A Szépítő Egyesület IFI tábora – összefoglaló a harmadik napról (galériával)

A Szombathelyi Szépítő Egyesület IFI tagozata 2014.06.24. és 2014. 06. 26 között építő – szépítő tábort tartott  középiskolások számára. A harmadik nap összefoglalója.

2. nap – 2014. június 26. (csütörtök) programja
Délelőtt: Arborétum – csatlakozás az arborétum programjához, az arborétum történetének meghallgatása Varga Tamás előadásában
Délután: Szombathelyi séta a Szépítő Egyesület történetének és az egyesület által állított emléktáblák megtekintésével Bődi Lívia (IFI tagozat vezetője) vezetésével.

A találkozó a Kámoni Arborétum előtt volt, ahol Varga Tamás a Gothárd Jenő Általános Iskola okleveles biológia és kémia szak.ált.isk.tanár, közoktatási vezető, Okleveles pedagógia tanár fogadott bennünket. A bejáratnál elmondta az arborétum rövid történetét és ezután indultunk el ”felderíteni a terepet”. Végigvezetve minket az arborétumon mondta el a történetét az itt található növényeknek. Rendkívül színes és érdekes volt az előadás, ennek köszönhetően az IFI tagozat nevében megbeszéltük a Tanár úrral, hogy az IFI tábor résztvevőinek még egy előadást fog tartani a különleges nevű növényekről. A bejárathoz visszatérve csatlakoztunk a XIX. szombathelyi “Egészségnapok” rendezvényhez. Ifjaink a „részegszemüveggel” ismerkedhettek meg.

DSC00159 (1)

A Kámoni Arborétum (Erdészeti Tudományos Intézet Kámoni Arborétuma)

A Kámoni Arborétum története  

Egykoron Kámon önálló falu volt, azonban jelenleg már Szombathely északi részéhez tartozik. Az 1860-as években Saághy Mihály a föld birtokosa kezdte meg az arborétum kiépítését. A földbirtokost fia is követte a kertépítésben és az 1930-as évekig ötszáznál is több fás szárú növényt telepített az arborétumba, ezeknek a fele örökzöld növény.

Sajnálatos módon a II. világháború ideje alatt a park kétharmada kipusztult. Az Erdészeti Tudományos Intézet 1950 körül kezdte újra gondozásba venni a parkot. Ennek eredményeként ma a Kámoni Arborétumnak van Magyarországon leggazdagabb fás szárú gyűjteménye.

Az arborétum természeti kincsei  

Az arborétum egyik leglátványosabb része májusban a Gyöngyös-patak környéke, hiszen a patak körül ez időtájban virágoznak a Rododendronok. Az arborétumnak rendkívül gazdag cserjegyűjteménye van, mindemellett itt található hazánk legnagyobb fenyőgyűjteménye is.

Az arborétumban csodálatos juharfák, tölgyfák és jegenyefenyők árnyékában sétálhatunk. Hatalmas mocsárciprusokban gyönyörködhetünk. A 27 hektáros területen a fás szárú növények mellett számos szemet gyönyörködtető lágyszárú virág nyílik.

A park az év minden időszakában tartogat a természetkedvelők számára látnivalót.

Forrás:
http://szombathely.varosom.hu/latnivalok/allatkert-novenykert/Erdeszeti-Tudomanyos-Intezet-Kamoni-Arboretuma.html

DSC00180

Az ebédet követően városnéző, az egyesület munkásságát részben bemutató sétával folytatódott a napunk. Bődi Lívia a Szombathelyi Szépítő Egyesület IFI tagozatának vezetője vezette végig a fiatalokat az egyesület által felállított emléktáblák között. Az emléktáblákat 2013-ban az IFI tagozat tagjai térképezték fel.

Galéria
Készítette: Bődi Lívia
A Szombathelyi Szépítő Egyesület Ifjúsági Tagozatának engedélyével.