2014. október 7-én, kedden délután 17 órakor megnyílt a szombathelyi Smidt Múzeumban a Fúvósmuzsikáért Alapítvány és a Smidt Múzeumért Alapítvány “A zene mindenkié” című közös kamarakiállítása. A tárlat a Schola Chantorum és Szombathely Város Fúvószenekara emlékeit mutatja be, egészen 2014. december 15-ig.
A megjelenteket Bődi Lívia, a Fúvósmuzsikáért Alapítvány elnöke köszöntötte. Bevezetőjében elmondta, hogy a kórus-; és a fúvószene nem áll távol egymástól, ezáltal a két téma kiegészíti egymást a kiállításon is.
A kiállítást Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária nyitotta meg. Beszédében röviden bemutatta a Schola Cantorum és a városi fúvószenekar történetét.
(…) A kórus a klasszikus polifónia legszebb alkotásait tűzte elsősorban műsorára. A Schola Cantorum Sabariensis premierje 1934. december 8-án volt a szombathelyi székesegyházban. A koncert fontos társadalmi eseménye volt a városnak és a vármegyének egyaránt. A bemutató hangverseny magas színvonalának híre elindítja a meghívásokat is. (…)
(…) A zenekar más városok fúvószenekaraival is jó kapcsolatot ápol, valamint a város más civil szervezeteivel is jó az együttműködése.
Az együttes Európa számos országában vendégszerepelt. (…)
A megnyitón felszólalt Dr. Smidt Erzsébet, a Smidt Múzeumért Alapítvány elnöke is, aki a Schola Cantorum Dr. Smidt Lajoshoz, valamint a múzeum épületéhez kapcsolódó eseményeit foglalta össze.
A programon közreműködött a Szombathelyi Székesegyház Werner Kórusa Dr. Pem László vezetésével, valamint a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola diákjai.
A megnyitó megtekinthető a Hírlevél Plusz YouTube csatornáján:
A megnyitó utáni kerekasztal-beszélgetés összefoglalója hamarosan meghallgatható a Smidt Hírlevél valamint a Hírlevél Plusz internetes hírportálokon!
Kép: Tóth Tamás, Simon Ádám
SH/H+