Tíz éves a 72 óra! A 72 óra kompromisszum nélkül szociális, önkéntes akciót tizedszerre rendezi meg a három történelmi keresztény egyház hazánkban. Az akció Magyarország fiatalságát közös összefogásra hívja, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért.
Az ország bármely pontján élő fiatalok október 1-jéig a 72ora.hu honlapon regisztrálhatnak.
Idén a rendezvény fővédnöke a Margaret Island zenekar, valamint Horváth Boldi, a Kelemen Kabátban együttes énekese. Mindannyian fontosnak tartják az önkéntes munkát, így szívből álltak az akció mellé.
2007 márciusától ökumenikus, országos szinten zajlik ez a három nap több ezer fiatal részvételével. A kezdeményezés egyébként Németországból indult, 2002 óta számos sikeres projekt valósult meg a környező országokban is mint Ausztria, Svájc, Szlovénia és Csehország.
A 72 óra kompromisszum nélkül jubileumi mottója a „Több vagy, ha adsz!” lett, mert az utóbbi kilenc évben az akció szervezői és résztvevői számtalanszor tapasztalták, hogy mikor önzetlen segítségnyújtásra vállalkozunk, mindig képesek vagyunk többet adni, mint gondoltuk volna. Ezt a Margaret Island és Horváth Boldi is vallja, akik idén a 72 óra fővédnökei. Mindketten fontosnak tartják az önkéntes munkát. Lábas Viki, a Margaret Island nevében elmondta, hogy azért tartja fontosnak az önkéntességet, mert a jövő, a fenntartható világ az emberek felfogásán múlik: ha megtanulunk anyagi ellenszolgáltatás nélkül is, önzetlenül adni, és ezt igyekszünk minél többször a mindennapokban is gyakorolni, akkor sikerülhet egy szebb világot építeni. Boldi szerint minden embernek, aki jobb egészségi vagy anyagi helyzetben van mint az emberiség nagy része, kötelessége segíteni a nála rosszabb helyzetben levőket. „Az egymás segítése csak belső motivációból tud hatékony és hiteles lenni. Pont ezt a motivációt ébreszti fel a
72 óra, továbbá emlékezteti az embereket hogy alapvetően jók, és egymás segítésével s okkal igazságosabb és egészségesebb lelkű társadalmat hozhatunk létre.”
A 72 óra honlapjának regisztrációs felületén lehet jelentkezni közhasznú feladatokra úgy mint intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.). Az akció olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek iskolai közösségi szolgálatként is végezhetőek. Ezen gondolatok mentén idén is célja a szervezőknek, hogy a 72 óra által a fiatalokat, elsősorban a középiskolás és az egyetemista korosztályt meghívja, hogy október második hétvégéjén tegyék szabaddá magukat, és segítsenek ott, ahol szükség van rá.
„Mutasd meg, hogy mi fiatalok – mint a jövő döntéshozói – jobbá tudjuk tenni a világot.” A 72 óra a tizedik születésnapja alkalmából filmpályázatot ír ki a 72 óra célközönségének, amellyel a szervezők célja, hogy felhívják a társadalmunk figyelmét az önkéntesség fontosságára, a 72 óra kompromisszum nélkül ifjúsági akcióra, valamint a fiatalokban rejlő erőre. A pályaművek leadási határideje október 4-e.
- Bővebb információ: http://www.72ora.hu/
- Iskolai Közösségi Szolgálatról: http://www.72ora.hu/a-72-orarol/kozossegi-szolgalat
- Regisztráció: http://www.72ora.hu/regisztracio
- Facebook csatorna: https://www.facebook.com/72ora