplexumban tudja tartani, ezzel egy régebbi anomália oldódott meg.

A költségvetéssel kapcsolatban kijelentette, hogy az elmúlt hónapokban igyekezett a városvezetés minél tisztább képet kapni a költségvetésről, és kiderült, hogy sok nem várt költséget kell kezelni az idei gazdálkodás során.

A Savaria Szálló ügyében elmondta, hogy két hónap alatt nem tudott meg a város elég információt a vásárlás körülményeiről és a befektető hátteréről. Hosszútávú, ötéves terveikben szerepelt a Szálló ügye, és az esetben lenne érdemes a városnak az elővásárlási jogával élnie, ha az épület ismét cégek közötti átjátszás áldozatává válna, ahogy ez korábban is történt. A befektető olyan árat ajánlott, amely a felszámoló értékbecslése felett van, a városnak körülbelül 600 milliós tételt jelentene a költségvetésben csak a vásárlás. A lakosság felől sok jelzést kapott a polgármester, amelyben ellenzik a vásárlást, jelenleg a városvezetés álláspontja az, hogy nem prioritás a vásárlás.

Stabil pénzügyek, néhány váratlan kiadással

Dr. Horváth Attila alpolgármester kijelentette, hogy a város pénzügyi helyzete stabil, a problémát inkább a nem várt tételek, a helyi iparűzési adóból a kormány felé kifizetendő szolidaritási adó mértéke, valamint egy normatív támogatás elvonása okozza: összesen 2,6 milliárd forinttal kevesebbel számolhatnak helyben.

Gondot okoz a SZOMHULL működésére biztosított félmilliárd forintos kintlevőség, amelyet még nem fizetett ki a NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.
A vásárcsarnok felújításával kapcsolatban két lehetősége volt a városnak: vagy visszautal egy milliárd forintos pályázati támogatást, vagy a hiányzó pénzt, azaz a körülbelül 400 millió forintot beletesz a projektbe – az utóbbira esik valószínűleg a választás, hiszen nem szeretnék hagyni elveszni a beruházást.

További költségként jelent meg az Aréna Óvoda kerítésének, az Egészségügyi Alapellátó távhőszolgáltatásra kapcsolásának több tízmilliós költsége, emellett kérdések merültek fel még a színház és a bábszínház költségvetésével kapcsolatban is, az év elején átalakult kultúrafinanszírozási rendszer miatt.

A Schaeffler számára eladott ipari parki területből befolyó egyszeri, milliárdos bevételt a város fejlesztésre kívánja költeni.

Megoldódik a közvilágítási anomália, fejlesztik a városüzemeltetést

Horváth Soma alpolgármester elmondta, hogy komoly változásokat terveznek a városüzemeltetés terén, példának hozta a köztisztasági koncepció elkészítését. Parkfenntartás terén az eszközpark és a személyi feltételek javítása a cél, míg a város biztonságosabbá tételénél a közvilágítási anomáliák megoldásáról beszélt. Kiderült, hogy a városi közvilágítási hálózatot Tatabányáról kezelik, és időhöz, nem az időjáráshoz, a szürkülethez kötött. Az idei évben a tervek szerint az E.ON alkonykapcsoló rendszert alakít majd ki, 15 millió forintos beruházás keretében, így körülbelül fél év múlva a napfény alakulásához igazodva kapcsolódnak majd fel a kandeláberek.

A választási ígéretként megjelent ezer fa ültetésének előkészítése jelenleg is folyamatban van, a főkertész és a SZOMPARK a városi képviselők és civil szervezetek bevonásával tervezik meg az ültetés helyszíneit és sorrendjét. 

Eközben a gyors reagálású egység is felállt a városháza kommunális ügyekkel foglalkozó irodájában, ahol az útellenőrzésekkel, közterületekkel, zöldfelületekkel foglalkozó ügyintézők is munkába álltak.

Az útfelújítási program összeállításánál a képviselők jelzése mellett az az elsődleges koncepció, hogy a balesetveszélyes helyeket mielőbb felszámolják.

A civil szervezeteket segítendő külön civil referens állt munkába január elejétől (Bődi Lívia – a szerk.), valamint elkezdték felmérni a civilek között, hogy milyen közművelődési feladatokban tudnak segíteni az önkormányzatnak a jövőben.

A jövőben több programot is szerveznek a nyitott városháza koncepciónak megfelelően, eközben pedig folyamatosan érkeznek magánszemélyek, cégek, iskolák részéről a felajánlások a február 7-én a polgármesteri hivatalban szervezett Jótékonysági Sütivásár és Farsangra, ahol fellép többek között a Mesebolt Bábszínház és a Szamóca Színház. 

Növekvő szociális juttatások, támogatás a kórháznak és az egyetemnek

Dr. László Győző alpolgármester a szociális fejlesztésekről tartott beszámolót: sok juttatást emeltek az elmúlt hetekben, emellett a jogosultsági köröket is próbálták kiszélesíteni, ezzel segítve a rászorulóknak. Az egyedül élő nyugdíjasok számára nyolcezerről húszezerre emelték a gyógyszer-támogatást, míg a piacról bérlők lakbér támogatását húszezerről harmincezerre növelték, és mostantól közvetlenül a bérlő kapja ezt a támogatási formát, amennyiben nincs bérhátraléka.

A temetési segélynél emelték a felső, 400 ezer forintos határt, míg a tűzifatámogatás mennyiségét és támogatási időszakát is növelte az önkormányzat.

Több koncepció is készül a feszült lakáspiaci helyzet enyhítésére: sok felújításra váró bérlakás van az önkormányzat tulajdonában, így azok a családok, akik rászorulók, de rendelkeznek a felújításhoz szükséges háttérrel, akkor a felújítást követően beköltözhetnek a lakásba. Ettől az intézkedéstől a gyors lakáshoz jutást szeretnék biztosítani.

A közösségi bérlakásrendszer kialakításával a város a piacról vonna be lakásokat, ezzel is kibővítve a lehetőségeket.

Az önkormányzat továbbra is támogatja a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház működését, valamint készülőben van a felsőoktatási támogatással kapcsolatos új koncepció és támogatási szerződés előkészítése, amelynek célja egy pezsgő, minőségi egyetemi élet biztosítása, a hallgatószám emelkedésével együtt.

Simon Ádám
Fotó: Csóka Dóra