1906.05.21. – Megalakult a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság

A társaság alakuló ülésére Bezerédj István alispán elnökletével 1905. november 18-án került sor.
Az ülésen – amelyen a városi előkelőségek mellett részt vett a társaság megalapításának kezdeményezője, Somogyi József is – elfogadták az alapszabályt, melyet 1906. május 21-én hagyott csak jóvá a Belügyminisztérium. Ezután megválasztották az elnökséget és a választmányt: elnök Kárpáti Kelemen néprajzkutató, történész, alelnök Éhen Gyula korábbi polgármester, országgyűlési képviselő, Balogh Gyula költő és Somogyi József jogász, helytörténész, míg a titkár Vadász Norbert irodalomtörténész lett.
A választmány több mint 30 tagú volt. A társaság nem volt tevékeny első éveiben, csak a harmincas évektől voltak rendszeres programjaik. 1928-ban Vasvármegye és Szombathely Város Kulturegyesülete irodalmi szakosztályának vezetői úgy döntöttek, hogy Faludi Ferenc Irodalmi Társaság néven folytatják a tevékenységüket, ezzel a korábban azonos néven működő egyesület beleolvadt a szakosztályba.
A harmincas években a magyar irodalmi élet valamennyi szereplője megfordult Szombathelyen a társaság tevékenykedésének köszönhetően, emellett 1936-ban elindították Írott Kő című irodalmi lapjukat, amely egészen 1944-ig működött.
Érdekesség a smidthirlevel.hu-tól
A Smidt Múzeum alapítója, Dr. Smidt Lajos orvosi hivatása és gyűjtői tevékenysége mellett verseket is írt, Érsekújváry Lajos néven. 1941-ben a Faludi Társaság adta ki gyűjteményes kötetét Őszi bánat címmel.
Felhasznált irodalom:
Dr. Köbölkuti Katalin: Faludi Ferenc Irodalmi Társaság
