Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Kulturális, Oktatási és Civil Bizottsága pályázatot hirdet a városban működő kulturális intézmények, valamint civil szervezetek pénzügyi támogatására. Putz Attila, a bizottság elnöke a szeptemberi közgyűlésen felszólalásban bejelentette: nyolc millió forintos keretösszeg áll a rendelkezésre a működés támogatására, míg négy millió forint a rendezvények szervezésére a szombathelyi civilek számára.
Pályázati felhívás a Kulturális és Civil Alapra rendezvények megvalósítására
Érvényes: 2021.09.30 – 2021.10.31
Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Kulturális, Oktatási és Civil Bizottsága pályázatot hirdet a városban működő kulturális intézmények, valamint civil szervezetek rendezvényeinek pénzügyi támogatására.
A pályázat célja: A város kulturális kínálatának bővítése, gazdagítása színvonalas programokkal.
Támogatottak köre:
- kulturális intézmények;
- hivatalosan bejegyzett és nyilvántartásba vett szombathelyi székhellyel rendelkező civil szervezetek, szombathelyi szervezettel is rendelkező országos, regionális, megyei civil szervezetek vagy Szombathelyen tevékenységüket kifejtő nem szombathelyi civil szervezetek.
Nem részesülhet támogatásban az a pályázó/pályázat:
- amely a Bizottsághoz benyújtott támogatás iránti kérelmében megtévesztő vagy valótlan adatot szolgáltatott;
- amelynek lejárt esedékességű köztartozása van;
- amely a korábban az Önkormányzattól kapott támogatást a vonatkozó támogatási szerződésben megjelölt céltól részben, vagy egészben eltérően használta fel;
- amely 2020. évben az Önkormányzattól pénzügyi támogatást kapott, és az összeg felhasználásáról a támogatási megállapodásban meghatározott ideig nem számolt el, vagy azt nem a megjelölt célra használta fel.
- amelyet nem a támogatásra jogosult nyújtott be;
- amely nem felel meg a pályázati felhívásban megjelölt támogatási célnak.
Keretösszeg: 4 millió forint
Támogatás intenzitása: 100%
Pályázati díj: nincs
A pályázatok benyújtása: A pályázat benyújtható 2021. október 1-től 2021. október 31. 24.00 óráig.
Határidőn túl érkező pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek. Pályázat kizárólag annak benyújtását követő 2022. október 25. napjáig megvalósuló rendezvényekre nyújtható be.
A pályázó szervezetnek legkésőbb a pályázat benyújtásával egyidejűleg regisztrálnia kell az Önkormányzat hivatalos honlapján az alábbi elérhetőségek egyikén: www.e-savaria.hu/otr/regisztráció
vagy http://www.szombathely.hu/ugyintezes/onkormanyzati-tamogatasi-rendszer/onkormanyzati-tamogatasi-rendszer.2626/ regisztrációs kérelmét „ITT” érheti el /www.e-savaria.hu/otr/regisztráció
A regisztrációhoz kötelező mellékletként az alábbi dokumentumokat szükséges csatolni (pdf. formátumban):
- a szervezet aláírt, hatályos alapdokumentumát (alapító okirat, alapszabály),
- civil szervezet pályázó esetében 30 napnál nem régebbi hitelesített banki aláírási címpéldányt, kulturális intézmény esetében aláírási címpéldányt,
- civil szervezet pályázó esetében 30 napnál nem régebbi bírósági kivonatot, kulturális intézmény pályázó esetében a Magyar Államkincstár által kiállított legutolsó törzskönyvi kivonatot (Tekintettel arra, hogy civil szervezet esetében a papír alapú kivonat kiállítási folyamata megváltozott, mellékelhető a www.birosag.hu oldalon a civil szervezetek névjegyzékében található a pályázatot benyújtó civil szervezet alapadataiból 30 napnál nem régebben készült elektronikus kivonat is).
Regisztrációval nem rendelkező szervezet a regisztráció elfogadása után az Önkormányzattól e-mailben kapott jelszóval tud belépni az Önkormányzati Támogatások Rendszere felületre, és kitölteni pályázati adatlapot.
