Válassza az Oldal lehetőséget

35 éve hunyt el Gazdag Erzsi

35 éve hunyt el Gazdag Erzsi

A szombathelyiek generációi nőttek fel Gazdag Erzsi versein. Ismerik egykori lakhelyét, a Petőfi Sándor utca 45. számú társasházat, ahol egy tábla őrzi egykori lakója emlékét.

Gazdag Erzsi 1912. november 14-én született Budapesten, törvénytelen gyermekként, Sebesi Erzsébet néven; apja napszámos volt. Erzsi kislányként került nagyszüleihez Sárvárra, ezért vette fel később művésznévként a Gazdag vezetéknevet, nagymamája után. Édesanyja időközben újra férjhez ment.

Sárváron, majd Kőszegen járt iskolába, itt is érettségizett. A későbbi évek során tanult természettudományt Szegeden, és jogot Pécsett. Első kötetét 1938-ban Pável Ágoston segítségével adta ki Szombathelyen. Bár végig a költészetnek élt, civil munkákból tartotta fenn magát: gyógyszertári technikusként, laboránsként is dolgozott és kilenc éven át a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár munkatársa volt. Jó barátságot kötött Weöres Sándorral és Kodály Zoltánnal is.

Híres gyerekversei mellett felnőtteknek szóló műveket is írt. 1978-ban József Attila-díjjal tüntették ki.

1987. február 9-én hunyt el, a szombathelyi Jáki úti temetőben nyugszik.

Weboldal |  Kapcsolodó cikkek

A szerzőről

hplusz.hu
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, amelyek az Ön böngészését segítik weboldalunk látogatásakor.

A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával állíthatja be.