Válassza az Oldal lehetőséget

Negyedszerre is térzene a Fő téren

Negyedszerre is térzene a Fő téren

Szombathely Város Fúvószenekara a hagyományokhoz híven immár 4. alkalommal 2013.07. 20-án térzenei koncertet adott a Fő tér rendezvényterén a Szentháromság szobor előtt. Vezényelt: Szabó Krisztián Béla Pascal.

A délután 5 órakor kezdődő koncertet a zenekar minden évben a városlakók és az arra sétáló turisták szórakoztatására adja.

„ Az 1960-as években város lakói legtöbbször a térzenék alkalmával találkoztak a zenekarral. A hétvégi zenélés hagyomány volt, sokakat csábított a Savaria (akkor még Kovács) Szálló előtti térre. A zenekar minden muzsikálás után a város vendége volt ebédre és sörre” (idézet a zenekar történetét feldolgozó kiállítás anyagából).

Az idén a koncerten a zenekarral szorosan együttműködő Gyémánt Mazsorett csoport is fellépett.

A nagy meleg ellenére szép számú nézőközönség gyűlt össze, akinek vaskos tapsa jelezte azt, hogy a megrendezett koncert sikeres volt. A zenekar 2X40 percet játszott 10 perces szünettel megszakítva.  A repertoár nagyon jól összeállított volt, mindenki találhatott neki tetsző zeneszámot.

A zenekar tavaly (az 55 éves jubileum alkalmából) két térzenei koncerttel örvendeztette meg a közönséget, az idén ezt az egy koncertet adta.

De a hagyományokhoz híven a zenekar jövő évre is tervezi azt, hogy térzenei koncertet adjon. Mi városlakók pedig már várjuk azt, hogyha egy nyári szombat délután, ha kimegyünk a Fő térre, a fúvószene dallamai járják át a teret. És azt szeretnénk, ha elődeik jó szokását megtartva ez a hagyomány nem szakadna meg.

[icon name=”icon-info-sign”] Bődi Lívia

Kapcsolodó cikkek

A szerzőről

hplusz.hu
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, amelyek az Ön böngészését segítik weboldalunk látogatásakor.

A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával állíthatja be.