Regisztrációval már rendelkező szervezet a regisztráció tárgyévben történő egyszeri megújítását követően nyújthat be pályázatot, az Önkormányzati Támogatások Rendszerébe történő bejelentkezést követően a „Regisztráció módosítása/megújítása” menüpont segítségével.
A regisztráció megújításához kötelező mellékletként az alábbi dokumentumokat szükséges csatolni (pdf. formátumban):

- civil szervezet pályázó esetében 30 napnál nem régebbi hitelesített banki aláírási címpéldányt, kulturális intézmény esetében aláírási címpéldányt (civil szervezet esetében, amennyiben az elnök személye nem változott a tárgyévet megelőző évhez viszonyítva, 30 napnál régebbi aláírásminta is mellékelhető)
- civil szervezet pályázó esetében 30 napnál nem régebbi bírósági kivonatot, kulturális intézmény pályázó esetében a Magyar Államkincstár által kiállított legutolsó törzskönyvi kivonatot (Tekintettel arra, hogy civil szervezet esetében a papír alapú kivonat kiállítási folyamata megváltozott, mellékelhető a www.birosag.hu oldalon a civil szervezetek névjegyzékében található a pályázatot benyújtó civil szervezet alapadataiból 30 napnál nem régebben készült elektronikus kivonat is). Amennyiben az előző évhez viszonyítva a szervezet adataiban változás nem történt, az erről szóló nyilatkozatot.
Regisztrációval már rendelkező szervezet a regisztráció megújításának elfogadása után tud belépni az Önkormányzati Támogatások Rendszere felületre, és kitölteni pályázati adatlapot.
A pályázati adatlap az Önkormányzati Támogatások Rendszerébe történő belépést követően az alábbi elérési útvonalon érhető el:
- Támogatások/Pályázatok/Kulturális és Civil Alap pályázat rendezvénytámogatáshoz
A pályázatnak tartalmaznia a kell a program címét, megvalósulásának időpontját vagy időtartamát, a program részletes leírását, részletes költségvetését, valamint annak leírását, hogy a pályázó milyen intézkedésekkel gondoskodik a járványügyi szabályok betartásáról. A pályázati adatlap kötelező mellékletét képezik az Önkormányzati Támogatások Rendszere/Letölthető dokumentumok elérési útvonalon található Közpénzes nyil.pdf, Kért kapott tám szóló nyil.pdf, valamint az Átláthatósági nyil.pdf dokumentumok kitöltve és aláírva elektronikus formában.
A pályázatokról a Kulturális, Oktatási és Civil Bizottság dönt a benyújtási határidőt követő 30 napon belül. A döntés eredményéről a pályázó elektronikus úton kap értesítést. A döntéssel szemben fellebbezési lehetőség nincs.
A pályázat benyújtására és elbírálására Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzati forrásátadásról szóló 47/2013. (XII.4.) önkormányzati rendeletében foglaltak az irányadók.
Az elszámolás rendje: Az elszámolásokat a pályázati felhívás 1. sz. mellékletét képező elszámolási segédletet figyelembe véve a pályázati felhívás 2. sz. mellékletét képező elszámoló lapon papír alapon kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Egészségügyi és Közszolgálati Osztály Egészségügyi, Kulturális és Köznevelési Irodájához. Az elszámolás határideje: a megvalósítást követő 60 napon belül.
Elszámolható költségek:
- a Támogatott kizárólag a támogatási cél megvalósításával összefüggésben a Támogatott nevére szóló számlákkal, valamint az általa kibocsátott pénzügyi bizonylatokkal (személyi jellegű kifizetések esetén) jogosult elszámolni. Az elszámolható költségek a Támogatott által a támogatási igény benyújtásakor kitöltött pályázati adatlapon megjelölt költségek vagy a Támogató egyedi döntése alapján meghatározott egyéb költségek.
- Reprezentációs költség (vendéglátás, ajándék, étel, ital stb.) a támogatási összeg maximum 10 % -át teheti ki.
