Míg az Empathy Cafe & Bistroban a „Nincs időm olvasni kihívás tali” programsorozat negyedik alkalommal várta az érdeklődőket, addig a Láng Művelődési Központban független magyar kiadók kínálták könyveiket megvételre.

Nincs időm olvasni kihívás-tali

A programon debütált a kihívás ötletgazdája, Szabados Ágnes televíziós műsorvezető Van időm olvasni – Olvasónapló című könyve. Az eseményen három vendég is részt vett, az író sztárvendég pedig Szentesi Éva volt, akivel a “Pedig olyan szépen éltek” című frissen megjelent regényéről és korábbi könyveiről beszélgetett.

Utána Balázsy Panna és Adamik Zsolt segítségével a gyermekkönyvekről folyt diskurzus, pontosabban arról, hogy milyen egy jó gyerekkönyv, illetve hogyan lesz a kicsikből olvasó felnőttek.

A hagyományokhoz hűen most is volt könyvcsere. Ez azt takarja, hogy mindenki hozhatott magával három olyan könyvet, amire már nem volt szüksége és elcserélné. A kvíz- és nyereményjátékok mellett nagyon finom kávé is várta a vendégeket, ennek bevételét a Vöröskereszt javára ajánlották fel.

Előkarácsonyi könyvvásár

A Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége által megrendezésre került az Előkarácsonyi Könyvvásár a Láng Művelődési Központban. A vásáron független magyar könyvkiadók kínálták jelentős kedvezménnyel legszebb kiadványaikat. Többek között találhattunk gyermekkönyveket, tudományos könyveket, versesköteteket, regényeket.

Mindenki válogathatott kedvére való példányt, vagy szeretteinek karácsonyra, ami remek lehetőség volt a nagy, ünnepi hajtás előtt. Beszélgetésre is volt alkalom a kiadók munkatársaival, minden kérdésünkre nagyon szívesen válaszoltak.

Fotó: Keszthelyi Tímea