A Támogatott köteles az elszámoláshoz felhasznált számlákat, bizonylatokat az elszámolás benyújtásától számított 5 évig megőrizni.
A támogatás formája és mértéke: Vissza nem térítendő, elő- és utófinanszírozású támogatás.
Szombathely, 2021. szeptember 30.
Putz Attila
a Bizottság elnöke
A TELJES PÁLYÁZATI KIÍRÁS IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!
Pályázati felhívás a Kulturális és Civil Alapra 2022. évi működési támogatásra
Érvényes: 2021.09.30 – 2021.10.31
Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Kulturális, Oktatási és Civil Bizottsága pályázatot hirdet a városban működő kulturális intézmények, valamint civil szervezetek pénzügyi támogatására.
A pályázat célja: A szombathelyi székhellyel rendelkező civil szervezetek; a szombathelyi szervezettel is rendelkező országos, regionális, megyei civil szervezetek vagy Szombathelyen tevékenységüket kifejtő nem szombathelyi civil szervezetek helyi működéséhez önkormányzati költségvetési támogatás biztosítása.
Támogatottak köre:
- kulturális intézmények;
- hivatalosan bejegyzett és nyilvántartásba vett civil szervezetek.
Nem részesülhet támogatásban az a pályázó/pályázat:
- amely a Bizottsághoz benyújtott támogatás iránti kérelmében megtévesztő vagy valótlan adatot szolgáltatott;
- amelynek lejárt esedékességű köztartozása van;
- amely a korábban az Önkormányzattól kapott támogatást a vonatkozó támogatási szerződésben megjelölt céltól részben, vagy egészben eltérően használta fel;
- amely 2020. évben az Önkormányzattól pénzügyi támogatást kapott, és az összeg felhasználásáról a támogatási megállapodásban meghatározott ideig nem számolt el, vagy azt nem a megjelölt célra használta fel.
- amelyet nem a támogatásra jogosult nyújtott be;
- amely nem felel meg a pályázati felhívásban megjelölt támogatási célnak
- amely Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetésében külön soron önkormányzati támogatásban részesül.
Keretösszeg: 8 millió forint
Támogatás intenzitása: 100%
Pályázati díj: nincs
A pályázatok benyújtása: A pályázat benyújtható 2021. október 1-től 2021. október 31. 24.00 óráig.
Határidőn túl érkező pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek.
A pályázó szervezetnek legkésőbb a pályázat benyújtásával egyidejűleg regisztrálnia kell az Önkormányzat hivatalos honlapján az alábbi elérhetőségek egyikén: www.e-savaria.hu/otr/regisztráció
vagy http://www.szombathely.hu/ugyintezes/onkormanyzati-tamogatasi-rendszer/onkormanyzati-tamogatasi-rendszer.2626/ regisztrációs kérelmét „ITT” érheti el /www.e-savaria.hu/otr/regisztráció
A regisztrációhoz kötelező mellékletként az alábbi dokumentumokat szükséges csatolni (pdf. formátumban):
- a szervezet aláírt, hatályos alapdokumentumát (alapító okirat, alapszabály),
- civil szervezet pályázó esetében 30 napnál nem régebbi hitelesített banki aláírási címpéldányt, kulturális intézmény esetében aláírási címpéldányt,
- civil szervezet pályázó esetében 30 napnál nem régebbi bírósági kivonatot, kulturális intézmény pályázó esetében a Magyar Államkincstár által kiállított legutolsó törzskönyvi kivonatot (Tekintettel arra, hogy civil szervezet esetében a papír alapú kivonat kiállítási folyamata megváltozott, mellékelhető a www.birosag.hu oldalon a civil szervezetek névjegyzékében található a pályázatot benyújtó civil szervezet alapadataiból 30 napnál nem régebben készült elektronikus kivonat is).
Regisztrációval nem rendelkező szervezet a regisztráció elfogadása után az Önkormányzattól e-mailben kapott jelszóval tud belépni az Önkormányzati Támogatások Rendszere felületre, és kitölteni pályázati adatlapot.
Regisztrációval már rendelkező szervezet a regisztráció tárgyévben történő egyszeri megújítását követően nyújthat be pályázatot, az Önkormányzati Támogatások Rendszerébe történő bejelentkezést követően a „Regisztráció módosítása/megújítása” menüpont segítségével.
A regisztráció megújításához kötelező mellékletként az alábbi dokumentumokat szükséges csatolni (pdf. formátumban):
- a szervezet aláírt, hatályos alapdokumentumát (alapító okirat, alapszabály),
- civil szervezet pályázó esetében 30 napnál nem régebbi hitelesített banki aláírási címpéldányt, kulturális intézmény esetében aláírási címpéldányt (civil szervezet esetében, amennyiben az elnök személye nem változott a tárgyévet megelőző évhez viszonyítva, 30 napnál régebbi aláírásminta is mellékelhető)
- civil szervezet pályázó esetében 30 napnál nem régebbi bírósági kivonatot, kulturális intézmény pályázó esetében a Magyar Államkincstár által kiállított legutolsó törzskönyvi kivonatot (Tekintettel arra, hogy civil szervezet esetében a papír alapú kivonat kiállítási folyamata megváltozott, mellékelhető a www.birosag.hu oldalon a civil szervezetek névjegyzékében található a pályázatot benyújtó civil szervezet alapadataiból 30 napnál nem régebben készült elektronikus kivonat is). Amennyiben az előző évhez viszonyítva a szervezet adataiban változás nem történt, az erről szóló nyilatkozatot.
Regisztrációval már rendelkező szervezet a regisztráció megújításának elfogadása után tud belépni az Önkormányzati Támogatások Rendszere felületre, és kitölteni pályázati adatlapot.
A pályázati adatlap az Önkormányzati Támogatások Rendszerébe történő belépést követően az alábbi elérési útvonalon érhető el:
- Támogatások/Pályázatok/Kulturális és Civil Alap pályázat 2021. évi működési támogatáshoz
A pályázatnak tartalmaznia a kell a szervezet éves részletes költségvetését. A pályázati adatlap kötelező mellékletét képezik az Önkormányzati Támogatások Rendszere/Letölthető dokumentumok elérési útvonalon található Közpénzes nyil.pdf, Kért kapott tám szóló nyil.pdf, valamint az Átláthatósági nyil.pdf dokumentumok kitöltve és aláírva elektronikus formában.
A pályázatokról a Kulturális, Oktatási és Civil Bizottság dönt a benyújtási határidőt követő 30 napon belül. A döntés eredményéről a pályázó elektronikus úton kap értesítést. A döntéssel szemben fellebbezési lehetőség nincs.
A pályázat benyújtására és elbírálására Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzati forrásátadásról szóló 47/2013. (XII.4.) önkormányzati rendeletében foglaltak az irányadók.
Az elszámolás rendje: Az elszámolásokat a pályázati felhívás 1. sz. mellékletét képező elszámolási segédletet figyelembe véve a pályázati felhívás 2. sz. mellékletét képező elszámoló lapon papír alapon kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Egészségügyi és Közszolgálati Osztály Egészségügyi, Kulturális és Köznevelési Irodájához. Az elszámolás határideje működési támogatás esetén a tárgyévet követő év január 31. napja.
Elszámolható költségek:
- a Támogatott kizárólag a támogatási cél megvalósításával összefüggésben a Támogatott nevére szóló számlákkal, valamint az általa kibocsátott pénzügyi bizonylatokkal (személyi jellegű kifizetések esetén) jogosult elszámolni. Az elszámolható költségek a Támogatott által a támogatási igény benyújtásakor kitöltött pályázati adatlapon megjelölt költségek vagy a Támogató egyedi döntése alapján meghatározott egyéb költségek.
- Reprezentációs költség (vendéglátás, ajándék, étel, ital stb.) a támogatási összeg maximum 10 % -át, bérjellegű kifizetések a támogatási összeg maximum 30%-át tehetik ki.